Drama Fragments (Five Pieces)
Drámatöredékek
Headnote
Drámatöredékek (Drama Fragments, 1839) gathers what survives of three abandoned plays from Madách’s earliest years as a dramatist, written in his teens around Pest and the family seat in Nógrád. None was finished; each breaks off where the manuscript itself ends. The text follows the edition of the Magyar Elektronikus Könyvtár, and the pieces are printed here in the order the source preserves them, under their working titles. They are juvenilia in the strict sense — the sixteen-year-old reaching after the high Romantic drama of his models — and they should be read for what they attempt, not for a finish they never received. A slight stiffness, an over-reaching of the verse, is authentic to the moment; it has not been smoothed away.
The first and longest fragment, Jó név és erény (Good Name and Virtue), is a drama in five acts of which two scenes of the first act and the opening of a second survive. Its world is the bourgeois Pest of cashiers, embezzled treasuries, and a den of vice kept by the wine-baptizing tavern-keeper Gáspár; its moral engine is the hypocrite Mohol, a man of “sanctimonious lips” who reasons his way coolly toward hiring a murder, set against Balázs, the blunt “ice-man” who will take the world’s filth but not its crime. Already the Madách to come is visible in miniature: the casuist who can prove that killing a wretch is a mercy, and the plain soul whose conscience answers only that it is murder when “a man is frozen for ever.” The poet’s speech in the second scene — who would “sing sin” and storm a “shattered God” on themes the age calls unlawful — is the earliest sounding of the defiant, Luciferian note that the mature dramas will make his own.
The two shorter fragments turn outward and inward. II. Lajos (Louis II) opens a historical drama on the reign that ended at Mohács, staging the young Szapolyai (the future king János) and introducing, in the sharp-tongued boy Martinúzi, the historical György Martinuzzi — the scene of the lawless tax-collectors and the lord who drives them off his land is all that the manuscript yields. Madách would return to this matter sixteen years later in the separate II. Lajos fragment of 1855. Tündérálom (Dream of Fairies) is, astonishingly, an early sketch of the “dramatic poem” he would attempt again at the very end of his life: a frame in Fairyland where the bored fairy-queen Ilona and the fairy of caprice Csilla quarrel over a poet, and Ámor — the last Olympian, left idle in a world of land-registries and newspaper advertisements — imposes a wager on his fate. The anachronistic satire of railways, telegraphs, and “coal-civilization” marks this as a later layer of revision over an early conception; read beside the 1863 Tündérálom it shows how long the idea lived in him. The fairy names (Ilona, Csilla, Dalár, Tünde, Délibáb) and the half-Greek Ámor are kept as Madách wrote them, as is the Latin tag sub rosa; the verse is rendered for stress rather than syllable-count, and the manuscript’s own lacunae — the rows of dashes marking lost monologues, the bracketed “illegible word” — are preserved as the source carries them.
GOOD NAME AND VIRTUE
JÓ NÉV ÉS ERÉNY
A DRAMA IN FIVE ACTS
CHARACTERS
ILMÉRINÉ, a widow
ÁGNES, her daughter, wife of Petőfi
PETŐFI, a cashier
BERTA, his daughter
JEREMIÁS, a seducer of the people
BALÁZS, the ice-man
GÁSPÁR, a tavern-keeper
courtesans
young men
BEGGAR CHILDREN, GENTEEL COMPANY, etc.
CHARACTERS
ILMÉRINÉ, a widow
ÁGNES, her daughter, wife of Petőfi
PETŐFI, a cashier
BERTA, his daughter
JEREMIÁS, a seducer of the people
BALÁZS, the ice-man
GÁSPÁR, a tavern-keeper
courtesans
young men
BEGGAR CHILDREN, GENTEEL COMPANY, etc.
ILMÉRINÉ, özvegy
ÁGNES, leánya, Petőfiné
PETŐFI, pénztárnok
BERTA, leánya
JEREMIÁS, népcsábító
BALÁZS, a jégember
GÁSPÁR, kocsmáros
kéjhölgyek
ifjak
KOLDUSGYERMEKEK, ÚRI TÁRSASÁG é. u. t.
ÁGNES, leánya, Petőfiné
PETŐFI, pénztárnok
BERTA, leánya
JEREMIÁS, népcsábító
BALÁZS, a jégember
GÁSPÁR, kocsmáros
kéjhölgyek
ifjak
KOLDUSGYERMEKEK, ÚRI TÁRSASÁG é. u. t.
SCENE ONE
(Balázs’s papers are coaxed out of him in Act One.)
GÁSPÁR
A good citizen’s and a good Christian’s house,
I see — these saints and royal portraits here.
BALÁZS
Hush, hush, my Gáspár! If they were to hear
that you had named them good and honest folk,
the lordly arrogance would war on us,
and yet we come as suitors.
GÁSPÁR
We do nothing of the kind.
We come for what is ours — let’s sit down here. (Sits.)
BALÁZS
What would they say! Don’t you see, Gáspár,
this couch already sags beneath our very glance —
not made for men of iron —
(Ágnes and Dézsyné enter.)
DÉZSYNÉ
God be with you, my sister! As soon as I can
I’ll come to visit you, and pour into your bosom
all of my hopes. What is more sweet
than the bond of blood —
ÁGNES
She speaks on our behalf.
DÉZSYNÉ
But will she act?
(Rises.)
I’ll wait for you.
GÁSPÁR (bowing low)
Madam!
Your ladyship!
ÁGNES
What do you want! Today’s no Saturday — why
do you not come for your kreutzer with the rest?
And to push into my chamber with your muddy feet —
what insolence — away, vile rabble! (Rings; a footman enters.)
GÁSPÁR
My dear sister, why so sudden!
ÁGNES
What? You make mockery? Your sister’s Beelzebub.
I, kin to these down-and-outs!
GÁSPÁR
Does she not know me?
Me neither any longer, gracious madam?
Many a time I had the honour — —
ÁGNES
Tomfoolery.
BALÁZS
Gáspár, don’t take it ill. The bonds of blood
are oh so sweet! We’ll understand each other yet. —
My dear sister! This honest
lard-larder here, this Gáspár, this baptizer-of-wine,
our good mother gave me to him to be raised,
but, though called on more than once, he forgot
to pay the agreed sum for two years.
GÁSPÁR (bowing low)
Two hundred florins — — And because he’s too clumsy
and too stubborn ever to make a waiter — though, for the rest,
without flattery, a good lad through and through.
BALÁZS
In short, because she could get no use from me,
she brought me home — and now a brotherly kiss.
ÁGNES
You filthy dunghill! You junk-fair signboard,
and I’m to embrace you! Out with them! And
with their ill-cobbled romances! Have no fear,
our house is too well-reputed for them to be believed.
And you, bald-pate, the jailers
perhaps know you better than I or heaven do.
GÁSPÁR (to Balázs)
Wouldn’t you rather be a waiter? It’s better with us. (Pulls at him.)
BALÁZS
Now, now, sister, you’re a little hasty!
Well, no great fault in a woman. The only pity is
that we did not come empty-handed — here are my witnesses. (Pulls out papers.)
ÁGNES (runs over, suddenly alert)
Let me see!
Aha! If not a hall of splendour,
yet wits my father left me as my legacy — soon
before the court. And I’m versed in Latin too!
BALÁZS
I’ll tell you what! Renounce the family name,
don’t soil it in the eyes of the world.
ÁGNES
How well you raised me, Gáspár, in the den —
where even not to steal, but to be caught, is the only crime.
BALÁZS
I, on the other hand, would keep you here
as one in need.
Look, look — I had thought
you would rejoice that into two kindred hearts
you might pour out complaint. But I am not so caught;
why should I carry another’s trouble? Keep
your family name — am I to mind that too? After all
I am a man. Give me to eat and drink,
and here’s my hand! But I’ll do no work at all.
GÁSPÁR
And my money, gracious madam.
ÁGNES (from a cupboard)
Here it is. And you — take some more honest clothes
and you may stay.
So now our kinship’s settled.
BALÁZS
But tell me, madam, is the dress
that’s on his back an honest garment?
ÁGNES
It is.
BALÁZS
And honest too, the one we steal in?
And Aristides’ rags are then disreputable. (Sits.)
ÁGNES
If my husband comes, I’m not at home.
BALÁZS
Stay, madam! Only do not before me
boast too much of your refined
charity to me — the devil never sleeps,
I might let slip some thing or other behind your back.
GÁSPÁR (moved)
Balázs!
It seems I’ve left you in a good nest,
but should you tire of it, come down to the den,
and old Gáspár will take you in like his own child.
BALÁZS
May your lot not measure you with its own pint-pot. Have no fear,
it shall not make me meek, as you do the wine;
I’ll not throw you off along with my rags.
GÁSPÁR
A good lad. (Exit. Mohol enters.)
MOHOL
Where is the lady of the house?
BALÁZS
Are you her husband?
MOHOL
Not I!
BALÁZS
She’s at home, then. Ah, stop a little —
on what errand, in such haste?
Not her husband, you say — and not her lover,
for your figure vouches for that! Her tailor, perhaps,
that her husband may not see you, and she may?
MOHOL
Her companion in prayer.
BALÁZS
You should have come before,
we too would pray, but you’re in a hurry. (Exit Mohol.)
BALÁZS (his first monologue)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Ágnes and Mohol enter.)
(Mohol’s machinations in view.)
ÁGNES
Why did you not tell me at once, my dear,
did I not deserve your confidence?
MOHOL
Lest you should think it self-interest, my love,
I bear in humility each blow
from God — ah, but this would cast me into despair.
ÁGNES
Here is the money; while I have it, you have it too,
for my soul is dearer still, and that too is yours.
MOHOL
Softly, my friend, we are not alone.
ÁGNES
Ah, a poor man in need — I keep him.
He sleeps. I never envied money,
for I saw it foolishly frittered away;
from you I learned how much delight it gives
in deeds of grace.
If only I had no husband.
MOHOL
Mohol! This husband is Michael with the fiery sword
at Eden’s gate. If only he were not.
ÁGNES
He is so good a soul, I’d wish for him
to be taken up out of this sea of sorrow
into the country of life.
Good Mohol,
I do believe that one does not love at all
who fears to sin for love. Just now
I robbed my husband for you — only wish it,
I’ll tear up everything; he too is not immortal.
MOHOL
She robbed her husband? But is it not a loan —
a wife cannot steal from her husband,
and so saves a man — here is my document.
ÁGNES (tears it up)
And is it not a good deed, to help one into heaven?
MOHOL (aside)
Let’s go inside, Ágnes — the fellow there is stirring. (Exit, speaking secretly with Ágnes.)
(Petőfi, Dézsy, and others.)
PETŐFI
Here are my keys! Be so good, sirs,
as to carry out the inspection.
Why, it’s
a mere formality —
Here are my accounts. (They open the cupboard and examine.)
PETŐFI
Who are you, bold stripling, in my room?
BALÁZS
A man.
What kind? A craftsman, an artist?
PETŐFI
To what do you owe it that your mother bore you?
BALÁZS
Fool! To the fact that her husband was a man.
That is,
that the husband was a fool. But enough of that.
You see, the cashier’s post did not make a man of you,
but it has made a cashier; and yet you believe
that without a title a man is worth nothing.
But if I don’t please you, scold your mother-in-law.
DÉZSY
Pardon me, Petőfi! Twenty thousand
florins are missing — I’ve counted it more than once.
PETŐFI
Impossible.
Ho, Petőfi, watch carefully —
some other key, perhaps, opens your strongbox.
(Two verses on bad women.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
DÉZSY
It’s no use; everything must be put under seal.
PETŐFI
I speak to you only as to a good friend;
I know the law is harsh, but you
know me — only three days. Perhaps I’ll find
the trail of it all, and if not, my property
a sacred word secures.
Only for you
I’ll do it, brother-in-law — consider what
I have put at hazard.
A fine, worthy friend. (Exit Dézsy and the rest.)
MOHOL
Stop — your wife will not receive you.
PETŐFI
How? Shall such a comrade forbid
a husband to visit his own wife
when he has a mind to?
He’s praying, perhaps, for a child.
ILMÉRINÉ (entering) (Let Ágnes touch on this first.)
So is there no one left to serve me,
my son Petőfi — is this how you honour
your aged mother-in-law?
Oh, mother,
do not touch the wound that pains me too;
see, I long to go to my wife, and she shuts me out. (Mohol slips out; Ágnes enters.)
Do I see right, mother! Oh, look, mother!
ILMÉRINÉ
My daughter, long have I watched your steps;
you’ve taken virtue from your heart onto your tongue,
you forget, woman — you forget, you are my child,
the wounded bond of blood is a dreadful curse.
ÁGNES
What a fine sermon on virtue — and this son
for the example. So, good mother,
this you have forgotten?
Woman, who was here with you?
ÁGNES
A good friend — or perhaps, because fate
sewed my soul into a woman’s skin, if my soul
finds a kindred spirit in a man, may I not
be free to call him friend?
PETŐFI
The soul is indivisible; your soul
the friend must rob from me.
ÁGNES
From you? Did you ever have it, coward you!
Had he chosen so, I’d have denied him.
In all my life I never loved you.
How,
and at the marriage-vow —
This woman fell in love
with money and your rank, and used me, poor wretch,
as a hook — for in my heart slept
the holy love.
And still you boast
that you deceived me, though my torment’s already enough.
ÁGNES
I never loved you; what I owe,
that I’ll perform; to more you have no right.
And what do you complain of, mother?
Your servants
do not even heed my orders, and I, poor woman,
in my old days stand forsaken,
suffering want — look, look at my dress.
Is this becoming, daughter, in your rich abode?
Take heed; I do not curse.
ÁGNES (mention the girl already before this)
Did you grow used to plenty earlier?
Poor burgher’s daughter, your love
you sold to my father, and your children,
a girl and a boy, out of sheer virtue
you cast out into the world. And would not
this be my lot too, if the priests’
hocus-pocus had not come between?
ILMÉRINÉ
Ágnes! You’re changed — come back to yourself!
See, they’ve examined my treasury, and twenty thousand
florins are missing, I know not how.
I hurried to you to find some comfort
on your bosom, and you do not let me in,
while you converse in confidence with others.
ÁGNES
What would you seek from me with your news,
if you know nothing better — I’d only learn from it
that your debt [illegible word]
I could not collect from you. Leave me be,
or will you torment me to the blood? Come, mother,
go to your little room; should my guests
arrive, you’d stand out in your ragged dress. (All exit.)
(Second monologue; wine brought to the table; Mohol.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Because Balázs does not play the pietist, Mohol believes he will even kill.)
MOHOL (pacing up and down)
Hem — hem —
(Sits.) God bless you. See, Balázs,
you’re a good lad — come, drink with me.
BALÁZS
You needn’t say it twice. (Sits.)
Your health, then.
MOHOL
My health! Bah, you deceive yourself —
is this drinking?
The next does harm.
MOHOL
Harm or no harm,
Crazy György kept his two eyes shut
so they should not wear out, and got no use of them.
Just drink.
No, I can’t. Or I’ll die.
MOHOL
You weak-bellied, hair-splitting wretch,
do you measure out even how much you may pine for,
and how many steps you may take for joy?
So — thank great God
that with this too you’ve blessed me. Among the rest,
I know, Balázs, you’ve borne much, poor
lad, until —
No more than I could bear; though
true, one glass of wine has not undone me.
MOHOL
You’ve been about, I know, in many a den of sin.
BALÁZS
A trifle; now I hope only for the best.
MOHOL
Look, look — now it comes to me — perhaps, Balázs,
you might know some desperate, savage breast
that without a word would be ready to act, too.
But all this is only by the way.
BALÁZS
Yes, yes — if we put the gist of it
in the postscript of the letter.
But never twist your brains so far;
come, and I’ll lead you to a fine den.
MOHOL
Your hand on it! Only out of curiosity. (Both exit.)
(Balázs’s papers are coaxed out of him in Act One.)
GÁSPÁR
A good citizen’s and a good Christian’s house,
I see — these saints and royal portraits here.
BALÁZS
Hush, hush, my Gáspár! If they were to hear
that you had named them good and honest folk,
the lordly arrogance would war on us,
and yet we come as suitors.
GÁSPÁR
We do nothing of the kind.
We come for what is ours — let’s sit down here. (Sits.)
BALÁZS
What would they say! Don’t you see, Gáspár,
this couch already sags beneath our very glance —
not made for men of iron —
(Ágnes and Dézsyné enter.)
DÉZSYNÉ
God be with you, my sister! As soon as I can
I’ll come to visit you, and pour into your bosom
all of my hopes. What is more sweet
than the bond of blood —
ÁGNES
She speaks on our behalf.
DÉZSYNÉ
But will she act?
(Rises.)
I’ll wait for you.
GÁSPÁR (bowing low)
Madam!
Your ladyship!
ÁGNES
What do you want! Today’s no Saturday — why
do you not come for your kreutzer with the rest?
And to push into my chamber with your muddy feet —
what insolence — away, vile rabble! (Rings; a footman enters.)
GÁSPÁR
My dear sister, why so sudden!
ÁGNES
What? You make mockery? Your sister’s Beelzebub.
I, kin to these down-and-outs!
GÁSPÁR
Does she not know me?
Me neither any longer, gracious madam?
Many a time I had the honour — —
ÁGNES
Tomfoolery.
BALÁZS
Gáspár, don’t take it ill. The bonds of blood
are oh so sweet! We’ll understand each other yet. —
My dear sister! This honest
lard-larder here, this Gáspár, this baptizer-of-wine,
our good mother gave me to him to be raised,
but, though called on more than once, he forgot
to pay the agreed sum for two years.
GÁSPÁR (bowing low)
Two hundred florins — — And because he’s too clumsy
and too stubborn ever to make a waiter — though, for the rest,
without flattery, a good lad through and through.
BALÁZS
In short, because she could get no use from me,
she brought me home — and now a brotherly kiss.
ÁGNES
You filthy dunghill! You junk-fair signboard,
and I’m to embrace you! Out with them! And
with their ill-cobbled romances! Have no fear,
our house is too well-reputed for them to be believed.
And you, bald-pate, the jailers
perhaps know you better than I or heaven do.
GÁSPÁR (to Balázs)
Wouldn’t you rather be a waiter? It’s better with us. (Pulls at him.)
BALÁZS
Now, now, sister, you’re a little hasty!
Well, no great fault in a woman. The only pity is
that we did not come empty-handed — here are my witnesses. (Pulls out papers.)
ÁGNES (runs over, suddenly alert)
Let me see!
Aha! If not a hall of splendour,
yet wits my father left me as my legacy — soon
before the court. And I’m versed in Latin too!
BALÁZS
I’ll tell you what! Renounce the family name,
don’t soil it in the eyes of the world.
ÁGNES
How well you raised me, Gáspár, in the den —
where even not to steal, but to be caught, is the only crime.
BALÁZS
I, on the other hand, would keep you here
as one in need.
Look, look — I had thought
you would rejoice that into two kindred hearts
you might pour out complaint. But I am not so caught;
why should I carry another’s trouble? Keep
your family name — am I to mind that too? After all
I am a man. Give me to eat and drink,
and here’s my hand! But I’ll do no work at all.
GÁSPÁR
And my money, gracious madam.
ÁGNES (from a cupboard)
Here it is. And you — take some more honest clothes
and you may stay.
So now our kinship’s settled.
BALÁZS
But tell me, madam, is the dress
that’s on his back an honest garment?
ÁGNES
It is.
BALÁZS
And honest too, the one we steal in?
And Aristides’ rags are then disreputable. (Sits.)
ÁGNES
If my husband comes, I’m not at home.
BALÁZS
Stay, madam! Only do not before me
boast too much of your refined
charity to me — the devil never sleeps,
I might let slip some thing or other behind your back.
GÁSPÁR (moved)
Balázs!
It seems I’ve left you in a good nest,
but should you tire of it, come down to the den,
and old Gáspár will take you in like his own child.
BALÁZS
May your lot not measure you with its own pint-pot. Have no fear,
it shall not make me meek, as you do the wine;
I’ll not throw you off along with my rags.
GÁSPÁR
A good lad. (Exit. Mohol enters.)
MOHOL
Where is the lady of the house?
BALÁZS
Are you her husband?
MOHOL
Not I!
BALÁZS
She’s at home, then. Ah, stop a little —
on what errand, in such haste?
Not her husband, you say — and not her lover,
for your figure vouches for that! Her tailor, perhaps,
that her husband may not see you, and she may?
MOHOL
Her companion in prayer.
BALÁZS
You should have come before,
we too would pray, but you’re in a hurry. (Exit Mohol.)
BALÁZS (his first monologue)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Ágnes and Mohol enter.)
(Mohol’s machinations in view.)
ÁGNES
Why did you not tell me at once, my dear,
did I not deserve your confidence?
MOHOL
Lest you should think it self-interest, my love,
I bear in humility each blow
from God — ah, but this would cast me into despair.
ÁGNES
Here is the money; while I have it, you have it too,
for my soul is dearer still, and that too is yours.
MOHOL
Softly, my friend, we are not alone.
ÁGNES
Ah, a poor man in need — I keep him.
He sleeps. I never envied money,
for I saw it foolishly frittered away;
from you I learned how much delight it gives
in deeds of grace.
If only I had no husband.
MOHOL
Mohol! This husband is Michael with the fiery sword
at Eden’s gate. If only he were not.
ÁGNES
He is so good a soul, I’d wish for him
to be taken up out of this sea of sorrow
into the country of life.
Good Mohol,
I do believe that one does not love at all
who fears to sin for love. Just now
I robbed my husband for you — only wish it,
I’ll tear up everything; he too is not immortal.
MOHOL
She robbed her husband? But is it not a loan —
a wife cannot steal from her husband,
and so saves a man — here is my document.
ÁGNES (tears it up)
And is it not a good deed, to help one into heaven?
MOHOL (aside)
Let’s go inside, Ágnes — the fellow there is stirring. (Exit, speaking secretly with Ágnes.)
(Petőfi, Dézsy, and others.)
PETŐFI
Here are my keys! Be so good, sirs,
as to carry out the inspection.
Why, it’s
a mere formality —
Here are my accounts. (They open the cupboard and examine.)
PETŐFI
Who are you, bold stripling, in my room?
BALÁZS
A man.
What kind? A craftsman, an artist?
PETŐFI
To what do you owe it that your mother bore you?
BALÁZS
Fool! To the fact that her husband was a man.
That is,
that the husband was a fool. But enough of that.
You see, the cashier’s post did not make a man of you,
but it has made a cashier; and yet you believe
that without a title a man is worth nothing.
But if I don’t please you, scold your mother-in-law.
DÉZSY
Pardon me, Petőfi! Twenty thousand
florins are missing — I’ve counted it more than once.
PETŐFI
Impossible.
Ho, Petőfi, watch carefully —
some other key, perhaps, opens your strongbox.
(Two verses on bad women.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
DÉZSY
It’s no use; everything must be put under seal.
PETŐFI
I speak to you only as to a good friend;
I know the law is harsh, but you
know me — only three days. Perhaps I’ll find
the trail of it all, and if not, my property
a sacred word secures.
Only for you
I’ll do it, brother-in-law — consider what
I have put at hazard.
A fine, worthy friend. (Exit Dézsy and the rest.)
MOHOL
Stop — your wife will not receive you.
PETŐFI
How? Shall such a comrade forbid
a husband to visit his own wife
when he has a mind to?
He’s praying, perhaps, for a child.
ILMÉRINÉ (entering) (Let Ágnes touch on this first.)
So is there no one left to serve me,
my son Petőfi — is this how you honour
your aged mother-in-law?
Oh, mother,
do not touch the wound that pains me too;
see, I long to go to my wife, and she shuts me out. (Mohol slips out; Ágnes enters.)
Do I see right, mother! Oh, look, mother!
ILMÉRINÉ
My daughter, long have I watched your steps;
you’ve taken virtue from your heart onto your tongue,
you forget, woman — you forget, you are my child,
the wounded bond of blood is a dreadful curse.
ÁGNES
What a fine sermon on virtue — and this son
for the example. So, good mother,
this you have forgotten?
Woman, who was here with you?
ÁGNES
A good friend — or perhaps, because fate
sewed my soul into a woman’s skin, if my soul
finds a kindred spirit in a man, may I not
be free to call him friend?
PETŐFI
The soul is indivisible; your soul
the friend must rob from me.
ÁGNES
From you? Did you ever have it, coward you!
Had he chosen so, I’d have denied him.
In all my life I never loved you.
How,
and at the marriage-vow —
This woman fell in love
with money and your rank, and used me, poor wretch,
as a hook — for in my heart slept
the holy love.
And still you boast
that you deceived me, though my torment’s already enough.
ÁGNES
I never loved you; what I owe,
that I’ll perform; to more you have no right.
And what do you complain of, mother?
Your servants
do not even heed my orders, and I, poor woman,
in my old days stand forsaken,
suffering want — look, look at my dress.
Is this becoming, daughter, in your rich abode?
Take heed; I do not curse.
ÁGNES (mention the girl already before this)
Did you grow used to plenty earlier?
Poor burgher’s daughter, your love
you sold to my father, and your children,
a girl and a boy, out of sheer virtue
you cast out into the world. And would not
this be my lot too, if the priests’
hocus-pocus had not come between?
ILMÉRINÉ
Ágnes! You’re changed — come back to yourself!
See, they’ve examined my treasury, and twenty thousand
florins are missing, I know not how.
I hurried to you to find some comfort
on your bosom, and you do not let me in,
while you converse in confidence with others.
ÁGNES
What would you seek from me with your news,
if you know nothing better — I’d only learn from it
that your debt [illegible word]
I could not collect from you. Leave me be,
or will you torment me to the blood? Come, mother,
go to your little room; should my guests
arrive, you’d stand out in your ragged dress. (All exit.)
(Second monologue; wine brought to the table; Mohol.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Because Balázs does not play the pietist, Mohol believes he will even kill.)
MOHOL (pacing up and down)
Hem — hem —
(Sits.) God bless you. See, Balázs,
you’re a good lad — come, drink with me.
BALÁZS
You needn’t say it twice. (Sits.)
Your health, then.
MOHOL
My health! Bah, you deceive yourself —
is this drinking?
The next does harm.
MOHOL
Harm or no harm,
Crazy György kept his two eyes shut
so they should not wear out, and got no use of them.
Just drink.
No, I can’t. Or I’ll die.
MOHOL
You weak-bellied, hair-splitting wretch,
do you measure out even how much you may pine for,
and how many steps you may take for joy?
So — thank great God
that with this too you’ve blessed me. Among the rest,
I know, Balázs, you’ve borne much, poor
lad, until —
No more than I could bear; though
true, one glass of wine has not undone me.
MOHOL
You’ve been about, I know, in many a den of sin.
BALÁZS
A trifle; now I hope only for the best.
MOHOL
Look, look — now it comes to me — perhaps, Balázs,
you might know some desperate, savage breast
that without a word would be ready to act, too.
But all this is only by the way.
BALÁZS
Yes, yes — if we put the gist of it
in the postscript of the letter.
But never twist your brains so far;
come, and I’ll lead you to a fine den.
MOHOL
Your hand on it! Only out of curiosity. (Both exit.)
(Balázs írásait 1-ső felvonásban kicsalják tőle.)
Mint látom, jó polgár és jó keresztény
Család lakása: szent s királyi képek.
Csitt, csitt Balázsom! Hogyha hallanák,
Hogy jó polgároknak nevezted őket,
Főúri gőgök ellenünk csatázna,
Pedig kérők vagyunk.
Dehogy vagyunk.
Magunkéért jövénk - üljünk le itt. (Leül.)
Mit mondanának! Nem látod Balázs,
Hogy már nézésünktől is süppedez
E pamlag - nem vas embernek való -
(Ágnes és Dézsyné jőnek.)
Isten veled, hugom! Mentől előbb
Meglátogatlak és kebledbe öntöm
Minden reményimet. Mi édesebb
A vér kapcsánál -
Mellettünk beszél.
De majd tesz-é?
(Felkel.)
Elvárlak.
GÁSPÁR (hajlongva)
Asszonyom!
Nagysád!
Mi kell! Ma nincs szombat, miért
Nem jössz krajcárodért a többiekkel.
S termembe hatni sáros lábatokkal
Mily vakmerőség - el, rút cimborák! (Csenget, inas jő.)
Kedves nővérem, mért oly hirtelen!
Mit? Csúfot űzsz? Nővéred Belzebub.
Ki ez ágrólszakadtakkal!
Nem ösmér?
Engem sem már, nagyságos asszonyom?
Többször valák szerencsés - -
Handabanda.
Gáspár, ne bántsd. A vérnek kapcsai
Oly édesek! Mi majd megértjük egymást. -
Kedves nővérem! E becsületes
Zsírkamra: Gáspár, borkeresztelő,
Hozzá adott nevelni jó anyánk,
De többször felszólítva bár, felejté
Két évben a kialkudtat fizetni.
GÁSPÁR (hajlongva)
200 forintot - - S mert ügyetlenebb
S makacsb, hogysem pincér legyen, különben
Hízelgés nélkül, talpig jó fiú.
Szóval, mert semmi hasznom nem vehette
Haza hozott, - és most testvéri csókot.
Mocskos szemétdomb! Zsibvásári cégér,
Én még öleljelek! Ki vélek! És
Rosszul koholt regényökkel! Ne félj,
Házunk jobb hírü, hogysem higgyenek.
Téged pedig, kopasz fej, börtönőrök
Tán jobban ismérnek, mint én s az ég.
GÁSPÁR (Balázshoz)
Nem lennél inkább pincér? Jobb minálunk. (Húzza.)
Ej-ej nővérem, kissé hirtelen vagy!
No, nőhibának nem nagy. Ám csak az kár,
Hogy nem jövénk üresen, itt tanúim. (Írásokat húz.)
ÁGNES (elszalad, hirtelen eszmélve)
Hadd lám!
Hohó! Ha fénytermet nem is,
De észt hagyott atyám örökbe, majd
A bíróság előtt. Ugyis deák!
Tudod mit! Mondj le a családi névről,
Ne mocskosíts be a világ előtt.
Mily jól neveltél, Gáspár, a lebújban,
Ott is nem lopni, megfogatni bűn csak.
Ellenben én itt, mint szűkölködőt
Kitartalak.
Lám, lám, én gondolám,
Örülni fogsz, hogy két testvéri szűbe
Önthetsz panaszt. De rajta nem kapok,
Mit hordjam más baját. Családneved
Tartsd meg, vigyázzak arra is? Hiszen
Ember vagyok. Adj ennem, innom,
S itt van kezem! De mit sem dolgozok.
És pénzemet, nagyságos asszonyom.
ÁGNES (egy almáriumból)
Itt van. Te végy becsűletesb ruhát
S maradhatsz.
Már testvérségünk ki van.
De mondja ön meg, vajjon a ruha,
Mely rajta van, becsűletes mez-é.
Az.
Becsűletes az is, melyben lopunk?
S Aristidesnek rongya becstelen. (Leül)
Ha férjem jő, honn nem vagyok.
Megálljon, asszonyom! Csak én előttem
Ne kérkedjék nagyon rajtam müvelt
Könyrűletével, az ördög nem alszik,
Kipattanthatnék hát mögött akármit.
GÁSPÁR (meghatva)
Balázs!
Úgy látszik, jó fészekben hagytalak,
De ha megunnád, jőj le a lebújba,
S a vén Gáspár, mint gyermekét fogad be.
Sorsod ne mérjen itszéddel. Ne félj,
Ne tegyen szelíddé, mint te a bort,
Nem doblak el rongyommal.
Jó fiú. (El. Mohol jön.)
Hol az asszonyság?
Férje ön?
Nem én!
Hát honn van. Ah, megálljon egy kicsinyt,
Vajjon minő járatban oly sietve?
Nem férje, mondja, hogy nem kedvese,
Arról alakja jótáll! Tán szabója,
Hogy férje nem láthatja s ön igen.
Imádságtársa.
Miért nem jött előbb,
Mi is imádkoznánk, de ön siet. (El)
BALÁZS első monológja
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Ágnes és Mohol jőnek.)
(Mohol machinációi szem előtt.)
Miért nem szóltál, kedves, mindjárt nekem,
Nem érdemeltem-é bizalmadat?
Nehogy haszonlesésnek hidd, szerelmem,
Alázattal tűrök minden csapást
Istentől - ah, de ez kétségbe ejtne.
Itt a pénz, míg nekem van, néked is van,
Hisz lelkem drágább és az is tiéd.
Lassan barátném, nem vagyunk magunk.
Ah, egy szűkölködő, én tartom őt.
Alszik. Nem irigylettem pénzt soha,
Mert dőrén láttam elfecsérlni azt,
Tőled tanultam, mennyi élvet ád
Kegyes tettekben.
Csak ne volna férjem.
Mohol! E férj tüzes kardú Mihály
Az éden ajtaján. Csak ő ne volna.
Ő oly jó lélek, hogy ohajtanám
Fölvételét e bánat tengeréből
Az élet országába.
Jó Mohol,
Én azt hiszem, hogy az nem is szeret, ki
Szerelméért vétkezni fél. Imént
Megloptam férjemet érted - kivánd,
Eltépek mindent, ő sem halhatatlan.
Meglopta férjét? Hát nem kölcsön-é
Az, nő nem lophat férjétől,
S egy embert ment meg, i tt van iratom.
ÁGNES (eltépi)
S nem jótett-é az égbe bésegítni?
MOHOL (titkon)
Menjünk be, Ágnes, pislog itt az ember. (Ágnessel titkon beszélve el.)
(Petőfi, Dézsy és mások.)
Itt vannak kulcsaim! Tessék önöknek
Megtenni a vizsgálatot.
Hiszen
Csak szertartás -
Itt vannak számadásim. (Az almáriumot kinyitva vizsgálódnak.)
Ki vagy te vakmerő suhanc szobámban?
Ember.
Miféle? Kézmüves, müvész?
Minek köszönheted, hogy szült anyád?
Bolond! Hogy férje férfi volt.
Azaz
Hogy a férj volt bolond. De félre evvel.
Ládd, pénztárnokság nem tett férfivá,
De ez pénztárnokká s mégis hiszed,
Hogy címtelen az ember mit sem ér.
De ha nem tetszem, szidd anyósodat.
Bocsánatot, Petőfi! Húszezer
Forint hibázik - többször számolám.
Lehetlen.
Hej Petőfi, jól vigyázz,
Szekrényed más kulcs is nyitja tán.
(Két vers a rossz nőkről.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Hiába, zár alá kell venni mindent.
Úgy szólok hozzád csak, mint jó baráthoz,
Tudom, hogy a törvény kemény, de te
Ismérsz, három napot csak. Tán nyomába
Jövök mindennek, s hogy ha nem, javam
Szent szó biztosítja.
Csak neked
Teszem meg, sógor [?] - gondold meg, mimet
Tevém kockára.
Jó derék barát. (Dézsy s a többiek el.)
Megálljon, nője nem fogadja önt.
Hogyan? Ily cimbora tiltandja-é,
Hogy a férje nőjét akkor látogassa,
Ha kedve van?
Imáz, tán gyermekért.
ILMÉRINÉ (bejő) (Ágnes előbb érintse ezt.)
Hát többé senki sincs szolgálatomra,
Fiam, Petőfi, vén anyósodat
Ekként becsűlöd-é meg?
Óh, anyám
Ne érintsd a sebet, mely nékem is fáj,
Nézd, nőmhöz vágyok menni és kizár. (Mohol kisurran, Ágnes jő.)
Jól látok-é, anyám! Óh, nézd, anyám!
Lányom régtől vigyázok lépteidre,
Te az erényt szűdből nyelvedre vetted,
Felejted, nő, felejted, gyermekem vagy,
A vér megsértett kapcsa rémes átok.
Mily szép erényszónoklat, e fiú
Hozzá a példa. Úgy-e jó anyám,
Ezt elfeledted?
Nő, ki volt veled?
Egy jó barát, - vagy tán mert lelkemet
Nőbőrbe varrta a sors, hogyha lelkem
Egy fiúban lel rokonra, ne
Legyen szabad barátjának nevezni?
A lélek oszthatatlan, lelkedet
Tőlem kell elrabolnod a barátnak.
Tőled? Hát volt-e nálad, gyáva te!
Ha így választott volna, megtagadnám.
Éltemben nem szerettelek.
Hogyan,
S az esküszónál -
E nő lett szerelmes
Pénz és cimedbe, és engem, szegényt
Horog gyanánt használt, mert szűmben alvék
A szent szerelem.
S még kérkedel,
Hogy megcsalál, bár kínom már elég.
Sosem szerettelek; mit tartozom,
Azt megcselekszem, többre nincs jogod.
S te mit panaszkodol, anyám?
Cselédid
Fel sem veszik parancsom, s én szegény,
Vén napjaimra állok elhagyattan,
Szükséget szenvedő, nézd, nézd ruhám.
Hát illik-é ez lányom dús lakodban,
Vigyázz magadra, én nem átkozódom.
ÁGNES (A lányt már előbb említni.)
A bőséget megszoktad-é előbb?
Szegény polgárleány, szerelmedet
Eladtad az apámnak, s gyermekid,
Egy lányt és egy fiút merő erényből
Kidobtad a világba. Hát nem-é
Ez volna sorsom is, ha a papok
Hókusz-pókussza nem jött volna közbe.
Ágnes! Te megváltoztál, térj magadba!
Lám, vizsgálták pénztáram s húszezer
Forint hibázik, nem tudom, hogyan.
Hozzád siettem, hogy vigasztalást
Találjak kebleden, be nem bocsájtsz,
Míg másokkal meghitten társalogsz.
Mit is keresnél nálam híreiddel,
Ha jobbakat nem tudsz, csak azt tanulnám,
Hogy tartozásodat [Olvashatatlan szó]
Nem hajthatnám be tőled. Hagyjatok,
Vagy vérig kínzotok már? Jőj, anyám,
Menj kis szobádba, ha vendégeim
Jönnének, szembetűnnél rongy ruhádban. (El mind.)
(2–ik monológ, asztalon bort hoznak, Mohol.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Mert Balázs nem pietistáskodik, Mohol azt hiszi, gyilkoland is.)
MOHOL (fel-le jár).
Hem - hem -
(Leül.) Isten megáldjon. Lám Balázs,
Te jó fiú vagy, jőj, igyál velem.
Kétszer se mondd. (Leül.)
Egészségedre hát.
Egészségemre! Ej, csalod magad,
Ivás ez?
Árt a több.
Árt vagy nem árt.
Bolond György húnyva tartá két szemét,
Hogy az ne kopjon, s hasznát nem vevé.
Igyál csak.
Nem lehet. Vagy meghalok.
Te kákabélű, rossz szőrhasgató,
Kiméred tán azt is, mennyit esengj,
S örülj, hányat lépj.
Így - hála nagy Isten,
Hogy evvel is megáldál. Többi közt
Tudom, Balázs, sokat tűrtél szegény
Fiú, míg -
Nem többet, mint bírtam, ám
Igaz, hogy egy pohár bor tönkre nem tett.
Megfordultál, tudom, sok bűntanyában.
Kicsinység, most reménylem csak javát.
Lám, lám; - most jő eszembe - tán Balázs
Te ösmernél egy elszánt, vad kebelt,
Mely szó nélkül kész lenne tenni is.
Azonban ez mind csak mellék dolog.
Igen, igen, hogyha a levélnek
Utóiratba tesszük a javát.
De sosem csavard velődet annyira,
Jőj, s elvezetlek egy derék tanyára.
Kezet rá! Csak kíváncsiság miatt. (El mindketten.)
Mint látom, jó polgár és jó keresztény
Család lakása: szent s királyi képek.
Csitt, csitt Balázsom! Hogyha hallanák,
Hogy jó polgároknak nevezted őket,
Főúri gőgök ellenünk csatázna,
Pedig kérők vagyunk.
Dehogy vagyunk.
Magunkéért jövénk - üljünk le itt. (Leül.)
Mit mondanának! Nem látod Balázs,
Hogy már nézésünktől is süppedez
E pamlag - nem vas embernek való -
(Ágnes és Dézsyné jőnek.)
Isten veled, hugom! Mentől előbb
Meglátogatlak és kebledbe öntöm
Minden reményimet. Mi édesebb
A vér kapcsánál -
Mellettünk beszél.
De majd tesz-é?
(Felkel.)
Elvárlak.
GÁSPÁR (hajlongva)
Asszonyom!
Nagysád!
Mi kell! Ma nincs szombat, miért
Nem jössz krajcárodért a többiekkel.
S termembe hatni sáros lábatokkal
Mily vakmerőség - el, rút cimborák! (Csenget, inas jő.)
Kedves nővérem, mért oly hirtelen!
Mit? Csúfot űzsz? Nővéred Belzebub.
Ki ez ágrólszakadtakkal!
Nem ösmér?
Engem sem már, nagyságos asszonyom?
Többször valák szerencsés - -
Handabanda.
Gáspár, ne bántsd. A vérnek kapcsai
Oly édesek! Mi majd megértjük egymást. -
Kedves nővérem! E becsületes
Zsírkamra: Gáspár, borkeresztelő,
Hozzá adott nevelni jó anyánk,
De többször felszólítva bár, felejté
Két évben a kialkudtat fizetni.
GÁSPÁR (hajlongva)
200 forintot - - S mert ügyetlenebb
S makacsb, hogysem pincér legyen, különben
Hízelgés nélkül, talpig jó fiú.
Szóval, mert semmi hasznom nem vehette
Haza hozott, - és most testvéri csókot.
Mocskos szemétdomb! Zsibvásári cégér,
Én még öleljelek! Ki vélek! És
Rosszul koholt regényökkel! Ne félj,
Házunk jobb hírü, hogysem higgyenek.
Téged pedig, kopasz fej, börtönőrök
Tán jobban ismérnek, mint én s az ég.
GÁSPÁR (Balázshoz)
Nem lennél inkább pincér? Jobb minálunk. (Húzza.)
Ej-ej nővérem, kissé hirtelen vagy!
No, nőhibának nem nagy. Ám csak az kár,
Hogy nem jövénk üresen, itt tanúim. (Írásokat húz.)
ÁGNES (elszalad, hirtelen eszmélve)
Hadd lám!
Hohó! Ha fénytermet nem is,
De észt hagyott atyám örökbe, majd
A bíróság előtt. Ugyis deák!
Tudod mit! Mondj le a családi névről,
Ne mocskosíts be a világ előtt.
Mily jól neveltél, Gáspár, a lebújban,
Ott is nem lopni, megfogatni bűn csak.
Ellenben én itt, mint szűkölködőt
Kitartalak.
Lám, lám, én gondolám,
Örülni fogsz, hogy két testvéri szűbe
Önthetsz panaszt. De rajta nem kapok,
Mit hordjam más baját. Családneved
Tartsd meg, vigyázzak arra is? Hiszen
Ember vagyok. Adj ennem, innom,
S itt van kezem! De mit sem dolgozok.
És pénzemet, nagyságos asszonyom.
ÁGNES (egy almáriumból)
Itt van. Te végy becsűletesb ruhát
S maradhatsz.
Már testvérségünk ki van.
De mondja ön meg, vajjon a ruha,
Mely rajta van, becsűletes mez-é.
Az.
Becsűletes az is, melyben lopunk?
S Aristidesnek rongya becstelen. (Leül)
Ha férjem jő, honn nem vagyok.
Megálljon, asszonyom! Csak én előttem
Ne kérkedjék nagyon rajtam müvelt
Könyrűletével, az ördög nem alszik,
Kipattanthatnék hát mögött akármit.
GÁSPÁR (meghatva)
Balázs!
Úgy látszik, jó fészekben hagytalak,
De ha megunnád, jőj le a lebújba,
S a vén Gáspár, mint gyermekét fogad be.
Sorsod ne mérjen itszéddel. Ne félj,
Ne tegyen szelíddé, mint te a bort,
Nem doblak el rongyommal.
Jó fiú. (El. Mohol jön.)
Hol az asszonyság?
Férje ön?
Nem én!
Hát honn van. Ah, megálljon egy kicsinyt,
Vajjon minő járatban oly sietve?
Nem férje, mondja, hogy nem kedvese,
Arról alakja jótáll! Tán szabója,
Hogy férje nem láthatja s ön igen.
Imádságtársa.
Miért nem jött előbb,
Mi is imádkoznánk, de ön siet. (El)
BALÁZS első monológja
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Ágnes és Mohol jőnek.)
(Mohol machinációi szem előtt.)
Miért nem szóltál, kedves, mindjárt nekem,
Nem érdemeltem-é bizalmadat?
Nehogy haszonlesésnek hidd, szerelmem,
Alázattal tűrök minden csapást
Istentől - ah, de ez kétségbe ejtne.
Itt a pénz, míg nekem van, néked is van,
Hisz lelkem drágább és az is tiéd.
Lassan barátném, nem vagyunk magunk.
Ah, egy szűkölködő, én tartom őt.
Alszik. Nem irigylettem pénzt soha,
Mert dőrén láttam elfecsérlni azt,
Tőled tanultam, mennyi élvet ád
Kegyes tettekben.
Csak ne volna férjem.
Mohol! E férj tüzes kardú Mihály
Az éden ajtaján. Csak ő ne volna.
Ő oly jó lélek, hogy ohajtanám
Fölvételét e bánat tengeréből
Az élet országába.
Jó Mohol,
Én azt hiszem, hogy az nem is szeret, ki
Szerelméért vétkezni fél. Imént
Megloptam férjemet érted - kivánd,
Eltépek mindent, ő sem halhatatlan.
Meglopta férjét? Hát nem kölcsön-é
Az, nő nem lophat férjétől,
S egy embert ment meg, i tt van iratom.
ÁGNES (eltépi)
S nem jótett-é az égbe bésegítni?
MOHOL (titkon)
Menjünk be, Ágnes, pislog itt az ember. (Ágnessel titkon beszélve el.)
(Petőfi, Dézsy és mások.)
Itt vannak kulcsaim! Tessék önöknek
Megtenni a vizsgálatot.
Hiszen
Csak szertartás -
Itt vannak számadásim. (Az almáriumot kinyitva vizsgálódnak.)
Ki vagy te vakmerő suhanc szobámban?
Ember.
Miféle? Kézmüves, müvész?
Minek köszönheted, hogy szült anyád?
Bolond! Hogy férje férfi volt.
Azaz
Hogy a férj volt bolond. De félre evvel.
Ládd, pénztárnokság nem tett férfivá,
De ez pénztárnokká s mégis hiszed,
Hogy címtelen az ember mit sem ér.
De ha nem tetszem, szidd anyósodat.
Bocsánatot, Petőfi! Húszezer
Forint hibázik - többször számolám.
Lehetlen.
Hej Petőfi, jól vigyázz,
Szekrényed más kulcs is nyitja tán.
(Két vers a rossz nőkről.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Hiába, zár alá kell venni mindent.
Úgy szólok hozzád csak, mint jó baráthoz,
Tudom, hogy a törvény kemény, de te
Ismérsz, három napot csak. Tán nyomába
Jövök mindennek, s hogy ha nem, javam
Szent szó biztosítja.
Csak neked
Teszem meg, sógor [?] - gondold meg, mimet
Tevém kockára.
Jó derék barát. (Dézsy s a többiek el.)
Megálljon, nője nem fogadja önt.
Hogyan? Ily cimbora tiltandja-é,
Hogy a férje nőjét akkor látogassa,
Ha kedve van?
Imáz, tán gyermekért.
ILMÉRINÉ (bejő) (Ágnes előbb érintse ezt.)
Hát többé senki sincs szolgálatomra,
Fiam, Petőfi, vén anyósodat
Ekként becsűlöd-é meg?
Óh, anyám
Ne érintsd a sebet, mely nékem is fáj,
Nézd, nőmhöz vágyok menni és kizár. (Mohol kisurran, Ágnes jő.)
Jól látok-é, anyám! Óh, nézd, anyám!
Lányom régtől vigyázok lépteidre,
Te az erényt szűdből nyelvedre vetted,
Felejted, nő, felejted, gyermekem vagy,
A vér megsértett kapcsa rémes átok.
Mily szép erényszónoklat, e fiú
Hozzá a példa. Úgy-e jó anyám,
Ezt elfeledted?
Nő, ki volt veled?
Egy jó barát, - vagy tán mert lelkemet
Nőbőrbe varrta a sors, hogyha lelkem
Egy fiúban lel rokonra, ne
Legyen szabad barátjának nevezni?
A lélek oszthatatlan, lelkedet
Tőlem kell elrabolnod a barátnak.
Tőled? Hát volt-e nálad, gyáva te!
Ha így választott volna, megtagadnám.
Éltemben nem szerettelek.
Hogyan,
S az esküszónál -
E nő lett szerelmes
Pénz és cimedbe, és engem, szegényt
Horog gyanánt használt, mert szűmben alvék
A szent szerelem.
S még kérkedel,
Hogy megcsalál, bár kínom már elég.
Sosem szerettelek; mit tartozom,
Azt megcselekszem, többre nincs jogod.
S te mit panaszkodol, anyám?
Cselédid
Fel sem veszik parancsom, s én szegény,
Vén napjaimra állok elhagyattan,
Szükséget szenvedő, nézd, nézd ruhám.
Hát illik-é ez lányom dús lakodban,
Vigyázz magadra, én nem átkozódom.
ÁGNES (A lányt már előbb említni.)
A bőséget megszoktad-é előbb?
Szegény polgárleány, szerelmedet
Eladtad az apámnak, s gyermekid,
Egy lányt és egy fiút merő erényből
Kidobtad a világba. Hát nem-é
Ez volna sorsom is, ha a papok
Hókusz-pókussza nem jött volna közbe.
Ágnes! Te megváltoztál, térj magadba!
Lám, vizsgálták pénztáram s húszezer
Forint hibázik, nem tudom, hogyan.
Hozzád siettem, hogy vigasztalást
Találjak kebleden, be nem bocsájtsz,
Míg másokkal meghitten társalogsz.
Mit is keresnél nálam híreiddel,
Ha jobbakat nem tudsz, csak azt tanulnám,
Hogy tartozásodat [Olvashatatlan szó]
Nem hajthatnám be tőled. Hagyjatok,
Vagy vérig kínzotok már? Jőj, anyám,
Menj kis szobádba, ha vendégeim
Jönnének, szembetűnnél rongy ruhádban. (El mind.)
(2–ik monológ, asztalon bort hoznak, Mohol.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Mert Balázs nem pietistáskodik, Mohol azt hiszi, gyilkoland is.)
MOHOL (fel-le jár).
Hem - hem -
(Leül.) Isten megáldjon. Lám Balázs,
Te jó fiú vagy, jőj, igyál velem.
Kétszer se mondd. (Leül.)
Egészségedre hát.
Egészségemre! Ej, csalod magad,
Ivás ez?
Árt a több.
Árt vagy nem árt.
Bolond György húnyva tartá két szemét,
Hogy az ne kopjon, s hasznát nem vevé.
Igyál csak.
Nem lehet. Vagy meghalok.
Te kákabélű, rossz szőrhasgató,
Kiméred tán azt is, mennyit esengj,
S örülj, hányat lépj.
Így - hála nagy Isten,
Hogy evvel is megáldál. Többi közt
Tudom, Balázs, sokat tűrtél szegény
Fiú, míg -
Nem többet, mint bírtam, ám
Igaz, hogy egy pohár bor tönkre nem tett.
Megfordultál, tudom, sok bűntanyában.
Kicsinység, most reménylem csak javát.
Lám, lám; - most jő eszembe - tán Balázs
Te ösmernél egy elszánt, vad kebelt,
Mely szó nélkül kész lenne tenni is.
Azonban ez mind csak mellék dolog.
Igen, igen, hogyha a levélnek
Utóiratba tesszük a javát.
De sosem csavard velődet annyira,
Jőj, s elvezetlek egy derék tanyára.
Kezet rá! Csak kíváncsiság miatt. (El mindketten.)
SCENE TWO
(Gáspár’s den. Emma, Laura, Róza, Arszlán, Hölgyi, Serény, ragged folk.)
(Berta is playing the lute.)
ARSZLÁN
The girl was born for kisses, and you’re so cold.
HÖLGYI
I pay well — come into my arms, then.
BERTA
For God’s sake, mercy!
Nay, love rather,
I know this coyness well by now,
we never ask for what’s there for the taking anyway.
EMMA
This pretty doll is spoiling our trade. Pah,
how charmingly she blooms.
Let’s strip her bare,
let’s teach her how to love.
BERTA
Ah, men, if there is yet within your breasts
one spark of good — I beg you by my sick father,
let me go — I did wrong to come,
but I did not yet know what life is. —
Here is all I’ve earned with my lute.
ARSZLÁN
You make me furious. Teasing’s gone on long enough.
HÖLGYI
Loving is easy. Let your kiss be cold
as my fist. (Strikes her.) For money, this will do as well.
SERÉNY
Don’t hurt her, she’s trembling like a summer leaf;
come, come, I’ll lead you out.
On my knees
I’ll beg of heaven that it pardon
your every sin for this good deed.
SERÉNY
You’d kneel a long while; let it be. Away, you others!
Let her go! Who’d lay siege to a maiden’s love
so long? There’s plenty here. (Embraces Róza.)
Pretty boy!
Sparrows enough, few eagles — ah, but with the one
it’s easier dealing, and a bird all the same.
Wine, wine — soon we’ll talk of drink, soon of hot love. [!]
LAURA
Why play the better part than us — aren’t you a girl?
EMMA
Let’s shear off her curls.
And sell them.
BERTA
Oh God, if you forsake me, I myself
can no longer defend me.
I’ll defend you.
For a small price — only love me. (Balázs and Mohol enter.)
Balázs, Balázs,
the ice-man! Leave the girl alone,
for else there’s grief. (They abandon Berta and dance round Mohol.)
EMMA
We trade in kisses — buy.
LAURA
My kiss is warm, and I know no jealousy
like your surly wife at home.
Buy from me,
I’m hungry, I’ll love you ardently.
BALÁZS
Bad coin to pay your supper with, Emma! (Gáspár and a girl.)
(Gáspár will not let a girl in at the door.)
A GIRL
Let me in, father, let me see what the uproar is!
That would be good fun.
Away, you wicked girl,
did I not say you must not enter
this den of sin.
Why, you keep it yourself.
GÁSPÁR
You little fool, you don’t yet understand such things,
away, a million devils, to the housework.
(Shuts her out.)
HÖLGYI
Oh you filthy hoopoes, won’t you clear off,
don’t you see that the noble lord
wants none of your bad kisses. A thousand hells!
SERÉNY
What a loutish fellow — let’s leave him be. (They go over to the young men.)
GÁSPÁR
You command, sir, I’m ready to serve.
BALÁZS
What have you done again! What girl is this here?
BERTA
Your look is wild, man — yet for all that
there’s human feeling in it. Save me, man.
BALÁZS
How am I to save you?
My old father’s sick,
in our poor dwelling want hems us about,
I crept out with my lute, which he
taught me to finger by the strings,
I thought that everywhere people were as good
as my brother and my parents,
but I was wrong. — Oh, lead me out of here!
BALÁZS
Come, girl, lean upon me, have no fear.
(whispering)
Mark her dwelling well; I mean to do
a good turn by this girl.
I beg you, only don’t,
rather pursue her, and she’ll thank you for it. (Örs enters.)
BERTA
Here comes my brother.
What, Berta? I find you here?
Our father wrestled with despair on your account.
BERTA
Thank this man that you find me alive!
BALÁZS
I did it for no fee; here is my work’s reward.
(Steps onto a barrel.)
Silence! Take good heed — ice-cold Balázs is speaking!
My friends! The hall has sent me to this den
to seek a sinner — or rather a man
who’ll take the filth of sin with his money.
Who’s the fellow! (Jumps down.)
If it’s only filth that’s wanted,
not the wicked deed, here I am, a man.
The lout can’t lose a good name anyway.
MOHOL
Speak with him — don’t betray me. So, worthy
Gáspár’s your name. And are you not afraid, say,
to keep with one foot in the grave such a den
for every villainy.
GÁSPÁR
So you believe
that these fine gallants would kiss no courtesans
but mine?
That these starvelings would be no robbers,
if they found no ragged bed here?
MOHOL
Even so, it ill befits a good man’s heart.
GÁSPÁR
Heaven sees my soul, whether I’ve ever stolen
or cheated in my life. By my God,
my face is calmer than many a holy-named one’s.
My girls don’t know what sin is,
good housewives — but tell me, if the world
is bad in any case, should I not live off it,
as the inn lives off the fact that men must eat.
What care have I for the rest. The living man
spends his money in my den, though he spit on my door
by day — and when he dies, he pays me still,
for I’m the one who bears him to his last resting-place.
MOHOL
It won’t go into his head that killing is no sin.
Speak to him, you — for you’re the cleverer!
I’ll see this girl home to her father. (Exit with Berta.)
MOHOL
My dear friend! See, it is no murder,
God keep our souls from that,
Balázs, I see, spoke it out coarsely.
BALÁZS
I came so that you’d speak it better.
MOHOL
It is murder, if of his dear life
we rob anyone, because our aim is wicked,
but if torment and misery are all his life,
the murdered man’s, then we bear him up to heaven.
And if, besides, two beings are made happy,
so that with one thrust this many are blessed,
is it a wicked deed? No — and so it is no murder.
A child would understand it, it’s so plain.
BALÁZS
Perhaps. I have not studied so much
that the cramped quarters they beat into me
should have crowded nature out,
but my soul tells me it is murder only,
when a man is frozen for ever.
MOHOL
If it were a sin, the sin’s in the deed; let it fall
on my own head — to you, the reward alone.
BALÁZS
Even so, I’d rather go on starving.
MOHOL
Your father and your sister —
Oh, evil spirit, away!
Let no blood-money weigh on them. I’m going,
for your tongue is smooth, like Satan’s serpent-tongue.
MOHOL
A fine lad. Know, then, it was a test,
for you stood it — tell me where you lodge,
and I’ll help you up.
A test, hm. If it was,
then I forgive that you thought it of me.
Our lodging is Magpie Street, 109.
Turned to a wicked man, who knows my secret,
and doubted my honesty all the same —
this could harm my good name. Away with him!
The dungeon’s deep, and for such a vagabond
there’s one to file him in his rank already, while
I lay siege to his sister. Out of the way,
just the right place to hide him. This girl
I must have. Gáspár, God bless you. (Goes.)
GÁSPÁR
Noble lord!
What’s wanted?
At your service.
I’m offering you a man.
How — holy man?
GÁSPÁR
Holy or what you like, only let no taint
of mould cling to it. One blow
is little trouble, and I give it cheaper:
I ask the price of two weeks’ rosary.
MOHOL
Come, then, holy man, we suit each other,
more of it at home.
We’ll strike a bargain easily.
PETŐFI
The end of the
(Gáspár’s den. Emma, Laura, Róza, Arszlán, Hölgyi, Serény, ragged folk.)
(Berta is playing the lute.)
ARSZLÁN
The girl was born for kisses, and you’re so cold.
HÖLGYI
I pay well — come into my arms, then.
BERTA
For God’s sake, mercy!
Nay, love rather,
I know this coyness well by now,
we never ask for what’s there for the taking anyway.
EMMA
This pretty doll is spoiling our trade. Pah,
how charmingly she blooms.
Let’s strip her bare,
let’s teach her how to love.
BERTA
Ah, men, if there is yet within your breasts
one spark of good — I beg you by my sick father,
let me go — I did wrong to come,
but I did not yet know what life is. —
Here is all I’ve earned with my lute.
ARSZLÁN
You make me furious. Teasing’s gone on long enough.
HÖLGYI
Loving is easy. Let your kiss be cold
as my fist. (Strikes her.) For money, this will do as well.
SERÉNY
Don’t hurt her, she’s trembling like a summer leaf;
come, come, I’ll lead you out.
On my knees
I’ll beg of heaven that it pardon
your every sin for this good deed.
SERÉNY
You’d kneel a long while; let it be. Away, you others!
Let her go! Who’d lay siege to a maiden’s love
so long? There’s plenty here. (Embraces Róza.)
Pretty boy!
Sparrows enough, few eagles — ah, but with the one
it’s easier dealing, and a bird all the same.
Wine, wine — soon we’ll talk of drink, soon of hot love. [!]
LAURA
Why play the better part than us — aren’t you a girl?
EMMA
Let’s shear off her curls.
And sell them.
BERTA
Oh God, if you forsake me, I myself
can no longer defend me.
I’ll defend you.
For a small price — only love me. (Balázs and Mohol enter.)
Balázs, Balázs,
the ice-man! Leave the girl alone,
for else there’s grief. (They abandon Berta and dance round Mohol.)
EMMA
We trade in kisses — buy.
LAURA
My kiss is warm, and I know no jealousy
like your surly wife at home.
Buy from me,
I’m hungry, I’ll love you ardently.
BALÁZS
Bad coin to pay your supper with, Emma! (Gáspár and a girl.)
(Gáspár will not let a girl in at the door.)
A GIRL
Let me in, father, let me see what the uproar is!
That would be good fun.
Away, you wicked girl,
did I not say you must not enter
this den of sin.
Why, you keep it yourself.
GÁSPÁR
You little fool, you don’t yet understand such things,
away, a million devils, to the housework.
(Shuts her out.)
HÖLGYI
Oh you filthy hoopoes, won’t you clear off,
don’t you see that the noble lord
wants none of your bad kisses. A thousand hells!
SERÉNY
What a loutish fellow — let’s leave him be. (They go over to the young men.)
GÁSPÁR
You command, sir, I’m ready to serve.
BALÁZS
What have you done again! What girl is this here?
BERTA
Your look is wild, man — yet for all that
there’s human feeling in it. Save me, man.
BALÁZS
How am I to save you?
My old father’s sick,
in our poor dwelling want hems us about,
I crept out with my lute, which he
taught me to finger by the strings,
I thought that everywhere people were as good
as my brother and my parents,
but I was wrong. — Oh, lead me out of here!
BALÁZS
Come, girl, lean upon me, have no fear.
(whispering)
Mark her dwelling well; I mean to do
a good turn by this girl.
I beg you, only don’t,
rather pursue her, and she’ll thank you for it. (Örs enters.)
BERTA
Here comes my brother.
What, Berta? I find you here?
Our father wrestled with despair on your account.
BERTA
Thank this man that you find me alive!
BALÁZS
I did it for no fee; here is my work’s reward.
(Steps onto a barrel.)
Silence! Take good heed — ice-cold Balázs is speaking!
My friends! The hall has sent me to this den
to seek a sinner — or rather a man
who’ll take the filth of sin with his money.
Who’s the fellow! (Jumps down.)
If it’s only filth that’s wanted,
not the wicked deed, here I am, a man.
The lout can’t lose a good name anyway.
MOHOL
Speak with him — don’t betray me. So, worthy
Gáspár’s your name. And are you not afraid, say,
to keep with one foot in the grave such a den
for every villainy.
GÁSPÁR
So you believe
that these fine gallants would kiss no courtesans
but mine?
That these starvelings would be no robbers,
if they found no ragged bed here?
MOHOL
Even so, it ill befits a good man’s heart.
GÁSPÁR
Heaven sees my soul, whether I’ve ever stolen
or cheated in my life. By my God,
my face is calmer than many a holy-named one’s.
My girls don’t know what sin is,
good housewives — but tell me, if the world
is bad in any case, should I not live off it,
as the inn lives off the fact that men must eat.
What care have I for the rest. The living man
spends his money in my den, though he spit on my door
by day — and when he dies, he pays me still,
for I’m the one who bears him to his last resting-place.
MOHOL
It won’t go into his head that killing is no sin.
Speak to him, you — for you’re the cleverer!
I’ll see this girl home to her father. (Exit with Berta.)
MOHOL
My dear friend! See, it is no murder,
God keep our souls from that,
Balázs, I see, spoke it out coarsely.
BALÁZS
I came so that you’d speak it better.
MOHOL
It is murder, if of his dear life
we rob anyone, because our aim is wicked,
but if torment and misery are all his life,
the murdered man’s, then we bear him up to heaven.
And if, besides, two beings are made happy,
so that with one thrust this many are blessed,
is it a wicked deed? No — and so it is no murder.
A child would understand it, it’s so plain.
BALÁZS
Perhaps. I have not studied so much
that the cramped quarters they beat into me
should have crowded nature out,
but my soul tells me it is murder only,
when a man is frozen for ever.
MOHOL
If it were a sin, the sin’s in the deed; let it fall
on my own head — to you, the reward alone.
BALÁZS
Even so, I’d rather go on starving.
MOHOL
Your father and your sister —
Oh, evil spirit, away!
Let no blood-money weigh on them. I’m going,
for your tongue is smooth, like Satan’s serpent-tongue.
MOHOL
A fine lad. Know, then, it was a test,
for you stood it — tell me where you lodge,
and I’ll help you up.
A test, hm. If it was,
then I forgive that you thought it of me.
Our lodging is Magpie Street, 109.
Turned to a wicked man, who knows my secret,
and doubted my honesty all the same —
this could harm my good name. Away with him!
The dungeon’s deep, and for such a vagabond
there’s one to file him in his rank already, while
I lay siege to his sister. Out of the way,
just the right place to hide him. This girl
I must have. Gáspár, God bless you. (Goes.)
GÁSPÁR
Noble lord!
What’s wanted?
At your service.
I’m offering you a man.
How — holy man?
GÁSPÁR
Holy or what you like, only let no taint
of mould cling to it. One blow
is little trouble, and I give it cheaper:
I ask the price of two weeks’ rosary.
MOHOL
Come, then, holy man, we suit each other,
more of it at home.
We’ll strike a bargain easily.
PETŐFI
The end of the
(Gáspár lebuja. Emma, Laura, Róza, Arszlán, Hölgyi, Serény, rongyos nép.)
(Berta lantol.)
A lányka csókra termett s oly hideg vagy.
Én jól fizetek, jőj hát karjaimba.
Az Istenért, könyrűlet!
Sőt szerelm,
Ismérem én már e szerénykedést,
Sosem kérjük, mit úgyis elvehetni.
E szép báb rontja vásárunkat. Éj,
Mi bájosan virul.
Fosszuk meg őt,
Tanítsuk meg szeretni.
Ah, emberek, ha még van kebletekben
Egy szikra jó, beteg apámra kérlek,
Bocsássatok, - hibáztam, hogy jövék,
De még nem ösmerém az életet. -
Im itt minden, mit lantomon kerestem.
Dühössé tész. Ingernek már elég volt.
Könnyű szeretni. Csókod oly hideg
Legyen, mint öklöm. (Üti.) Pénzért jó ez is.
Ne bántsátok, reszket, mint nyárlevél,
Jőj, jőj, én elvezetlek.
Térdemen
Kérendem az eget, hogy megbocsásson
Minden vétkednek e jótettedért.
Soká térdelnél, hadd csak. Félre tik!
Menjen! Ki ostromolna lányszerelmet
Ilyen soká. Elég van. ( Rózát öleli.)
Szép fiú!
Elég veréb, kevés sas, ah, de avval
Kényelmesb bánni és szintúgy madár.
Bort, bort, majd mámorban, majd a hő szerelemről. [!]
Mért játszol jobbat, mint mi, nem vagy-é lány?
Nyírjuk le fürteit.
És adjuk el.
Óh, Isten, hogyha elhágysz, én magam
Már védni nem tudom.
Megvédlek én.
Kis árért, csak szeress. (Balázs és Mohol jő nek.)
Balázs, Balázs,
A jégember! Hagyjátok a leányt,
Mert jaj különben. (Bertát elhagyják s Moholt táncolják körül.)
Mi csókokkal kereskedünk, vegyél.
Csókom meleg s féltést nem ismerek,
Mint honn mogorva nőd.
Tőlem vegyél,
Én éhezem, forrón fogok szeretni.
Rossz pénz vacsorádat fizetni, Emma! (Gáspár és egy lány.)
(Gáspár egy lányt be nem bocsájt az ajtón.)
Bocsáss apám, hadd lássam, mit zajongnak!
Az jól mulatna.
El, te rossz leány,
Nem mondtam-é, hogy nem szabad belépned
E bűntanyára.
Hisz te tartod azt.
Te kis bohó, még ilyeket nem értesz,
El, milliom, a gazdaság után.
(Kizárja.)
Óh ronda bankák, nem tágultok-é,
Nem látjátok, hogy a nagyságos úrnak
Nem kell rossz csókotok. Ezer pokol!
Minő otromba fickó, hagyjuk el. (Az ifjakhoz mennek.)
Parancsol ön, szolgálni kész vagyok.
Mit tettetek megint! Mi lány ez itt?
Tekinteted vad, ember, óh, de mégis
Van benne emberérzés. Ments meg, ember.
Hogy mentselek meg?
Vén apám beteg,
Szegény lakunkban ínség vesz körül,
Én ellopództam lantommal, melyet ő
Taníta meg tapintni húrjait,
Én azt hivém, hogy oly jók mindenütt
Az emberek, mint bátyám és szülőm,
De megcsalódtam. - Óh, vezess ki innen!
Jőj lány, támaszkodjál reám, ne félj.
(súgva)
Jegyezd meg jól lakását, jót kívánok
E lánnyal tenni.
Kérlek, csak ne tégy,
Inkább üldözzed, s megköszönheti. (Örs belép.)
Itt jő bátyám.
Mit Berta? Itt talállak?
Atyám kétséggel küzködék miattad.
Ez embernek köszönd, hogy élve lelsz!
Nem tettem bérért, itt munkám jutalma.
(Egy hordóra lép.)
Csend! Jól vigyázz, a jég Balázs beszél!
Barátim! A terem lebújba küldött
Bünöst keresni, vagy inkább egyént,
Ki pénzével bűn piszkát elfogadja.
Ki a legény! (Leugrik.)
Ha csak piszkára kell,
Nem a rossz tettre, ember itt vagyok.
Nem veszthet a pór úgyis jó nevet.
Beszélj vele, - ne árulj el. Derék
Gáspár hát a neved. S nem félsz-e, szólj,
Féllábbal sírban tartni ily tanyát
Minden gonosznak.
Hát ön azt hiszi,
Hogy nem csókolnának kéjhölgyeket
Enyéimen kivűl e szép leventék?
Nem volnának rablók ez éhezők,
Hogy rongyos ágyat nem lelnének itt?
Már még sem illik jó ember szívéhez.
Ég látja lelkemet, hogy loptam-e,
Vagy csaltam-é éltemben. Istenemre,
Nyugodtabb arcom, mint sok szent nevűé,
Leányaim a bűnt nem ösmerik,
Jó házi nők, de mondja, hogyha úgyis
Rossz a világ, ne éljek-é belőle,
Mint él a vendéglő abból, hogy esznek.
Mi gondom másra. Bűntanyámra költi
Pénzét az élő, bár ajtómra köp
Nappal - s ha meghal, akkor is füzet még,
Mert én viszem ki végső nyughelyére.
Nem fér fejébe, hogy nem bűn az, ölni.
Beszélj te néki, hisz te okosabb vagy!
Én apjához kísérem e leányt. (Bertával el.)
Kedves barátom! Ládd, nem gyilkolás az,
Az Isten mentse meg lelkünket ettől,
Baláz s, mint látom, otrombán beszélt.
Azért jövék, hogy ön jobban beszéljen.
Az gyilkosság, hogyha kedves életétől
Megfosztunk bárkit, mert célunk gonosz,
De hogyha kín, nyomor csak élete
A meggyilkoltnak, így egekbe visszük.
Ha még amellett két lény boldogul,
S így egy szurással ennyi lesz szerencsés,
Rossz tett-e ez, nem, és így nem gyilkolás.
A gyermek is megérti, oly világos.
Lehet. Én nem tanultam oly sokat,
Hogy a belém verett helyszűk miatt
Kitolta volna a természetet,
De lelkem mo ndja, hogy csak gyilkolás az,
Ha egy embert örökre megfagyasztanak.
Ha bűn volna, bűn a tettben, enfejemre
Essék, reád csak a jutalmazás.
Már én csak mégis inkább éhezem.
Apád s testvéred -
Óh, rossz szellem el,
Vérdíj ne nyomja őket. Én megyek,
Mert nyelved síma, mint sátán-kigyóé.
Derék fiú. Tudd hát, hogy próba volt,
Mert azt kiálltad, mondd szállástokat,
S én felsegítlek.
Próba, hem. Ha az,
Úgy megbocsájtok, hogy feltette rólam.
Szállásunk Szarka-utca 109.
Rosszhoz fordultam, tudja titkomat,
Kételkedett mégis becsűletemben,
Ez árthat jó nevemnek. El vele!
A tömlöc mély és ily világfutónak
Ott van, ki már béosztályozza, míg
Testvérét ostromlom. Láb alól
Éppen jó helyre dughatom. E lányt
Bírnom kell. Gás pár, áldjon Isten. (Megy.)
Nagyságos úr!
Mi kell?
Szolgálatára.
Embert kínálok.
Hogy, szent férfiú?
Szent és akármi, csak penész dolog
Ne kapcsolódjon hozzá. Egy ütés
Nem nagy fáradság s olcsóbbért adom,
Két heti olvasóm árát kivánom.
Jőj hát, szent ember, mink egymáshoz illünk,
Majd honn bővebben.
Könnyen alkuszunk.
Vége az
(Berta lantol.)
A lányka csókra termett s oly hideg vagy.
Én jól fizetek, jőj hát karjaimba.
Az Istenért, könyrűlet!
Sőt szerelm,
Ismérem én már e szerénykedést,
Sosem kérjük, mit úgyis elvehetni.
E szép báb rontja vásárunkat. Éj,
Mi bájosan virul.
Fosszuk meg őt,
Tanítsuk meg szeretni.
Ah, emberek, ha még van kebletekben
Egy szikra jó, beteg apámra kérlek,
Bocsássatok, - hibáztam, hogy jövék,
De még nem ösmerém az életet. -
Im itt minden, mit lantomon kerestem.
Dühössé tész. Ingernek már elég volt.
Könnyű szeretni. Csókod oly hideg
Legyen, mint öklöm. (Üti.) Pénzért jó ez is.
Ne bántsátok, reszket, mint nyárlevél,
Jőj, jőj, én elvezetlek.
Térdemen
Kérendem az eget, hogy megbocsásson
Minden vétkednek e jótettedért.
Soká térdelnél, hadd csak. Félre tik!
Menjen! Ki ostromolna lányszerelmet
Ilyen soká. Elég van. ( Rózát öleli.)
Szép fiú!
Elég veréb, kevés sas, ah, de avval
Kényelmesb bánni és szintúgy madár.
Bort, bort, majd mámorban, majd a hő szerelemről. [!]
Mért játszol jobbat, mint mi, nem vagy-é lány?
Nyírjuk le fürteit.
És adjuk el.
Óh, Isten, hogyha elhágysz, én magam
Már védni nem tudom.
Megvédlek én.
Kis árért, csak szeress. (Balázs és Mohol jő nek.)
Balázs, Balázs,
A jégember! Hagyjátok a leányt,
Mert jaj különben. (Bertát elhagyják s Moholt táncolják körül.)
Mi csókokkal kereskedünk, vegyél.
Csókom meleg s féltést nem ismerek,
Mint honn mogorva nőd.
Tőlem vegyél,
Én éhezem, forrón fogok szeretni.
Rossz pénz vacsorádat fizetni, Emma! (Gáspár és egy lány.)
(Gáspár egy lányt be nem bocsájt az ajtón.)
Bocsáss apám, hadd lássam, mit zajongnak!
Az jól mulatna.
El, te rossz leány,
Nem mondtam-é, hogy nem szabad belépned
E bűntanyára.
Hisz te tartod azt.
Te kis bohó, még ilyeket nem értesz,
El, milliom, a gazdaság után.
(Kizárja.)
Óh ronda bankák, nem tágultok-é,
Nem látjátok, hogy a nagyságos úrnak
Nem kell rossz csókotok. Ezer pokol!
Minő otromba fickó, hagyjuk el. (Az ifjakhoz mennek.)
Parancsol ön, szolgálni kész vagyok.
Mit tettetek megint! Mi lány ez itt?
Tekinteted vad, ember, óh, de mégis
Van benne emberérzés. Ments meg, ember.
Hogy mentselek meg?
Vén apám beteg,
Szegény lakunkban ínség vesz körül,
Én ellopództam lantommal, melyet ő
Taníta meg tapintni húrjait,
Én azt hivém, hogy oly jók mindenütt
Az emberek, mint bátyám és szülőm,
De megcsalódtam. - Óh, vezess ki innen!
Jőj lány, támaszkodjál reám, ne félj.
(súgva)
Jegyezd meg jól lakását, jót kívánok
E lánnyal tenni.
Kérlek, csak ne tégy,
Inkább üldözzed, s megköszönheti. (Örs belép.)
Itt jő bátyám.
Mit Berta? Itt talállak?
Atyám kétséggel küzködék miattad.
Ez embernek köszönd, hogy élve lelsz!
Nem tettem bérért, itt munkám jutalma.
(Egy hordóra lép.)
Csend! Jól vigyázz, a jég Balázs beszél!
Barátim! A terem lebújba küldött
Bünöst keresni, vagy inkább egyént,
Ki pénzével bűn piszkát elfogadja.
Ki a legény! (Leugrik.)
Ha csak piszkára kell,
Nem a rossz tettre, ember itt vagyok.
Nem veszthet a pór úgyis jó nevet.
Beszélj vele, - ne árulj el. Derék
Gáspár hát a neved. S nem félsz-e, szólj,
Féllábbal sírban tartni ily tanyát
Minden gonosznak.
Hát ön azt hiszi,
Hogy nem csókolnának kéjhölgyeket
Enyéimen kivűl e szép leventék?
Nem volnának rablók ez éhezők,
Hogy rongyos ágyat nem lelnének itt?
Már még sem illik jó ember szívéhez.
Ég látja lelkemet, hogy loptam-e,
Vagy csaltam-é éltemben. Istenemre,
Nyugodtabb arcom, mint sok szent nevűé,
Leányaim a bűnt nem ösmerik,
Jó házi nők, de mondja, hogyha úgyis
Rossz a világ, ne éljek-é belőle,
Mint él a vendéglő abból, hogy esznek.
Mi gondom másra. Bűntanyámra költi
Pénzét az élő, bár ajtómra köp
Nappal - s ha meghal, akkor is füzet még,
Mert én viszem ki végső nyughelyére.
Nem fér fejébe, hogy nem bűn az, ölni.
Beszélj te néki, hisz te okosabb vagy!
Én apjához kísérem e leányt. (Bertával el.)
Kedves barátom! Ládd, nem gyilkolás az,
Az Isten mentse meg lelkünket ettől,
Baláz s, mint látom, otrombán beszélt.
Azért jövék, hogy ön jobban beszéljen.
Az gyilkosság, hogyha kedves életétől
Megfosztunk bárkit, mert célunk gonosz,
De hogyha kín, nyomor csak élete
A meggyilkoltnak, így egekbe visszük.
Ha még amellett két lény boldogul,
S így egy szurással ennyi lesz szerencsés,
Rossz tett-e ez, nem, és így nem gyilkolás.
A gyermek is megérti, oly világos.
Lehet. Én nem tanultam oly sokat,
Hogy a belém verett helyszűk miatt
Kitolta volna a természetet,
De lelkem mo ndja, hogy csak gyilkolás az,
Ha egy embert örökre megfagyasztanak.
Ha bűn volna, bűn a tettben, enfejemre
Essék, reád csak a jutalmazás.
Már én csak mégis inkább éhezem.
Apád s testvéred -
Óh, rossz szellem el,
Vérdíj ne nyomja őket. Én megyek,
Mert nyelved síma, mint sátán-kigyóé.
Derék fiú. Tudd hát, hogy próba volt,
Mert azt kiálltad, mondd szállástokat,
S én felsegítlek.
Próba, hem. Ha az,
Úgy megbocsájtok, hogy feltette rólam.
Szállásunk Szarka-utca 109.
Rosszhoz fordultam, tudja titkomat,
Kételkedett mégis becsűletemben,
Ez árthat jó nevemnek. El vele!
A tömlöc mély és ily világfutónak
Ott van, ki már béosztályozza, míg
Testvérét ostromlom. Láb alól
Éppen jó helyre dughatom. E lányt
Bírnom kell. Gás pár, áldjon Isten. (Megy.)
Nagyságos úr!
Mi kell?
Szolgálatára.
Embert kínálok.
Hogy, szent férfiú?
Szent és akármi, csak penész dolog
Ne kapcsolódjon hozzá. Egy ütés
Nem nagy fáradság s olcsóbbért adom,
Két heti olvasóm árát kivánom.
Jőj hát, szent ember, mink egymáshoz illünk,
Majd honn bővebben.
Könnyen alkuszunk.
Vége az
.
nak.
.
.
SCENE ONE
(The poet’s poor dwelling.)
POET (musing)
"And while a scion lives of Árpád’s race,
blessing and glory on our Rákóczi’s name!"
I’ve set the laurel on the hero’s brow.
The great ones weave the people’s history,
and the blood spent for a squandered life,
which calculation would have weighed with treasure,
it’s the poets who weave the eternal laurel of. (Balázs and Berta enter.)
BERTA
Father, oh good father!
My Berta, you are good,
your kiss, like spiced wine, gives me courage,
look, I’ve finished my poem,
my face still burns from the fury of wild battles,
but my hero, oh girl — this is a double laurel.
BERTA
My poor father! Always this racking of the head,
and under the giant weight of thought
your body crumbles from my lap into the grave.
How cold our room is!
Cold? Why, look —
and my face burns: at Romhány I grew heated,
no small task either, to bury a homeland.
BERTA
You’re a bad parent, or else you would guard
your life better, would you not? You’ve eaten nothing yet.
POET
True indeed, I’d quite forgotten,
but then you grieve in my stead too.
Let’s eat, then.
Greet this man,
give him your hand — he’s your daughter’s rescuer.
POET
God give you —
What there’s none of.
Are you a poet too?
BALÁZS
Until my money runs out. What else should I spend.
POET
A homeland, warm feeling.
Always a homeland,
whose curse alone I know — and love,
which is treacherous. There’s poetry in me too,
but my soul would soar from heaven to hell,
no harp-note, but a tempest would inspire me,
one that breaks the mast, puts out the star,
I’d sing sin, I’d sing, like the assault
on a shattered God — and all these are unlawful themes.
BERTA
Come then, father.
Where to?
We’re dining.
POET
Ah, so. Let’s go. But will there be anything, girl?
As you see, there’s nothing to be gained at our table,
but this secures us against flatterers. (Mohol enters.)
MOHOL
Praised be God.
Good day,
see, where we meet.
Among good people.
POET
My Berta is a fairy! See, out of nothing
what a good dinner she’s made. It’s long
since I ate so heartily. No matter,
my poem’s done — look at it, sir,
there’ll be peace, an eternal name, a branch for my head.
MOHOL
The world holds you to be a holy man.
POET
And is my flame not holy? One word, oh girl,
a balm for a life broken by prayer,
let me see it has not roared away in vain,
for an angel’s lip promises bliss for it.
BALÁZS
Oho! Thundering already!
And what’s it to you.
POET
Oh fear, girl, the sanctimonious lips,
the bent spine which, when it must
go to battle, with manly strength
smiling welcomes a hired murderer. In his eye,
while the smile glitters, when he tempts a young
girl, he fights valiantly, he begs, he threatens.
MOHOL
What an unworthy suspicion. After my God
I worship Berta.
Grant it, God!
Look, Berta, I do not flatter with false virtue,
I’m hot-tempered, reckless, wild,
chasing the good, I do not weigh and reckon.
I despised the girl.
I saw you, girl, and was transformed.
The longer my heart’s love lay slumbering,
the more it floods out now in a chastening tide.
It did not wither away in a hundred fevers,
flaring up into a shadow, as it does with you. Girl,
if you can love!
POET
Ha-ha! What are you thinking? Where is your den,
what would be the title of your wife? Look at me,
your footstool will be a golden chest.
Title, estate, and a burning heart are yours.
BALÁZS
I have no den, I’ve narrowed no one’s
portion. What God gives us,
your only title would be this word: wife,
I can give no other, thank my God,
I ask that my wife love wildly,
love me and not the dress
I’ll throw off tomorrow. For I’ve resolved
to tear even the name from my breast,
a name that would sound better than my word.
Choose, girl! Oh, choose then, but quickly,
for if you waver, your feeling’s lukewarm,
and if it is, you bring me no happiness.
Stop, girl!
Don’t choose. Say but one word that gives me hope
and I’ll wait calmly to the end of time,
like a fire-offering before an image of Mary.
BERTA
What use is such a heart, that does not love?
You can’t blow Etna into flame, but a fire
yes, one at which the food might cook,
why put it off then — death or life.
Earth and sun together create fire alone,
say you don’t love me, and I’ll burn to ashes.
But if you do, why cheat me of even one moment
that is mine? Say this little word
and our bond is blessed before God and earth.
The friar, true, will give it no blessing,
no matron’s coif will come upon your head,
but then why need passion that?
BERTA
So you want only a concubine, a wife for your favour?
Where we decide the fortune of our life,
the heart must keep silent; reason speaks.
I too would never be dishonourable,
would you not pity my grey-headed father?
I have no life of my own, I live only for him,
to sweeten his old age. You may hope.
BALÁZS
Oh, Berta!
(Looks around and kneels.)
Look around, let none see us.
You have chosen; God be with you, do not repent it.
Oh, Berta, take care he does not lead you astray
with the glitter of his treasure, take care,
let him not wind you round with flattering words.
You could have been only my concubine —
(Reasoning about the priests, about the marriage-vow.)
If you have sold your heart for your ring,
take care that you get it. If a day should come
that brings mourning on your life, call to me
and I will defend you. Now God be with us. (Exit.)
MOHOL
So now you’re mine! And my life’s aim shall be
to keep you from ever knowing what it is to want.
BERTA
Think rather, sir, of my poor father.
(The poet’s poor dwelling.)
POET (musing)
"And while a scion lives of Árpád’s race,
blessing and glory on our Rákóczi’s name!"
I’ve set the laurel on the hero’s brow.
The great ones weave the people’s history,
and the blood spent for a squandered life,
which calculation would have weighed with treasure,
it’s the poets who weave the eternal laurel of. (Balázs and Berta enter.)
BERTA
Father, oh good father!
My Berta, you are good,
your kiss, like spiced wine, gives me courage,
look, I’ve finished my poem,
my face still burns from the fury of wild battles,
but my hero, oh girl — this is a double laurel.
BERTA
My poor father! Always this racking of the head,
and under the giant weight of thought
your body crumbles from my lap into the grave.
How cold our room is!
Cold? Why, look —
and my face burns: at Romhány I grew heated,
no small task either, to bury a homeland.
BERTA
You’re a bad parent, or else you would guard
your life better, would you not? You’ve eaten nothing yet.
POET
True indeed, I’d quite forgotten,
but then you grieve in my stead too.
Let’s eat, then.
Greet this man,
give him your hand — he’s your daughter’s rescuer.
POET
God give you —
What there’s none of.
Are you a poet too?
BALÁZS
Until my money runs out. What else should I spend.
POET
A homeland, warm feeling.
Always a homeland,
whose curse alone I know — and love,
which is treacherous. There’s poetry in me too,
but my soul would soar from heaven to hell,
no harp-note, but a tempest would inspire me,
one that breaks the mast, puts out the star,
I’d sing sin, I’d sing, like the assault
on a shattered God — and all these are unlawful themes.
BERTA
Come then, father.
Where to?
We’re dining.
POET
Ah, so. Let’s go. But will there be anything, girl?
As you see, there’s nothing to be gained at our table,
but this secures us against flatterers. (Mohol enters.)
MOHOL
Praised be God.
Good day,
see, where we meet.
Among good people.
POET
My Berta is a fairy! See, out of nothing
what a good dinner she’s made. It’s long
since I ate so heartily. No matter,
my poem’s done — look at it, sir,
there’ll be peace, an eternal name, a branch for my head.
MOHOL
The world holds you to be a holy man.
POET
And is my flame not holy? One word, oh girl,
a balm for a life broken by prayer,
let me see it has not roared away in vain,
for an angel’s lip promises bliss for it.
BALÁZS
Oho! Thundering already!
And what’s it to you.
POET
Oh fear, girl, the sanctimonious lips,
the bent spine which, when it must
go to battle, with manly strength
smiling welcomes a hired murderer. In his eye,
while the smile glitters, when he tempts a young
girl, he fights valiantly, he begs, he threatens.
MOHOL
What an unworthy suspicion. After my God
I worship Berta.
Grant it, God!
Look, Berta, I do not flatter with false virtue,
I’m hot-tempered, reckless, wild,
chasing the good, I do not weigh and reckon.
I despised the girl.
I saw you, girl, and was transformed.
The longer my heart’s love lay slumbering,
the more it floods out now in a chastening tide.
It did not wither away in a hundred fevers,
flaring up into a shadow, as it does with you. Girl,
if you can love!
POET
Ha-ha! What are you thinking? Where is your den,
what would be the title of your wife? Look at me,
your footstool will be a golden chest.
Title, estate, and a burning heart are yours.
BALÁZS
I have no den, I’ve narrowed no one’s
portion. What God gives us,
your only title would be this word: wife,
I can give no other, thank my God,
I ask that my wife love wildly,
love me and not the dress
I’ll throw off tomorrow. For I’ve resolved
to tear even the name from my breast,
a name that would sound better than my word.
Choose, girl! Oh, choose then, but quickly,
for if you waver, your feeling’s lukewarm,
and if it is, you bring me no happiness.
Stop, girl!
Don’t choose. Say but one word that gives me hope
and I’ll wait calmly to the end of time,
like a fire-offering before an image of Mary.
BERTA
What use is such a heart, that does not love?
You can’t blow Etna into flame, but a fire
yes, one at which the food might cook,
why put it off then — death or life.
Earth and sun together create fire alone,
say you don’t love me, and I’ll burn to ashes.
But if you do, why cheat me of even one moment
that is mine? Say this little word
and our bond is blessed before God and earth.
The friar, true, will give it no blessing,
no matron’s coif will come upon your head,
but then why need passion that?
BERTA
So you want only a concubine, a wife for your favour?
Where we decide the fortune of our life,
the heart must keep silent; reason speaks.
I too would never be dishonourable,
would you not pity my grey-headed father?
I have no life of my own, I live only for him,
to sweeten his old age. You may hope.
BALÁZS
Oh, Berta!
(Looks around and kneels.)
Look around, let none see us.
You have chosen; God be with you, do not repent it.
Oh, Berta, take care he does not lead you astray
with the glitter of his treasure, take care,
let him not wind you round with flattering words.
You could have been only my concubine —
(Reasoning about the priests, about the marriage-vow.)
If you have sold your heart for your ring,
take care that you get it. If a day should come
that brings mourning on your life, call to me
and I will defend you. Now God be with us. (Exit.)
MOHOL
So now you’re mine! And my life’s aim shall be
to keep you from ever knowing what it is to want.
BERTA
Think rather, sir, of my poor father.
(A költő szegény laka.)
KÖLTŐ (merengve)
"S míg sarja élend Árpád nemzetének,
Áldás s dicsőség Rákóczynk nevének!"
Babért tevék a hősnek homlokára.
Nagyok fonják a nép történetét,
S a vért az elpazarlott életért,
Mit számítás kinccsel mért volna fel,
Költők fonják meg az örök babért. (Balázs és Berta jőnek.)
Atyám, óh jó atyám!
Bertám, te jó vagy,
Csókod, mint fűszeres bor, bátorít,
Nézd, elvégeztem költeményemet,
Még arcom ég a vad csaták dühétől,
De hősöm, ó lány, ez kettős babér.
Szegény atyám! Mindég e főtörés
S az óriásnyi gondolat alatt
Ölemből tested sírba roskadoz.
Minő hideg szobánk!
Hideg? No lám,
S arcom ég, Romhányon fölhevültem
Nem is kis munka egy hazát temetni.
Te rossz szülő vagy, vagy nem őrzenéd-e
Különben éltedet? Még mit sem ettél.
Igaz bizon, egészen elfeledtem,
De hisz te búsulsz én helyettem is.
Együnk hát.
Üdvözöld e férfiút,
Add jobbodat, lányod mentője az.
Adj Isten!
Ami nincs.
Költő ön is?
Amíg pénzem kiér. Mit költenék mást.
Hazát, hő érzetet.
Mindég hazát,
Melynek csak átkát ismerem, szerelmet,
Mely álnok. Van költészet bennem is,
De lelkem égtől szállna poklokig,
Nem hárfahang, de szélvész lelkesítne,
Mely árbócot tör, csillagot kiolt,
Zengnék bűnt, zengnék, mint a támadás
Zúzo tt Istent, s ez mind törvénytelen tárgy.
Jőj hát, atyám.
Hová?
Ebédelünk.
Ah, úgy. Menjünk. De lesz-e mit, leány?
Mint látja, nincs mit kapni ételünkön,
De ez hízelgők ellen biztosít. (Mohol belép.)
Dicsértessék az Isten.
Jó napot,
Lám, hol találkozunk.
Jó embereknél.
Tündér az én Bertám! Lám, semmiből
Mi jó ebédet alkotott. Be rég
Nem ettem ily jóízüen. Sebaj,
Elkészült költeményem, nézze ön,
Lesz nyúgalom, örök név, ág fejemnek.
Önt szent embernek tartja a világ.
S nem szent-e lángom? Egy szót, óh leány,
Írúl imádságtól tört életemre,
Hadd lássam, nem zúgott el hasztalan,
Mert érte üdvöt angyalajk igér.
Hohó! Már ily dörögve!
És mi gondod.
Óh féld, leány, a szentes ajkakat,
A görbedt gerincet, mely, ha kell,
Csatára szállni, férfias erővel
Mosolygva bérgyilkost fogad. Szemén,
Míg csillog a mosoly, ha ifjú lányt
Csábít, vitézül vív, könyörg, fenyít.
Mi méltatlan gyanú. Én Istenem
Után Bertát imádom.
Adja Isten!
Nézd Berta, nem hízelgek álerényt,
Felpattanó, könyelmű, vad vagyok,
A jót hajszolva nem latolgatom.
Utáltam a lányt.
Megláttalak lány és megváltozám.
Mentől tovább szunnyadt szívem szerelme,
Annál fenyítőbb árban dúl ki most.
Nem fonnyadt száz lázban fel-felhevülve
Árnnyá, miként tinálatok. Leány,
Ha te szeretni bírsz!
Haha! Mit gondolsz? Hol vagyon tanyád,
Mi címe volna nődnek. Nézz meg engem,
Aranyládán leend lábzsámolyod.
Cim, birtok és egy égő szív tiéd.
Nincsen tanyám, osztályrészét kinek sem
Szükítém meg. Mit Isten ád nekünk,
Egyetlen címed e szó volna: nő,
Nem adhatok mást, hála Istenemnek
Én azt kívánom, nőm vadul szeressen,
Engem szeressen és ne a mezt,
Melyt holnap eldobok. Mert feltevém,
Kitépném keblemből is a nevet,
Mely jobb hangzású lenne, mint szavam.
Válassz leány! Óh, válassz ám, de gyorsan,
Mert hogyha habozol, langy érzeted,
S ha az, nem boldogítsz.
Megállj, leány!
Ne válassz. Mondd, egy csak mely reményt ad
S nyugton várok a végetlenig,
Mint Márja kép előtt tűzáldozat.
Minek ily szív, mely nem szeret?
Etnát felfújni nem lehet, tüzet
Igen, melynél megfőlne tán az étel,
Miért halasztni hát, - halál vagy élet.
Együtt teremt csak föld és nap tüzet,
Mondd, nem szeretsz, és én elhamvadok.
De ha igen, mért csalsz egy perccel is,
Mely engem illet. Mondd e kis szavacskát
És frigyünk áldva Isten, föld előtt.
Nem mond ugyan rá áldást a barát,
Nem jő fejedre asszony fékető,
De hát miért is az a szenvedélynek?
Önnek hát ágyas kell csak, nő kegyednek?
Hol életünknek sorsáról határzunk,
Hallgatni kell a szívnek, szól az ész.
Sosem leendnék én is becstelen,
Nem szánná-e ön őszfejű apámat?
Nekem nincs éltem, én csak érte élek,
Vénségét édesítni. Ön reménylhet.
Óh, Berta!
(Körülnéz és letérdel.)
Nézz körül, ne lássanak.
Választottál; adj Isten, meg ne bánd.
Óh, Berta, vigyázz, el ne tántorítson
Kincsének csillogásival, vigyázz,
Körül ne fonjon hízelgő szavakkal.
Nekem csak ágyasom lehettél volna -
(Okosk odás a papokról, esküvésről.)
Ha szívedet eladtad gyűrüdért,
Vigyázz, hogy megkapd. Hogyha jő napod,
Mely gyászt hoz életedre, szólj nekem
És én megvédlek. Most Isten velünk. (El.)
Most hát enyém vagy! S éltem célja lesz,
Gátolni, hogy kívánni mitsem tudj.
Gondoljon ön inkább szegény atyámra.
KÖLTŐ (merengve)
"S míg sarja élend Árpád nemzetének,
Áldás s dicsőség Rákóczynk nevének!"
Babért tevék a hősnek homlokára.
Nagyok fonják a nép történetét,
S a vért az elpazarlott életért,
Mit számítás kinccsel mért volna fel,
Költők fonják meg az örök babért. (Balázs és Berta jőnek.)
Atyám, óh jó atyám!
Bertám, te jó vagy,
Csókod, mint fűszeres bor, bátorít,
Nézd, elvégeztem költeményemet,
Még arcom ég a vad csaták dühétől,
De hősöm, ó lány, ez kettős babér.
Szegény atyám! Mindég e főtörés
S az óriásnyi gondolat alatt
Ölemből tested sírba roskadoz.
Minő hideg szobánk!
Hideg? No lám,
S arcom ég, Romhányon fölhevültem
Nem is kis munka egy hazát temetni.
Te rossz szülő vagy, vagy nem őrzenéd-e
Különben éltedet? Még mit sem ettél.
Igaz bizon, egészen elfeledtem,
De hisz te búsulsz én helyettem is.
Együnk hát.
Üdvözöld e férfiút,
Add jobbodat, lányod mentője az.
Adj Isten!
Ami nincs.
Költő ön is?
Amíg pénzem kiér. Mit költenék mást.
Hazát, hő érzetet.
Mindég hazát,
Melynek csak átkát ismerem, szerelmet,
Mely álnok. Van költészet bennem is,
De lelkem égtől szállna poklokig,
Nem hárfahang, de szélvész lelkesítne,
Mely árbócot tör, csillagot kiolt,
Zengnék bűnt, zengnék, mint a támadás
Zúzo tt Istent, s ez mind törvénytelen tárgy.
Jőj hát, atyám.
Hová?
Ebédelünk.
Ah, úgy. Menjünk. De lesz-e mit, leány?
Mint látja, nincs mit kapni ételünkön,
De ez hízelgők ellen biztosít. (Mohol belép.)
Dicsértessék az Isten.
Jó napot,
Lám, hol találkozunk.
Jó embereknél.
Tündér az én Bertám! Lám, semmiből
Mi jó ebédet alkotott. Be rég
Nem ettem ily jóízüen. Sebaj,
Elkészült költeményem, nézze ön,
Lesz nyúgalom, örök név, ág fejemnek.
Önt szent embernek tartja a világ.
S nem szent-e lángom? Egy szót, óh leány,
Írúl imádságtól tört életemre,
Hadd lássam, nem zúgott el hasztalan,
Mert érte üdvöt angyalajk igér.
Hohó! Már ily dörögve!
És mi gondod.
Óh féld, leány, a szentes ajkakat,
A görbedt gerincet, mely, ha kell,
Csatára szállni, férfias erővel
Mosolygva bérgyilkost fogad. Szemén,
Míg csillog a mosoly, ha ifjú lányt
Csábít, vitézül vív, könyörg, fenyít.
Mi méltatlan gyanú. Én Istenem
Után Bertát imádom.
Adja Isten!
Nézd Berta, nem hízelgek álerényt,
Felpattanó, könyelmű, vad vagyok,
A jót hajszolva nem latolgatom.
Utáltam a lányt.
Megláttalak lány és megváltozám.
Mentől tovább szunnyadt szívem szerelme,
Annál fenyítőbb árban dúl ki most.
Nem fonnyadt száz lázban fel-felhevülve
Árnnyá, miként tinálatok. Leány,
Ha te szeretni bírsz!
Haha! Mit gondolsz? Hol vagyon tanyád,
Mi címe volna nődnek. Nézz meg engem,
Aranyládán leend lábzsámolyod.
Cim, birtok és egy égő szív tiéd.
Nincsen tanyám, osztályrészét kinek sem
Szükítém meg. Mit Isten ád nekünk,
Egyetlen címed e szó volna: nő,
Nem adhatok mást, hála Istenemnek
Én azt kívánom, nőm vadul szeressen,
Engem szeressen és ne a mezt,
Melyt holnap eldobok. Mert feltevém,
Kitépném keblemből is a nevet,
Mely jobb hangzású lenne, mint szavam.
Válassz leány! Óh, válassz ám, de gyorsan,
Mert hogyha habozol, langy érzeted,
S ha az, nem boldogítsz.
Megállj, leány!
Ne válassz. Mondd, egy csak mely reményt ad
S nyugton várok a végetlenig,
Mint Márja kép előtt tűzáldozat.
Minek ily szív, mely nem szeret?
Etnát felfújni nem lehet, tüzet
Igen, melynél megfőlne tán az étel,
Miért halasztni hát, - halál vagy élet.
Együtt teremt csak föld és nap tüzet,
Mondd, nem szeretsz, és én elhamvadok.
De ha igen, mért csalsz egy perccel is,
Mely engem illet. Mondd e kis szavacskát
És frigyünk áldva Isten, föld előtt.
Nem mond ugyan rá áldást a barát,
Nem jő fejedre asszony fékető,
De hát miért is az a szenvedélynek?
Önnek hát ágyas kell csak, nő kegyednek?
Hol életünknek sorsáról határzunk,
Hallgatni kell a szívnek, szól az ész.
Sosem leendnék én is becstelen,
Nem szánná-e ön őszfejű apámat?
Nekem nincs éltem, én csak érte élek,
Vénségét édesítni. Ön reménylhet.
Óh, Berta!
(Körülnéz és letérdel.)
Nézz körül, ne lássanak.
Választottál; adj Isten, meg ne bánd.
Óh, Berta, vigyázz, el ne tántorítson
Kincsének csillogásival, vigyázz,
Körül ne fonjon hízelgő szavakkal.
Nekem csak ágyasom lehettél volna -
(Okosk odás a papokról, esküvésről.)
Ha szívedet eladtad gyűrüdért,
Vigyázz, hogy megkapd. Hogyha jő napod,
Mely gyászt hoz életedre, szólj nekem
És én megvédlek. Most Isten velünk. (El.)
Most hát enyém vagy! S éltem célja lesz,
Gátolni, hogy kívánni mitsem tudj.
Gondoljon ön inkább szegény atyámra.
SCENE TWO
[The manuscript breaks off here.]
[The manuscript breaks off here.]
[A kézirat itt megszakad.]
LOUIS II
II. LAJOS
A DRAMA IN FIVE ACTS
DRÁMA ÖT FELVONÁSBAN
, King of Hungary
MÁRIA, his wife
BÁTORY ISTVÁN, palatine
ZSÓFIA OF MAZOVIA, his wife
VERBŐCZI ISTVÁN, royal personal presence
SZAPOLYAI JÁNOS, voivode of Transylvania
SZÁLKÁN, archbishop of Esztergom and primate
SZERENCSÉS, treasurer
GEORGE OF BRANDENBURG, margrave
TOMMASO DE VIO, papal nuncio, a German councillor
PEKRI, tax-collector
KULIFAY, his deputy
MÁRIA, his wife
BÁTORY ISTVÁN, palatine
ZSÓFIA OF MAZOVIA, his wife
VERBŐCZI ISTVÁN, royal personal presence
SZAPOLYAI JÁNOS, voivode of Transylvania
SZÁLKÁN, archbishop of Esztergom and primate
SZERENCSÉS, treasurer
GEORGE OF BRANDENBURG, margrave
TOMMASO DE VIO, papal nuncio, a German councillor
PEKRI, tax-collector
KULIFAY, his deputy
, Magyarország királya
MÁRIA, neje
BÁTORY ISTVÁN, nádor
MAZOVI ZSÓFIA, neje
VERBŐCZI ISTVÁN, személynök
SZAPOLYAI JÁNOS, erdélyi vajda
SZÁLKÁN, esztergomi érsek és prímás
SZERENCSÉS, kincstárnok
BRANDENBURGI GYÖRGY őrgróf
DE VIO TAMÁS, pápai nuncius, német tanácsos
PEKRI, adószedő
KULIFAY, segéde
MÁRIA, neje
BÁTORY ISTVÁN, nádor
MAZOVI ZSÓFIA, neje
VERBŐCZI ISTVÁN, személynök
SZAPOLYAI JÁNOS, erdélyi vajda
SZÁLKÁN, esztergomi érsek és prímás
SZERENCSÉS, kincstárnok
BRANDENBURGI GYÖRGY őrgróf
DE VIO TAMÁS, pápai nuncius, német tanácsos
PEKRI, adószedő
KULIFAY, segéde
SCENE ONE
(Before the castle of Zápolya. Zápolya, Póki, Basi come through the gate.
Martinúzi at a distance, small houses to the right.)
ZÁPOLYA (reading a letter)
Palatine Perényi is dead.
Here stands his heir.
SZAPOLYAI
His dying will was that the king
should bear his coffin down to the Danube,
the magnates to the boundary-line of Pest.
A hundred torches blaze, a hundred banners fly. —
A petty soul, a foolish vanity,
flung on the grave. — My father, blessed in death,
the palatine of old, left to his prince
a wine-cup and a horse, as friend to friend.
BASI
And what will his son leave, as palatine, when he dies?
SZAPOLYAI
A blessing or a curse — that I don’t yet know,
but this I feel: a great name, certainly.
PÓKI
I wonder they have not yet called you to Buda.
BASI
This you must wait upon, for your high rank. (Martinúzi laughs.)
SZAPOLYAI
Knave, why do you laugh?
That lords so wise
should give each other such absurd advice.
SZAPOLYAI
How insolent is this one?
Come closer, son,
speak boldly what your opinion would be.
MARTINÚZI
That you’d have saddled up already first,
and only then have asked me my view.
The eagle does not wait to call the crow-flock
to the prey. It strikes among them like lightning.
The leopard does not wait for cunning foxes
to smooth his pathways out for him beforehand.
Still you’re not saddling up?
Póki, we ride!
What fee do you ask, György, for this advice?
MARTINÚZI
Take me along as well, my noble lord!
Out of these narrow walls I crave the world.
SZAPOLYAI
Does your ambition come down already
as far as to the kitchen?
No, no, it sinks only so far
as spirit and strength descend.
SZAPOLYAI
Boy, where do you come by ideas like these?
Your fellows revel in my stables,
game and carousing are their highest aim.
MARTINÚZI
My lord! You’ve seen the rose, the nettle,
yes? — in one same soil. The one draws out fragrance,
the other poison — from the earth, which is neither.
(Outside: noise, a drum-roll; people run into the houses and bar them.)
SZAPOLYAI
What is this?
Oh, the tax-collectors! (Runs off.)
Help! (Falls at Szapolyai’s feet.)
SZAPOLYAI
Rise up, my daughter! Speak, what is the trouble?
My lord!
You are mighty, defend me from this shame.
(Pursuers come and halt. Pekri, Kulifay, and a few peasants enter.)
BAILIFF
Halt there, behold the noble lord.
PEKRI
I could have laughed when our hunting-hounds
fell drunk from the new wine.
KULIFAY
And our host, the niggard burgher, who
begrudged that nectar even to himself,
how he looked on, scratching his head.
My lords!
I beg mercy for this poor village.
Two years we’ve paid the dreadful tax,
a good half of our revenue.
To a lord even half his income is a treasure,
from which he lives in lordly style; the poor man,
with his whole little property, still scrapes along,
and on the half starves to death.
Hush, craven peasant.
JUDGE
Why, we wish no losses, lords.
I’ve gathered up each jewel from our women,
as token of our thanks we offer it as a keepsake,
only let them strike that drumming dumb.
The treasurer, lord Szerencsés Imre,
sends his hawkers to seize up our cattle
for a trifling price at the forced sale.
PEKRI
Let’s see — (They look at the jewels with curiosity.)
True, it must be a poor village,
where such trash goes by the name of jewels.
We’ll see in time; we’ll do what can be done. (Kulifay pockets the jewels.)
But that little girl — which way did she run off?
Well, I must say, a handsome hospitality.
Then I’ll act on your behalf, good people.
SZAPOLYAI (steps forward)
What’s happening here, upon my own domain?
Who are these two impudent fellows?
Noble lord,
we are the king’s tax-collectors, we
collect the levy fixed at Tolna.
SZAPOLYAI
Fixed at Tolna? That was a faction’s diet.
The lesser nobles and their loud-mouthed leader
Verbőczi, the personal presence — these are not yet the nation.
Show me but one illustrious name,
one lord alone who took a part in it.
PEKRI
And yet the king gave it his sanction.
SZAPOLYAI
If he sanctioned it, then let him keep it so;
we never accepted it, and will not pay.
PEKRI
I beg you, noble lord!
Ho there, men,
to your pitchforks. Drive these robbers out
beyond my borders. — What you’ve stolen,
you rogues, out with it. That I don’t have you
hauled to the gallows, I forbear only for the king.
[The manuscript breaks off here.]
(Before the castle of Zápolya. Zápolya, Póki, Basi come through the gate.
Martinúzi at a distance, small houses to the right.)
ZÁPOLYA (reading a letter)
Palatine Perényi is dead.
Here stands his heir.
SZAPOLYAI
His dying will was that the king
should bear his coffin down to the Danube,
the magnates to the boundary-line of Pest.
A hundred torches blaze, a hundred banners fly. —
A petty soul, a foolish vanity,
flung on the grave. — My father, blessed in death,
the palatine of old, left to his prince
a wine-cup and a horse, as friend to friend.
BASI
And what will his son leave, as palatine, when he dies?
SZAPOLYAI
A blessing or a curse — that I don’t yet know,
but this I feel: a great name, certainly.
PÓKI
I wonder they have not yet called you to Buda.
BASI
This you must wait upon, for your high rank. (Martinúzi laughs.)
SZAPOLYAI
Knave, why do you laugh?
That lords so wise
should give each other such absurd advice.
SZAPOLYAI
How insolent is this one?
Come closer, son,
speak boldly what your opinion would be.
MARTINÚZI
That you’d have saddled up already first,
and only then have asked me my view.
The eagle does not wait to call the crow-flock
to the prey. It strikes among them like lightning.
The leopard does not wait for cunning foxes
to smooth his pathways out for him beforehand.
Still you’re not saddling up?
Póki, we ride!
What fee do you ask, György, for this advice?
MARTINÚZI
Take me along as well, my noble lord!
Out of these narrow walls I crave the world.
SZAPOLYAI
Does your ambition come down already
as far as to the kitchen?
No, no, it sinks only so far
as spirit and strength descend.
SZAPOLYAI
Boy, where do you come by ideas like these?
Your fellows revel in my stables,
game and carousing are their highest aim.
MARTINÚZI
My lord! You’ve seen the rose, the nettle,
yes? — in one same soil. The one draws out fragrance,
the other poison — from the earth, which is neither.
(Outside: noise, a drum-roll; people run into the houses and bar them.)
SZAPOLYAI
What is this?
Oh, the tax-collectors! (Runs off.)
Help! (Falls at Szapolyai’s feet.)
SZAPOLYAI
Rise up, my daughter! Speak, what is the trouble?
My lord!
You are mighty, defend me from this shame.
(Pursuers come and halt. Pekri, Kulifay, and a few peasants enter.)
BAILIFF
Halt there, behold the noble lord.
PEKRI
I could have laughed when our hunting-hounds
fell drunk from the new wine.
KULIFAY
And our host, the niggard burgher, who
begrudged that nectar even to himself,
how he looked on, scratching his head.
My lords!
I beg mercy for this poor village.
Two years we’ve paid the dreadful tax,
a good half of our revenue.
To a lord even half his income is a treasure,
from which he lives in lordly style; the poor man,
with his whole little property, still scrapes along,
and on the half starves to death.
Hush, craven peasant.
JUDGE
Why, we wish no losses, lords.
I’ve gathered up each jewel from our women,
as token of our thanks we offer it as a keepsake,
only let them strike that drumming dumb.
The treasurer, lord Szerencsés Imre,
sends his hawkers to seize up our cattle
for a trifling price at the forced sale.
PEKRI
Let’s see — (They look at the jewels with curiosity.)
True, it must be a poor village,
where such trash goes by the name of jewels.
We’ll see in time; we’ll do what can be done. (Kulifay pockets the jewels.)
But that little girl — which way did she run off?
Well, I must say, a handsome hospitality.
Then I’ll act on your behalf, good people.
SZAPOLYAI (steps forward)
What’s happening here, upon my own domain?
Who are these two impudent fellows?
Noble lord,
we are the king’s tax-collectors, we
collect the levy fixed at Tolna.
SZAPOLYAI
Fixed at Tolna? That was a faction’s diet.
The lesser nobles and their loud-mouthed leader
Verbőczi, the personal presence — these are not yet the nation.
Show me but one illustrious name,
one lord alone who took a part in it.
PEKRI
And yet the king gave it his sanction.
SZAPOLYAI
If he sanctioned it, then let him keep it so;
we never accepted it, and will not pay.
PEKRI
I beg you, noble lord!
Ho there, men,
to your pitchforks. Drive these robbers out
beyond my borders. — What you’ve stolen,
you rogues, out with it. That I don’t have you
hauled to the gallows, I forbear only for the king.
[The manuscript breaks off here.]
(Zápolya kastélya előtt. Zápolya, Póki, Basi jőnek a kapun.
Martinúzi távolabb, jobbra kis házak.)
ZÁPOLYA (levelet olvas)
Perényi nádor meghalt.
Itt utóda.
Végakaratja volt, hogy a király
Koporsóját kisérje a Dunáig,
A főrendek ki a pesti határon.
Száz fáklya égjen, száz zászló lobogjon. -
Kicsinyes lélek, dőre hiúság,
A sírra hányva. - Boldogult atyám,
A nádor egykor borkupát, lovat
Hagyott barátilag fe jedelmének.
S fia mit hagy majd, mint nádor, ha meghal?
Áldást vagy átkot, még azt nem tudom,
De azt érzem, hogy nagy nevet igen.
Csodálom, hogy még nem hívtak Budára.
Ezt el kell várnod méltóságodért. (Martinúzi nevet.)
Fickó, miért nevetsz?
Hogy ilyen bölcs
Urak minő badar tanácsot adnak.
Mi vakmerő ez?
Jőj idább fiam,
Mondd bátran, hogy mi lenne véleményed.
Hogy bár előbb már nyergeltettél volna,
Aztán kérdezted volna nézetem.
Nem várja a sas, hogy prédára hívja
A varjuhad. Villámként csap közéjek.
Nem várja a párduc, hogy útjait
Ravasz rókák egyengessék előbb.
Még nem nyergeltetsz?
Póki, utazunk!
Mi díjat kérsz, György, e tanácsodért?
Vigyél el engem is, nagyságos úr!
E szűk falakból a világot vágyom.
Egész a konyháig leszáll-é már
A nagyravágy?
Nem, nem, odáig száll csak,
Ameddig a szellem s erő leszáll.
Fiú, honnan veszel te ily eszméket?
Pajtásid istállóimban dőzsölnek,
Játék s tivornya legmagasb vágyásuk.
Uram! Láttál már rózsát, csanálat
Ugy-é, egy földben. Illatot huz az,
Emez mérget - a földből, mely egyik sem.
(Kívül zaj, dobszó, emberek futnak a házakba s zárják.)
Mi ez?
Jaj, az adószedők! (Elfut.)
Segítség! (Szapolyai lábaihoz dűl.)
Kelj fel, leányom! Szólj, mi baj!
Uram!
Hatalmas vagy, védelmezz a szégyentől.
(Üldözők jönnek s megállnak. Pekri, Kulifay s nehány pór jő.)
Megálljatok, im a nagyságos úr.
Nevethettem, midőn vadászkutyáink
Az asszutól megrészegedtenek.
S gazdánk, a fösvény polgár, aki még
Magától is sajnálta azt a nektárt,
Mint nézte fejvakarva.
Uraim!
Irgalmat kérek e szegény helységnek.
Két évben adtuk a szörnyű adót,
Jövedelmeinknek hason felét.
Az úrnak fél jövedelmi is kincs,
Melyből úrként él, a szegény egész
Vagyonkájával is csak nyomorog,
Felével ében hal.
Csitt, gyáva pór.
Hisz nem kivánnók károkat, urak.
Beszedtem minden ékszert asszonyinktól,
Hálánk jeléül emlékűl ajánljuk,
Csak némítsák el azt a dobolást.
A kincstartó Szerencsés Imre úr
Hajhászai szedik marháinkat
Potya árért el a kótyavetyén.
Hadd lám - (Kíváncsian nézik az ékszereket.)
Igaz, szegény falu lehet,
Hol ily hitványságnak ékszer neve.
Majd meglássuk, teszünk, amit lehet. (Kulifay elteszi az ékszert.)
De azt a lánykát, merre is szaladt?
No, mondhatom, szép vendégszeretet.
Aztán tegyek kegyelmetek javára.
SZAPOLYAI (előlép)
Mi történik itten, birtokomon,
Ki e két szemtelen fickó?
Nagyságos úr,
Mi a király adószedői, a
Tolnán határozott segélyt szedjük be.
Tolnán határzott? Az pártos gyülés volt.
A köznemesség s nagyszavú vezére
Verbőczi, a személynök, még nem a hon.
Mutassatok csak egy fényes nevet,
Csak egy urat, ki benne részt vett volna.
De mégis szentesíté a király.
Ha szentesíté, úgy csak tartsa meg,
Mi nem fogadtuk el, s nem fizetünk.
Kérlek nagyságos úr!
Hej, emberek
Villákra. Űzzétek ki e rablókat
Határaimból. - Amit loptatok
Gazok, elő vele. Hogy nem húzatlak
Ágasra, a királyért nem cselekszem.
[A kézirat itt megszakad.]
Martinúzi távolabb, jobbra kis házak.)
ZÁPOLYA (levelet olvas)
Perényi nádor meghalt.
Itt utóda.
Végakaratja volt, hogy a király
Koporsóját kisérje a Dunáig,
A főrendek ki a pesti határon.
Száz fáklya égjen, száz zászló lobogjon. -
Kicsinyes lélek, dőre hiúság,
A sírra hányva. - Boldogult atyám,
A nádor egykor borkupát, lovat
Hagyott barátilag fe jedelmének.
S fia mit hagy majd, mint nádor, ha meghal?
Áldást vagy átkot, még azt nem tudom,
De azt érzem, hogy nagy nevet igen.
Csodálom, hogy még nem hívtak Budára.
Ezt el kell várnod méltóságodért. (Martinúzi nevet.)
Fickó, miért nevetsz?
Hogy ilyen bölcs
Urak minő badar tanácsot adnak.
Mi vakmerő ez?
Jőj idább fiam,
Mondd bátran, hogy mi lenne véleményed.
Hogy bár előbb már nyergeltettél volna,
Aztán kérdezted volna nézetem.
Nem várja a sas, hogy prédára hívja
A varjuhad. Villámként csap közéjek.
Nem várja a párduc, hogy útjait
Ravasz rókák egyengessék előbb.
Még nem nyergeltetsz?
Póki, utazunk!
Mi díjat kérsz, György, e tanácsodért?
Vigyél el engem is, nagyságos úr!
E szűk falakból a világot vágyom.
Egész a konyháig leszáll-é már
A nagyravágy?
Nem, nem, odáig száll csak,
Ameddig a szellem s erő leszáll.
Fiú, honnan veszel te ily eszméket?
Pajtásid istállóimban dőzsölnek,
Játék s tivornya legmagasb vágyásuk.
Uram! Láttál már rózsát, csanálat
Ugy-é, egy földben. Illatot huz az,
Emez mérget - a földből, mely egyik sem.
(Kívül zaj, dobszó, emberek futnak a házakba s zárják.)
Mi ez?
Jaj, az adószedők! (Elfut.)
Segítség! (Szapolyai lábaihoz dűl.)
Kelj fel, leányom! Szólj, mi baj!
Uram!
Hatalmas vagy, védelmezz a szégyentől.
(Üldözők jönnek s megállnak. Pekri, Kulifay s nehány pór jő.)
Megálljatok, im a nagyságos úr.
Nevethettem, midőn vadászkutyáink
Az asszutól megrészegedtenek.
S gazdánk, a fösvény polgár, aki még
Magától is sajnálta azt a nektárt,
Mint nézte fejvakarva.
Uraim!
Irgalmat kérek e szegény helységnek.
Két évben adtuk a szörnyű adót,
Jövedelmeinknek hason felét.
Az úrnak fél jövedelmi is kincs,
Melyből úrként él, a szegény egész
Vagyonkájával is csak nyomorog,
Felével ében hal.
Csitt, gyáva pór.
Hisz nem kivánnók károkat, urak.
Beszedtem minden ékszert asszonyinktól,
Hálánk jeléül emlékűl ajánljuk,
Csak némítsák el azt a dobolást.
A kincstartó Szerencsés Imre úr
Hajhászai szedik marháinkat
Potya árért el a kótyavetyén.
Hadd lám - (Kíváncsian nézik az ékszereket.)
Igaz, szegény falu lehet,
Hol ily hitványságnak ékszer neve.
Majd meglássuk, teszünk, amit lehet. (Kulifay elteszi az ékszert.)
De azt a lánykát, merre is szaladt?
No, mondhatom, szép vendégszeretet.
Aztán tegyek kegyelmetek javára.
SZAPOLYAI (előlép)
Mi történik itten, birtokomon,
Ki e két szemtelen fickó?
Nagyságos úr,
Mi a király adószedői, a
Tolnán határozott segélyt szedjük be.
Tolnán határzott? Az pártos gyülés volt.
A köznemesség s nagyszavú vezére
Verbőczi, a személynök, még nem a hon.
Mutassatok csak egy fényes nevet,
Csak egy urat, ki benne részt vett volna.
De mégis szentesíté a király.
Ha szentesíté, úgy csak tartsa meg,
Mi nem fogadtuk el, s nem fizetünk.
Kérlek nagyságos úr!
Hej, emberek
Villákra. Űzzétek ki e rablókat
Határaimból. - Amit loptatok
Gazok, elő vele. Hogy nem húzatlak
Ágasra, a királyért nem cselekszem.
[A kézirat itt megszakad.]
TÜNDÉRÁLOM
TÜNDÉRÁLOM
SCENE ONE
(Fairyland. Fair Ilona the fairy rests on her throne. Fairies.)
Soft trembling of the summer air,
the fleeting shadow of a hurrying cloud;
the song that hums at dawn,
the hue that sets a butterfly’s wing aflame, —
the chaste smile of a fervent lip,
the blush of modesty;
you nothings, who enrapture us,
the inspiring dream of the human soul:
come all, come all!
when the fairy-command beckons.
Whatever has on earth a shadow of delight,
let it take a body to itself.
Each sweet enchantment,
which on the cold dust of the earth
breathes feeling, life,
and flits away like heavenly vapour,
which the longing human breast
but senses, though it is its treasure,
if it spreads a rough arm toward it:
it embraces only cold reality, —
come all, come all,
fair shapes of the summer night;
the storm’s great organ,
the dewdrop, the star’s ray...
ILONA
Enough, enough, do not vex me!
My soul has long since had its fill of all this.
DALÁR (fairy of song)
Does fairy-music draw you no longer,
the surging sea of struggling feelings,
which now breaks into a glistening foam-pearl,
now roars and rumbles to its dreadful depths?
And just because it has no frozen word,
an unutterable feeling speaks through it?
TÜNDE (fairy of charm)
Does the magic soothe you no longer,
which nothing else but we possess,
that all that’s inspiring and fair
a fairy’s kiss must burn upon:
on a girl’s cheek, on raging lightnings,
on the rose’s cup, on the storming wave,
and everyone who revels in it,
blesses us, us fairies.
CSILLA (fairy of caprice)
Does the playful caprice cheer you no longer,
which rocks a mirror where the current’s deep;
which grows a little flower over the grave,
and leads us there too with a smile.
On the rose-tree it grows a biting thorn,
its flower, that it be more bewitching still,
but on the thorn too it breathes a bloom,
that the torn breast may bear it.
DÉLIBÁB (fairy of imagination)
What is it, what is it, that your desire can crave,
when the rich imagination serves you,
which spreads its magic charm out there
where God’s own world has ceased.
A single clod — and the foundation’s laid
of a new star. —
Ah, I am bored!
ILONA
Bored? What a word from fairy lips!
A woman’s heart commands the fairy lips.
While our home was native on the earth,
ah, so long it was a fair world! In the fragrant
grove’s trembling shade, on the moonlight’s
waves, the dance and song so loud;
then by the sparkling lake’s ringed edge,
amid the whisper of the nodding reed
we mused, as at the midpoint of the sun’s path,
on the plain the mirage bathes. —
What a fair pastime it was to dally
with the son of earth, scattering blessing here,
torment there; and both were a fairy’s
gift of fancy, in which he believed.
We could vie with the earthly girl,
and if we could conquer her, what a delight!
For though the glory is always ours,
she has the advantage over the fairy.
DÉLIBÁB
Why, my queen?
Oh, ask not, ask not!
There’s a little of the fairy in every one of them,
while the earth’s frailty, which is ripe,
its warmth, which draws — we long for in vain. —
But for all that there was no cause for complaint:
young nature, younger feeling,
still much to do and work in every quarter...
Now and then some man of mine understood me.
And all those many, many glorious adventures!
Now a king’s son, now a roving knight,
a pale minstrel, a playful lute in hand,
a lovesick shepherd, fierce lords of castles.
All gone. Now, when the railway thunders,
the telegraph plays, the steam-boiler whistles,
the daily papers kill with paper,
among the gaslamps the moon slinks off,
lightning topples castle and cloister, the woodworm gnaws,
only the swill-fed factory struts proud:
like a tortoise into himself crawls
the chilled man, and there grows old.
Beauty may pound on his hide [1] — if he’s blind!
The great — if it’s another world to him — is not for him!
How should he feel the spark of fairy fingers?
For it’s no market tip that’s coming.
In vain would we descend among them!
Not sensing a fairy, they would not even understand us.
CSILLA
My lovely queen, you’re over-hasty,
there’s still even now some warmer breast.
I know of one who would understand
and is already full of our presentiment.
The world holds him for a good-for-nothing,
I hold him dear, — and when, sprawled on the turf,
he gazes scornfully at the strife of men:
he feels that every flower opens for him;
his alone, for whom only trouble grows.
Every little bird sings for him;
soon he frightens the tyrant of the peoples,
a happy world will come, and woe will cease.
And all this great work he does lying down.
Beside him I sit, fanning his brow,
and smiling whisper something so droll in his ear
that he’s almost beside himself.
ILONA
What land conceals him? This is a precious treasure!
Name him, and know, my gratitude has no bound.
CSILLA
Perhaps I’d rather keep him to myself.
ILONA
So there are faithless vassals even here!?
CSILLA
When tyrant queens go plundering...
ILONA
Hush, that’s a peasant sin, don’t say it to the great.
I could but command, and yet I ask.
CSILLA
And I, the weak one, must I always give way?
Leave him to me, the crack-brained boy.
Dallying, playing, I’ll accompany him
through dream and dazzle along life’s road,
across its well-veiled wilderness.
And though he find no rich-laden treasures,
which, should a little clod block his path —
a wild shriek — would wound him to the death.
Perhaps you’ll not know him to his grave,
no matter, for all that I can hover in his circle,
and I am happy if I see: it makes him happy,
the capricious fancy I breathe upon him.
ILONA
Ah... ah! And there is cause for your boasting;
I am no longer so foolishly modest.
I want him to recognize me, and to know
who sends him storm and smiles him spring.
Let him toil for me madly, let him love
me wildly, and live through the sweet pain’s
whole heaven and whole hell.
CSILLA
Until you cast him off — when you’ve grown tired of him.
ILONA
And then what more would a man desire?
Enough: for one moment the heaven was his. —
But good, don’t tell me his home, I know it anyway —
what could it be but the Hungarian land?
From there came my last champion too,
János the Brave, the handsome hero. —
Only there is still to be found some corner
where, by the shepherd’s fire, the song tells of us,
the echo of the past still whispers there,
with the painted wings of children’s tales;
from the patriot’s heart a hidden sigh
wafts fairy dreams toward us,
and whether he loves, or breaks from grief,
they still believe in him, and no laughter mocks. —
Ah, the coal-civilization’s
reek has not yet been able to scare off
the breath of flowers. — But good,
don’t tell me, I know that too — who your man is:
a poet, who else? His great strides
never keep step with the crowd,
and either he breaks the road foolishly himself,
or strays away if he finds some odds and ends.
CSILLA
So be it, then — a poet, that too you know;
but where thousands chisel rhymes,
and winged horses are so plentiful,
you’ll curse the search a hundred times.
This one counts it a good fortune if you come,
but thinks it more fitting if it’s kept sub rosa;
that one will be done with you, and write you out — what prose —
out of your rank, what there’s of it, if he uncovers it.
One, urged on by a Maecenas, will produce
such a volume of poetry
that not even your immortal fairy nature
can wear it away while you’re on earth.
Then you’ll stumble on my beloved, and onto a weary
spirit and body no joy any longer flows.
ILONA
True, true; I beg you, then, give him to me.
CSILLA
You’d spoil him. A hundred times over: no!
ILONA
Ah, Csilla, Csilla!
Hear out our queen!
ILONA
What a new feeling! Till now I never knew
the sweet poisons of obstacles;
if I longed before, now I burn and burn.
The whole world for him, Csilla, I’d give you.
CSILLA
No, no!
ÁMOR (enters in vexation)
What topsy-turvy world is this here?
ILONA
Ah, Ámor the mighty! Peace, quiet.
ÁMOR
Ilona, the youth shall be yours.
Little Csilla, now what do you sulk about? I see it well:
what husbandry goes on upon old Olympus.
The womenfolk rise up incessantly.
Hardly had it crept in flattering,
destruction came upon the old gods;
only I was left, the seed-corn, alone.
They spared me, for they scorned my childish face,
for all of them I may sleep here forever,
they really leave me no work at all.
On earth? Of that, ah, why do I even speak!
Land-registry shields, contract-armour
ward off my hardest weapon.
Newspaper advertisements have taken my place,
aunts, hags, cosmetics, speculators —
here, then, caprice, wantonness, imagination.
Too much is too much! I’m tired of the game,
you’ll be my subjects, as in the past,
and I’ll lay down the law over you all.
Ilona, let that boy be yours,
but, while enjoying a fairy’s favour,
if his pride cannot bear the bliss of it
and the base clay boasts of it:
he’ll see you no more in your glory ever,
until you think him worthy of it
to step before him once in mean attire,
and he in you recognize the fairy.
If, on the other hand, you should toy with him,
thrusting him from your bosom down to your feet,
and want a servant, not a beloved, merely,
bringing disgrace upon me in this way,
twisting my blessing into a curse:
your sin will meet my most relentless vengeance.
And unrelenting penance shall beat you
until, among my faithful, you become the truest of all.
And now, little smiling Csilla, go, lead
Ilona. There, don’t take this small trouble to heart!
Believe me, you’re the one who loses least,
let good cheer attend you, while another may sigh.
(Fairyland. Fair Ilona the fairy rests on her throne. Fairies.)
Soft trembling of the summer air,
the fleeting shadow of a hurrying cloud;
the song that hums at dawn,
the hue that sets a butterfly’s wing aflame, —
the chaste smile of a fervent lip,
the blush of modesty;
you nothings, who enrapture us,
the inspiring dream of the human soul:
come all, come all!
when the fairy-command beckons.
Whatever has on earth a shadow of delight,
let it take a body to itself.
Each sweet enchantment,
which on the cold dust of the earth
breathes feeling, life,
and flits away like heavenly vapour,
which the longing human breast
but senses, though it is its treasure,
if it spreads a rough arm toward it:
it embraces only cold reality, —
come all, come all,
fair shapes of the summer night;
the storm’s great organ,
the dewdrop, the star’s ray...
ILONA
Enough, enough, do not vex me!
My soul has long since had its fill of all this.
DALÁR (fairy of song)
Does fairy-music draw you no longer,
the surging sea of struggling feelings,
which now breaks into a glistening foam-pearl,
now roars and rumbles to its dreadful depths?
And just because it has no frozen word,
an unutterable feeling speaks through it?
TÜNDE (fairy of charm)
Does the magic soothe you no longer,
which nothing else but we possess,
that all that’s inspiring and fair
a fairy’s kiss must burn upon:
on a girl’s cheek, on raging lightnings,
on the rose’s cup, on the storming wave,
and everyone who revels in it,
blesses us, us fairies.
CSILLA (fairy of caprice)
Does the playful caprice cheer you no longer,
which rocks a mirror where the current’s deep;
which grows a little flower over the grave,
and leads us there too with a smile.
On the rose-tree it grows a biting thorn,
its flower, that it be more bewitching still,
but on the thorn too it breathes a bloom,
that the torn breast may bear it.
DÉLIBÁB (fairy of imagination)
What is it, what is it, that your desire can crave,
when the rich imagination serves you,
which spreads its magic charm out there
where God’s own world has ceased.
A single clod — and the foundation’s laid
of a new star. —
Ah, I am bored!
ILONA
Bored? What a word from fairy lips!
A woman’s heart commands the fairy lips.
While our home was native on the earth,
ah, so long it was a fair world! In the fragrant
grove’s trembling shade, on the moonlight’s
waves, the dance and song so loud;
then by the sparkling lake’s ringed edge,
amid the whisper of the nodding reed
we mused, as at the midpoint of the sun’s path,
on the plain the mirage bathes. —
What a fair pastime it was to dally
with the son of earth, scattering blessing here,
torment there; and both were a fairy’s
gift of fancy, in which he believed.
We could vie with the earthly girl,
and if we could conquer her, what a delight!
For though the glory is always ours,
she has the advantage over the fairy.
DÉLIBÁB
Why, my queen?
Oh, ask not, ask not!
There’s a little of the fairy in every one of them,
while the earth’s frailty, which is ripe,
its warmth, which draws — we long for in vain. —
But for all that there was no cause for complaint:
young nature, younger feeling,
still much to do and work in every quarter...
Now and then some man of mine understood me.
And all those many, many glorious adventures!
Now a king’s son, now a roving knight,
a pale minstrel, a playful lute in hand,
a lovesick shepherd, fierce lords of castles.
All gone. Now, when the railway thunders,
the telegraph plays, the steam-boiler whistles,
the daily papers kill with paper,
among the gaslamps the moon slinks off,
lightning topples castle and cloister, the woodworm gnaws,
only the swill-fed factory struts proud:
like a tortoise into himself crawls
the chilled man, and there grows old.
Beauty may pound on his hide [1] — if he’s blind!
The great — if it’s another world to him — is not for him!
How should he feel the spark of fairy fingers?
For it’s no market tip that’s coming.
In vain would we descend among them!
Not sensing a fairy, they would not even understand us.
CSILLA
My lovely queen, you’re over-hasty,
there’s still even now some warmer breast.
I know of one who would understand
and is already full of our presentiment.
The world holds him for a good-for-nothing,
I hold him dear, — and when, sprawled on the turf,
he gazes scornfully at the strife of men:
he feels that every flower opens for him;
his alone, for whom only trouble grows.
Every little bird sings for him;
soon he frightens the tyrant of the peoples,
a happy world will come, and woe will cease.
And all this great work he does lying down.
Beside him I sit, fanning his brow,
and smiling whisper something so droll in his ear
that he’s almost beside himself.
ILONA
What land conceals him? This is a precious treasure!
Name him, and know, my gratitude has no bound.
CSILLA
Perhaps I’d rather keep him to myself.
ILONA
So there are faithless vassals even here!?
CSILLA
When tyrant queens go plundering...
ILONA
Hush, that’s a peasant sin, don’t say it to the great.
I could but command, and yet I ask.
CSILLA
And I, the weak one, must I always give way?
Leave him to me, the crack-brained boy.
Dallying, playing, I’ll accompany him
through dream and dazzle along life’s road,
across its well-veiled wilderness.
And though he find no rich-laden treasures,
which, should a little clod block his path —
a wild shriek — would wound him to the death.
Perhaps you’ll not know him to his grave,
no matter, for all that I can hover in his circle,
and I am happy if I see: it makes him happy,
the capricious fancy I breathe upon him.
ILONA
Ah... ah! And there is cause for your boasting;
I am no longer so foolishly modest.
I want him to recognize me, and to know
who sends him storm and smiles him spring.
Let him toil for me madly, let him love
me wildly, and live through the sweet pain’s
whole heaven and whole hell.
CSILLA
Until you cast him off — when you’ve grown tired of him.
ILONA
And then what more would a man desire?
Enough: for one moment the heaven was his. —
But good, don’t tell me his home, I know it anyway —
what could it be but the Hungarian land?
From there came my last champion too,
János the Brave, the handsome hero. —
Only there is still to be found some corner
where, by the shepherd’s fire, the song tells of us,
the echo of the past still whispers there,
with the painted wings of children’s tales;
from the patriot’s heart a hidden sigh
wafts fairy dreams toward us,
and whether he loves, or breaks from grief,
they still believe in him, and no laughter mocks. —
Ah, the coal-civilization’s
reek has not yet been able to scare off
the breath of flowers. — But good,
don’t tell me, I know that too — who your man is:
a poet, who else? His great strides
never keep step with the crowd,
and either he breaks the road foolishly himself,
or strays away if he finds some odds and ends.
CSILLA
So be it, then — a poet, that too you know;
but where thousands chisel rhymes,
and winged horses are so plentiful,
you’ll curse the search a hundred times.
This one counts it a good fortune if you come,
but thinks it more fitting if it’s kept sub rosa;
that one will be done with you, and write you out — what prose —
out of your rank, what there’s of it, if he uncovers it.
One, urged on by a Maecenas, will produce
such a volume of poetry
that not even your immortal fairy nature
can wear it away while you’re on earth.
Then you’ll stumble on my beloved, and onto a weary
spirit and body no joy any longer flows.
ILONA
True, true; I beg you, then, give him to me.
CSILLA
You’d spoil him. A hundred times over: no!
ILONA
Ah, Csilla, Csilla!
Hear out our queen!
ILONA
What a new feeling! Till now I never knew
the sweet poisons of obstacles;
if I longed before, now I burn and burn.
The whole world for him, Csilla, I’d give you.
CSILLA
No, no!
ÁMOR (enters in vexation)
What topsy-turvy world is this here?
ILONA
Ah, Ámor the mighty! Peace, quiet.
ÁMOR
Ilona, the youth shall be yours.
Little Csilla, now what do you sulk about? I see it well:
what husbandry goes on upon old Olympus.
The womenfolk rise up incessantly.
Hardly had it crept in flattering,
destruction came upon the old gods;
only I was left, the seed-corn, alone.
They spared me, for they scorned my childish face,
for all of them I may sleep here forever,
they really leave me no work at all.
On earth? Of that, ah, why do I even speak!
Land-registry shields, contract-armour
ward off my hardest weapon.
Newspaper advertisements have taken my place,
aunts, hags, cosmetics, speculators —
here, then, caprice, wantonness, imagination.
Too much is too much! I’m tired of the game,
you’ll be my subjects, as in the past,
and I’ll lay down the law over you all.
Ilona, let that boy be yours,
but, while enjoying a fairy’s favour,
if his pride cannot bear the bliss of it
and the base clay boasts of it:
he’ll see you no more in your glory ever,
until you think him worthy of it
to step before him once in mean attire,
and he in you recognize the fairy.
If, on the other hand, you should toy with him,
thrusting him from your bosom down to your feet,
and want a servant, not a beloved, merely,
bringing disgrace upon me in this way,
twisting my blessing into a curse:
your sin will meet my most relentless vengeance.
And unrelenting penance shall beat you
until, among my faithful, you become the truest of all.
And now, little smiling Csilla, go, lead
Ilona. There, don’t take this small trouble to heart!
Believe me, you’re the one who loses least,
let good cheer attend you, while another may sigh.
(Tündérország. Tündér szép Ilona trónon nyugszik. Tündérek.)
Lágy rezgése nyári légnek,
Gyors felhőnek tünde árnya;
Mely hajnalban zsong, az ének,
Szín, melytől ég pille szárnya, -
Szűz mosolya hő ajaknak,
A szemérem pirulása;
Semmik ti, mik elragadnak,
Ember lelkesítő álma:
Jőjetek mind, jőjetek mind!
Hogyha a tündérparancs int.
Aminek kéj földön árnya
Testet öltsön magára.
Minden édes bűvölet,
Mely a föld rideg porára
Fúval érzést, életet
S elreppen mint égi pára,
Melyet sejt csak s kincse bár
A vágyó emberkebelnek,
Durva kart, ha rája tár:
Csak rideg valót ölel meg, -
Jőjetek mind, jőjetek
Szép nyáréji képletek;
Fergetegne k orgonája,
Harmatcsepp, csillag sugára...
Elég, elég ne is boszantsatok!
Lelkem mind evvel régen jól lakott.
DALÁR (dal tündére)
Nem vonz-e hát többé tündérzene,
Küzdő érzések zajgó tengere,
Mely majd csilló habgyönggyé törik,
Majd bömböl és zúg rémes mélyeig?
S épen mivel nincs megfagyott szava,
Kimondhatatlan érzés szól általa?
TÜNDE (báj tündére)
Nem nyugtat-é meg többé a varázs,
Melyet kivűlünk nem bír semmi más,
Hogy ami lelkesítő s szép vagyon,
Tündér csókjának égni kell azon:
A lány arcán, duló villámokon,
A rózsa kelyhén, ostromló habon,
És minden, aki eb ben kéjeleg,
Az minket áld, minket tündéreket.
CSILLA (szeszély tündére)
Nem vidít-é fel a játszó szeszély,
Mely tükröt ingat, ahol árja mély;
Virágocskát teremt a sír felett,
S odáig is mosolygással vezet.
A rózsafán maró tövist terem
Virága, hogy még igézőbb legyen,
De a tövisre is virányt lehel,
Hogy elviselje a tépett kebe l.
DÉLIBÁB (képzelet tündére)
Mi az, mi az, mire vágyad lehet,
Midőn szolgál a gazdag képzelet,
Mely bűvös báját ott terjeszti szét,
Hol Istennek világa megszűnék.
Csak egy göröngy - s alapja megvagyon
Egy új csillagnak. -
Ah, unatkozom!
Unatkozol? Mi szó tündérajakról!
Tündérajaknak egy nőszív parancsol.
Mig a földön vala honos tanyánk,
Ah, addig szép világ volt! Illatos
Berek rezgő árnyában, holdvilág
Hullámain tánc és dal oly zajos;
Majd a szikrázó tó gyűrűzetén
Bolintozó nád suttogása közt
Merengtünk, mint nap útja k özepén,
A pusztán, melyet délibáb füröszt. -
Mi szép mulatság volt enyelgeni
A föld fiával, áldást szórva itt,
Amott gyötrelmet; s tünde képzeti
Ajándok volt mindkettő, melybe hitt.
A földi lánnyal versenyezheténk
S ha meggyőzhettük, milyen élvezet!
Mert bár a dics mindenkor a miénk,
Előnyben ő van a tündér felett.
Miért, királyné?
Óh, ne kérdd, ne kérdd!
Egy kis tündéri van mindannyiban,
Míg a föld gyengeségét, mely megért,
Melegjét, mely vonz, vágynunk hasztalan. -
No de azért nem volt panaszra ok:
Ifjú természet, ifjabb érzelem,
Mindenfelé még hatni, tenni sok...
Megértett olykor egy-egy emberem.
S az a sok, sok dicsőséges kaland!
Majd egy királyfi, egy kobor lovag,
Halvány dalnok, kezében játszi lant,
Szerelmes pásztor, ádáz várurak.
Elmúlt mind. Most, hogy a vasút robog,
Távirda játszik, gőzkazán fütyöl,
Papírral ölnek a napilapok,
Légszesz lámpák közt a hold elcsücsül,
Várat, zárdát dönt villám, rág a szú,
Csak a moslékos gyár büszkélkedik:
Mint teknősbéka önmagába bú
A meghűlt ember s ottan vénhedik.
Döngetheti tajkát [1] a szép, - ha vak!
A nagy, - ha más világ neki - nem ő!
Hogy érezné meg tündérujjak
Villanyát? Hisz nem tőzsdehír, mi jő.
Hiába volna szállanunk közéjek!
Nem sejtve tündért, meg sem értenének.
Bájos királyném hirtelenkedel,
Akad még most is egy-egy hőbb kebel.
Ismérek olyat, aki értene
És sejtésünkkel van már is tele.
Haszontalannak tartja a világ,
Kedvesnek én, - s midőn a gyepre dőlve
Néz megvetőn az emberküzdelemre:
Úgy érzi, néki nyíl minde n virág;
Azé, kinek terem csupán a baj.
Mind néki hangicsál a sok madárka;
Majd ráijeszt a népek zsarnokára,
Boldog világ lesz, és megszűnt a jaj.
S mind e nagy dolgot fekve végzi el.
Mellette űlök homlokát legyezve,
S mosolygva oly furcsát sugok fülébe,
Hogy szinte önmagából is kikel.
Mely ország rejti őt? Ez drága kincs!
Nevezd, s hálámnak, tudd, határa nincs.
Talán csak inkább megtartom magamnak.
Hűtlen jobbágyok hát itt is akadnak!?
Zsarnok királynék hogyha fosztogatnak...
Csitt, ez pór bűn, ne mondjad a nagyoknak.
Én csak parancsolhatnék, ámde kérek.
Hát én, a gyönge, mindig csak kitérjek?
Hadd őt nekem, a hóbortos fiút.
Enyelgve, játszva kísérendem én
Ábránd s káprázat közt az életút
Jól elfátyolozott kietlenén.
S ha nem lel is dúsgazdag kincseret,
Melyet, ha útján egy kis rög mered -
Vad hangsikoly - halálig sértene.
Talán nem ismered fel sírjaig,
Mindegy, azért körében lenghetek,
S boldog vagyok, ha látom: boldogít
A rálehelt szeszélyes képzelet.
Ah... ah! Van is dicsekvésedre ok;
Én ily balgán szerény már nem vagyok.
Kivánom ismerjen fel s tudja azt,
Ki küld reá vészt és mosolyog tavaszt.
Fáradjon értem őrülten, vadon
Szeressen és az édes fájdalom
Egész mennyét és poklát élje át.
Mig eltaszítod majd - ha megunád.
Nos aztán ember mit kivánna még?
Elég: egy percig volt övé az ég. -
De jó, ne mondd honát, ugyis tudom
Mi volna más, mint a magyar haza?
Onnan került utolsó bajnokom
János vitéz is, a szép dalia. -
Csak ott találni még egy-egy zugot,
Hol pásztortűznél rólunk szól a dal,
A múlt visszhangja most is suttog ott,
Gyermekregéknek hímes szárnyival;
A honfiszívből tündér álmokat
Repít felénk egy-egy rejtett sohaj,
S hahogy szeret, vagy bútól megszakad
Még hisznek benne, s nem veri kacaj. -
Ah, a kőszén-civilizáció
Illatja a viráglehelletet
El nem riaszthatá még. - Ámde jó
Ne mondd, azt is tudom, ki embered:
Költő, ki volna más? Nagy léptei
Sohsem tartnak mértéket a tömeggel,
S vagy az utat bolondúl ő töri,
Vagy elkórász, ha holmi limlomot lel.
Jól van tehát, költő, azt is tudod;
De hát hol rímeket ezrek faragnak,
S szárnyas lovak oly bőviben akadnak,
A keresést százszor megátkozod.
Ez jó szerencsének tekint, ha jössz,
De illőbb, úgy hiszi, ha tart sub rosa;
Amaz kilesz veled s kiír - mi próza -
Rangodból amit azt, ha felfödöz.
Egyik Maecenásnak késztetve tesz
S olyan kötet költészetet adand be,
Hogy halhatlan tündé r természeted se
Emészti el, míg a földön leszesz.
Akkor botolsz majd kedvesemre, s fáradt
Kedélyre, testre már öröm nem árad.
Igaz, igaz, kérlek, hát add nekem.
Elrontanád őt. Százszor újra: nem!
Ah Csilla, Csilla!
Hallgasd meg királynénk!
Mi új érzés! Eddig nem ismerém még
Az akadályok édes mérgeit;
Ha eddig vágytam, mostan égve égek.
Egész világot érte, Csilla, néked.
Nem, nem!
ÁMOR (bosszúsan fellép)
Mi felfordult világ ez itt?
Ah, Ámor a hatalmas! Béke, csend.
Ilon, az ifju a tiéd leend.
Kis Csilla, nos mit duzzogsz? Látom én jól:
Az ős Olympon mily gazdálkodás foly.
Az asszonynép fellázad untalan.
Alig lopózkodott be hízelegve
Már pusztulás jött az ős istenekre;
Csak én maradtam írmagul magam.
Meghagytak, mert lenézték gyermek arcom,
Miattok itt akár szüntelen alszom,
Munkát ugyancsak nem hagynak nekem.
A földön? Arról, ah, mért is beszélek!
Telekkönyvpajzsok, szerződési vértek
Felfogják legkeményebb fegyver em.
Helyembe léptek hírlaphirdetések,
Nénék, banyák, kozmetikek, üzérek -
Itt meg szeszély, pajzánság, képzelet.
De sok, ami sok! A játékot meguntam,
Alattvalóim lesztek, mint a múltban,
S törvényt teszek mindnyájatok felett.
Ilon, az a fiú legyen tiéd,
De élvezvén majd egy tündér kegyét,
Ha üdvét gőgje nem birandja el
S dicsekszik véle a rossz porkebel:
Dicsedben többé meg nem lát soha,
Míg érdemesnek nem tartod reá,
Hogy egykor hitvány mezben lépj elé,
S ő benned a tündért felismeré.
Ha ellenben te játszanál vele,
Kebledről lábadhoz taszítva le,
S szolgát, nem kedvest óhajtsz csupán,
Gyalázatot hozván eképp reám,
Áldásom átokká ferdítve el:
Bűnöd legádázabb boszúmra lel.
S mind addig ver kérlelhetetlen vezeklés,
Míg híveim közt a leg-is hivebb léssz.
S mo st kis mosolygó Csilla, menj, vezesd
Ilont. No, fel se vedd e kicsi bajt!
Hidd el te vagy, ki legkevesebbet veszt,
Kisérjen jókedv, míg más tán sohajt.
Lágy rezgése nyári légnek,
Gyors felhőnek tünde árnya;
Mely hajnalban zsong, az ének,
Szín, melytől ég pille szárnya, -
Szűz mosolya hő ajaknak,
A szemérem pirulása;
Semmik ti, mik elragadnak,
Ember lelkesítő álma:
Jőjetek mind, jőjetek mind!
Hogyha a tündérparancs int.
Aminek kéj földön árnya
Testet öltsön magára.
Minden édes bűvölet,
Mely a föld rideg porára
Fúval érzést, életet
S elreppen mint égi pára,
Melyet sejt csak s kincse bár
A vágyó emberkebelnek,
Durva kart, ha rája tár:
Csak rideg valót ölel meg, -
Jőjetek mind, jőjetek
Szép nyáréji képletek;
Fergetegne k orgonája,
Harmatcsepp, csillag sugára...
Elég, elég ne is boszantsatok!
Lelkem mind evvel régen jól lakott.
DALÁR (dal tündére)
Nem vonz-e hát többé tündérzene,
Küzdő érzések zajgó tengere,
Mely majd csilló habgyönggyé törik,
Majd bömböl és zúg rémes mélyeig?
S épen mivel nincs megfagyott szava,
Kimondhatatlan érzés szól általa?
TÜNDE (báj tündére)
Nem nyugtat-é meg többé a varázs,
Melyet kivűlünk nem bír semmi más,
Hogy ami lelkesítő s szép vagyon,
Tündér csókjának égni kell azon:
A lány arcán, duló villámokon,
A rózsa kelyhén, ostromló habon,
És minden, aki eb ben kéjeleg,
Az minket áld, minket tündéreket.
CSILLA (szeszély tündére)
Nem vidít-é fel a játszó szeszély,
Mely tükröt ingat, ahol árja mély;
Virágocskát teremt a sír felett,
S odáig is mosolygással vezet.
A rózsafán maró tövist terem
Virága, hogy még igézőbb legyen,
De a tövisre is virányt lehel,
Hogy elviselje a tépett kebe l.
DÉLIBÁB (képzelet tündére)
Mi az, mi az, mire vágyad lehet,
Midőn szolgál a gazdag képzelet,
Mely bűvös báját ott terjeszti szét,
Hol Istennek világa megszűnék.
Csak egy göröngy - s alapja megvagyon
Egy új csillagnak. -
Ah, unatkozom!
Unatkozol? Mi szó tündérajakról!
Tündérajaknak egy nőszív parancsol.
Mig a földön vala honos tanyánk,
Ah, addig szép világ volt! Illatos
Berek rezgő árnyában, holdvilág
Hullámain tánc és dal oly zajos;
Majd a szikrázó tó gyűrűzetén
Bolintozó nád suttogása közt
Merengtünk, mint nap útja k özepén,
A pusztán, melyet délibáb füröszt. -
Mi szép mulatság volt enyelgeni
A föld fiával, áldást szórva itt,
Amott gyötrelmet; s tünde képzeti
Ajándok volt mindkettő, melybe hitt.
A földi lánnyal versenyezheténk
S ha meggyőzhettük, milyen élvezet!
Mert bár a dics mindenkor a miénk,
Előnyben ő van a tündér felett.
Miért, királyné?
Óh, ne kérdd, ne kérdd!
Egy kis tündéri van mindannyiban,
Míg a föld gyengeségét, mely megért,
Melegjét, mely vonz, vágynunk hasztalan. -
No de azért nem volt panaszra ok:
Ifjú természet, ifjabb érzelem,
Mindenfelé még hatni, tenni sok...
Megértett olykor egy-egy emberem.
S az a sok, sok dicsőséges kaland!
Majd egy királyfi, egy kobor lovag,
Halvány dalnok, kezében játszi lant,
Szerelmes pásztor, ádáz várurak.
Elmúlt mind. Most, hogy a vasút robog,
Távirda játszik, gőzkazán fütyöl,
Papírral ölnek a napilapok,
Légszesz lámpák közt a hold elcsücsül,
Várat, zárdát dönt villám, rág a szú,
Csak a moslékos gyár büszkélkedik:
Mint teknősbéka önmagába bú
A meghűlt ember s ottan vénhedik.
Döngetheti tajkát [1] a szép, - ha vak!
A nagy, - ha más világ neki - nem ő!
Hogy érezné meg tündérujjak
Villanyát? Hisz nem tőzsdehír, mi jő.
Hiába volna szállanunk közéjek!
Nem sejtve tündért, meg sem értenének.
Bájos királyném hirtelenkedel,
Akad még most is egy-egy hőbb kebel.
Ismérek olyat, aki értene
És sejtésünkkel van már is tele.
Haszontalannak tartja a világ,
Kedvesnek én, - s midőn a gyepre dőlve
Néz megvetőn az emberküzdelemre:
Úgy érzi, néki nyíl minde n virág;
Azé, kinek terem csupán a baj.
Mind néki hangicsál a sok madárka;
Majd ráijeszt a népek zsarnokára,
Boldog világ lesz, és megszűnt a jaj.
S mind e nagy dolgot fekve végzi el.
Mellette űlök homlokát legyezve,
S mosolygva oly furcsát sugok fülébe,
Hogy szinte önmagából is kikel.
Mely ország rejti őt? Ez drága kincs!
Nevezd, s hálámnak, tudd, határa nincs.
Talán csak inkább megtartom magamnak.
Hűtlen jobbágyok hát itt is akadnak!?
Zsarnok királynék hogyha fosztogatnak...
Csitt, ez pór bűn, ne mondjad a nagyoknak.
Én csak parancsolhatnék, ámde kérek.
Hát én, a gyönge, mindig csak kitérjek?
Hadd őt nekem, a hóbortos fiút.
Enyelgve, játszva kísérendem én
Ábránd s káprázat közt az életút
Jól elfátyolozott kietlenén.
S ha nem lel is dúsgazdag kincseret,
Melyet, ha útján egy kis rög mered -
Vad hangsikoly - halálig sértene.
Talán nem ismered fel sírjaig,
Mindegy, azért körében lenghetek,
S boldog vagyok, ha látom: boldogít
A rálehelt szeszélyes képzelet.
Ah... ah! Van is dicsekvésedre ok;
Én ily balgán szerény már nem vagyok.
Kivánom ismerjen fel s tudja azt,
Ki küld reá vészt és mosolyog tavaszt.
Fáradjon értem őrülten, vadon
Szeressen és az édes fájdalom
Egész mennyét és poklát élje át.
Mig eltaszítod majd - ha megunád.
Nos aztán ember mit kivánna még?
Elég: egy percig volt övé az ég. -
De jó, ne mondd honát, ugyis tudom
Mi volna más, mint a magyar haza?
Onnan került utolsó bajnokom
János vitéz is, a szép dalia. -
Csak ott találni még egy-egy zugot,
Hol pásztortűznél rólunk szól a dal,
A múlt visszhangja most is suttog ott,
Gyermekregéknek hímes szárnyival;
A honfiszívből tündér álmokat
Repít felénk egy-egy rejtett sohaj,
S hahogy szeret, vagy bútól megszakad
Még hisznek benne, s nem veri kacaj. -
Ah, a kőszén-civilizáció
Illatja a viráglehelletet
El nem riaszthatá még. - Ámde jó
Ne mondd, azt is tudom, ki embered:
Költő, ki volna más? Nagy léptei
Sohsem tartnak mértéket a tömeggel,
S vagy az utat bolondúl ő töri,
Vagy elkórász, ha holmi limlomot lel.
Jól van tehát, költő, azt is tudod;
De hát hol rímeket ezrek faragnak,
S szárnyas lovak oly bőviben akadnak,
A keresést százszor megátkozod.
Ez jó szerencsének tekint, ha jössz,
De illőbb, úgy hiszi, ha tart sub rosa;
Amaz kilesz veled s kiír - mi próza -
Rangodból amit azt, ha felfödöz.
Egyik Maecenásnak késztetve tesz
S olyan kötet költészetet adand be,
Hogy halhatlan tündé r természeted se
Emészti el, míg a földön leszesz.
Akkor botolsz majd kedvesemre, s fáradt
Kedélyre, testre már öröm nem árad.
Igaz, igaz, kérlek, hát add nekem.
Elrontanád őt. Százszor újra: nem!
Ah Csilla, Csilla!
Hallgasd meg királynénk!
Mi új érzés! Eddig nem ismerém még
Az akadályok édes mérgeit;
Ha eddig vágytam, mostan égve égek.
Egész világot érte, Csilla, néked.
Nem, nem!
ÁMOR (bosszúsan fellép)
Mi felfordult világ ez itt?
Ah, Ámor a hatalmas! Béke, csend.
Ilon, az ifju a tiéd leend.
Kis Csilla, nos mit duzzogsz? Látom én jól:
Az ős Olympon mily gazdálkodás foly.
Az asszonynép fellázad untalan.
Alig lopózkodott be hízelegve
Már pusztulás jött az ős istenekre;
Csak én maradtam írmagul magam.
Meghagytak, mert lenézték gyermek arcom,
Miattok itt akár szüntelen alszom,
Munkát ugyancsak nem hagynak nekem.
A földön? Arról, ah, mért is beszélek!
Telekkönyvpajzsok, szerződési vértek
Felfogják legkeményebb fegyver em.
Helyembe léptek hírlaphirdetések,
Nénék, banyák, kozmetikek, üzérek -
Itt meg szeszély, pajzánság, képzelet.
De sok, ami sok! A játékot meguntam,
Alattvalóim lesztek, mint a múltban,
S törvényt teszek mindnyájatok felett.
Ilon, az a fiú legyen tiéd,
De élvezvén majd egy tündér kegyét,
Ha üdvét gőgje nem birandja el
S dicsekszik véle a rossz porkebel:
Dicsedben többé meg nem lát soha,
Míg érdemesnek nem tartod reá,
Hogy egykor hitvány mezben lépj elé,
S ő benned a tündért felismeré.
Ha ellenben te játszanál vele,
Kebledről lábadhoz taszítva le,
S szolgát, nem kedvest óhajtsz csupán,
Gyalázatot hozván eképp reám,
Áldásom átokká ferdítve el:
Bűnöd legádázabb boszúmra lel.
S mind addig ver kérlelhetetlen vezeklés,
Míg híveim közt a leg-is hivebb léssz.
S mo st kis mosolygó Csilla, menj, vezesd
Ilont. No, fel se vedd e kicsi bajt!
Hidd el te vagy, ki legkevesebbet veszt,
Kisérjen jókedv, míg más tán sohajt.
SCENE TWO
(A wild, romantic landscape. To the right in the foreground, a mill. Far off, a castle.
Csilla appears, leading Fair Ilona the fairy.)
CSILLA
Here we are. In this spot I used to dally
with him — -
In what shape?
Invisible.
Enough that his heart felt me,
I let him kiss earth’s daughter undisturbed.
ILONA
His beloved, perhaps. And who is she?
A miller’s girl.
ILONA
Ah, ah! — -
Just wait a little, here’s the hour
for you to see for yourself.
A wondrous riddle,
your poet and your adventure —
Oh, may it turn out well!
THE POET (comes from the background with a book in his hand)
Great shades! Oh, only hover round me!
My soul feels you, and untiringly
I pour out your struggles; the great age beckons.
To fall, to conquer — with you it’s glorious. —
You, a head taller than the crowd,
your virtues shine across onto me too.
I feel the wrath of Achilleus,
at Marathon victory kindles me,
with Columbus a flame-star leads me,
to Fingal, the brooding imagination.
What is the present to me — ah, away with it,
is the age the baser, or its man?
But then I don’t blaspheme the sunbeam,
which streams across, — the flood of fragrance!
A girl’s love, the hundred-voiced song,
are they not all the heartbeat of the present?
The imagination, which leads to greatness,
[illegible word] opens a grave for us,
into it only the [illegible word] present can put
a little ray, by which we warm ourselves.
[The manuscript breaks off here.]
(A wild, romantic landscape. To the right in the foreground, a mill. Far off, a castle.
Csilla appears, leading Fair Ilona the fairy.)
CSILLA
Here we are. In this spot I used to dally
with him — -
In what shape?
Invisible.
Enough that his heart felt me,
I let him kiss earth’s daughter undisturbed.
ILONA
His beloved, perhaps. And who is she?
A miller’s girl.
ILONA
Ah, ah! — -
Just wait a little, here’s the hour
for you to see for yourself.
A wondrous riddle,
your poet and your adventure —
Oh, may it turn out well!
THE POET (comes from the background with a book in his hand)
Great shades! Oh, only hover round me!
My soul feels you, and untiringly
I pour out your struggles; the great age beckons.
To fall, to conquer — with you it’s glorious. —
You, a head taller than the crowd,
your virtues shine across onto me too.
I feel the wrath of Achilleus,
at Marathon victory kindles me,
with Columbus a flame-star leads me,
to Fingal, the brooding imagination.
What is the present to me — ah, away with it,
is the age the baser, or its man?
But then I don’t blaspheme the sunbeam,
which streams across, — the flood of fragrance!
A girl’s love, the hundred-voiced song,
are they not all the heartbeat of the present?
The imagination, which leads to greatness,
[illegible word] opens a grave for us,
into it only the [illegible word] present can put
a little ray, by which we warm ourselves.
[The manuscript breaks off here.]
(Vadregényes táj. Az előtérben jobbra malom. Messze kastély.
Csilla Tündér szép Ilonát vezetve megjelennek.)
Im itt vagyunk. E helyt szoktam vele
Enyelgni - -
Mily alakban?
Láthatatlan.
Elég, hogy engem érezett szive,
A föld lányát nyugton csókolni hagytam.
Tán kedvesét. S ki az?
Molnárleány.
Ah, ah! - -
Várjunk csak kissé, itt az óra,
Hogy láss magad.
Csodálatos talány
Költőd s kalandod -
Óh, bár válna jóra!
A KÖLTŐ (könyvvel kezében jő a háttérből)
Nagy árnyak! Óh, csak lengjetek körül!
Lelkem megérez és ernyedetlenül
Ontom küzdéstek, int a nagy idő.
Elesni, győzni - véletek dicső. -
Ti a tömegnél egy fővel nagyobbak,
Erényeitek rám is átragyognak.
Achilleus haragját érezem,
Maratonnál kigyújt a győzelem,
Colomboval lángcsillagzat vezet,
Fingálhoz a borongó képzelet.
Mi a jelen nekem - ah, el vele,
A kor hitványabb-é vagy embere?
De nem káromlom hát a napsugárt,
Mely végig árjadoz, - az illatárt!
A lány szerelme, a százhangu ének,
Nem-e mind szívverése a jelennek.
A képzelet, mely nagysághoz vezet,
[Olvashatatlan szó] sírt tár fel nekünk,
Belé csak a [Olvashatatlan szó] jelen tehet
Egy kis sugárt, melynél melegedünk.
[A kézirat itt megszakad.]
Csilla Tündér szép Ilonát vezetve megjelennek.)
Im itt vagyunk. E helyt szoktam vele
Enyelgni - -
Mily alakban?
Láthatatlan.
Elég, hogy engem érezett szive,
A föld lányát nyugton csókolni hagytam.
Tán kedvesét. S ki az?
Molnárleány.
Ah, ah! - -
Várjunk csak kissé, itt az óra,
Hogy láss magad.
Csodálatos talány
Költőd s kalandod -
Óh, bár válna jóra!
A KÖLTŐ (könyvvel kezében jő a háttérből)
Nagy árnyak! Óh, csak lengjetek körül!
Lelkem megérez és ernyedetlenül
Ontom küzdéstek, int a nagy idő.
Elesni, győzni - véletek dicső. -
Ti a tömegnél egy fővel nagyobbak,
Erényeitek rám is átragyognak.
Achilleus haragját érezem,
Maratonnál kigyújt a győzelem,
Colomboval lángcsillagzat vezet,
Fingálhoz a borongó képzelet.
Mi a jelen nekem - ah, el vele,
A kor hitványabb-é vagy embere?
De nem káromlom hát a napsugárt,
Mely végig árjadoz, - az illatárt!
A lány szerelme, a százhangu ének,
Nem-e mind szívverése a jelennek.
A képzelet, mely nagysághoz vezet,
[Olvashatatlan szó] sírt tár fel nekünk,
Belé csak a [Olvashatatlan szó] jelen tehet
Egy kis sugárt, melynél melegedünk.
[A kézirat itt megszakad.]