The Civilizer
A civilizátor
Headnote
A civilizátor
A civilizátor (The Civilizer) was written in 1859, during the decade of neo-absolutist rule that followed the crushing of the 1848–49 Hungarian revolution. Its target is unmistakable: the so-called Bach System, the centralizing bureaucratic regime imposed on Hungary by the Austrian interior minister Alexander von Bach in the 1850s. Under it, the historic Hungarian constitution was suspended, the country was redrawn into administrative districts, and a vast apparatus of German-speaking officials, taxes, stamps, and paperwork descended on a land that had governed its own affairs for centuries. Madách, a county magistrate who had himself been imprisoned for sheltering a fugitive of the revolution, knew this machinery from the inside. The play renders it as farce: Stroom, the “civilizer,” arrives on a dog-drawn cart heaped with documents, promising paradise and delivering only forms, fees, and confiscations.
Madách subtitles the piece “a comedy in the manner of Aristophanes,” and the debt is structural, not decorative. The play keeps the Aristophanic machinery intact: a chorus (here, memorably, of cockroaches), the formal strophe and antistrophe of choral song, the agon or contest of arguments between Stroom and the farmer István, and a thinly veiled parabasis in which the chorus addresses the audience over the playwright’s own shoulder. The allegory is transparent. Uncle István’s farmyard is Hungary; his quarrelsome but contented servants—a Slovak, a Serb, a Wallachian, an Italian, a German, a Magyar—are the nationalities of the Habsburg lands, living under a rough patriarchal order that Stroom proposes to “improve” into universal equality and ends by reducing to universal subjection. The cockroaches are the swarming petty officialdom that follows every conquest. Stroom’s grotesque misuse of Hegelian vocabulary—positive and negative, the I and the not-I, the concrete subject— satirizes the German philosophical pretensions behind the regime’s claim to carry “civilization” eastward.
The reader should watch for the play’s central reversal. Stroom’s promise of equality and rights is the bait; the hook is total administration—the income tax that applies to all, the patents and permits without which one “cannot even exist,” the constitution replaced by the imperially octroyed charter, and the small wooden clogs handed out in the name of progress. What finally unites the squabbling servants is not Stroom’s idea but their shared humiliation: the amulets he distributes, opened at last, turn out to carry sneers in each man’s own language. The closing note is characteristically Hungarian and characteristically wry—driven out, Stroom takes up his barrel-organ and tries cosmopolitanism instead, and István concludes that the occupation left behind exactly two things of value: a new word for a scoundrel, and the concord that resisting a common oppressor forged among people who had been at each other’s throats.
A note on the comedy’s frankness: the satire is broad and its language at moments deliberately coarse, in the Aristophanic vein—the obscenity is part of the deflation, the puncturing of a regime that styled itself the bearer of refinement. The play was not staged in Madách’s lifetime; its first performance came only in 1938, in Budapest. It stands apart from his philosophical verse dramas as his one sustained political-satirical work, and it shows a sharpness of comic timing and topical bite that the meditative Tragedy of Man, written two years later, largely sets aside.
Imre Madách
The Civilizer
A Comedy in the Manner of Aristophanes
Characters
STROOM, the civilizer
Uncle ISTVÁN, a village farmer
JANÓ, a Slovak, servant
UROS, a Serb, servant
MITRULE, a Wallachian, servant
CARLO, an Italian, servant
MISKA, a Magyar, servant
MÜRZL, a German girl, servant
The chorus is made up of cockroaches.
The scene is Uncle István’s farmyard, the house in the background, a doghouse to one side.
First performance: Budapest, Independent Stage, December 2, 1938.
(At the Music Academy)
(Uncle István and his servants arrive from work in the fields.)
István
We’ve closed the day out honestly and well.
The trouble’s ours, the blessing is God’s own.
You all stood firmly by me, children, all—
Only Uros has earned himself reproach,
Who, even to my well-meant warning, would
Not bend, but answered me with insolence.
You know what punishment was set of old
For such an act by our long-hallowed rule.
Janó
Exclusion from our common table.
István
Yes.
You hear it, Uros—this shall be your sentence.
The Servants
He earned it. Long live our good master!
Uros
I’ll bear it. It will not occur again.
István
But come now, son—there’s no ill will between us.—
Girl, set the table out beneath this linden;
Whatever in the plain and frugal supper
The cook may have got wrong will be set right
By a good mood and a good appetite.
The Servants
That’s true enough.
István
But look there—look, my friends—
What wonder of God’s making comes this way.
Janó
A mountebank, perhaps, or knife-grinder.
Mitrule
A wizard, that one—comrade of the devil.
If he should come among us as a player,
You’ll see he’ll make us all into his fools;
And if a grinder—he’ll shave us into the bargain.
István
I’m free of such old superstitions, yet—
Whatever it may be, it’s a strange sight;
I’m just as much ashamed, and must confess it:
I watch with apprehension as it nears.
I ought to laugh at him until I burst,
Were there not something running cold through me,
And I’d turn pale from sheer terror itself,
Were there not something forcing me to laughter.
Miska
Whatever it is, it will soon come clear,
For he’ll be here directly.
Mürzl
(bringing food)
Here you are, men!
(They sit around a table; Uros eats apart beneath a tree. Stroom appears on a cart drawn by a dog, perched atop an enormous heap of documents; he halts at the center of the stage and climbs down.)
Stroom
Devilish roads, these, in this savage land.
István
They reckoned on horses here, not dogs.
But say, who are you, and tell me where you’re bound.
Stroom
I am Stroom, the great civilizer;
It is Fate itself that drives me on my road.
István
We call that fate of yours a dog round here.
It may be yours—it certainly isn’t ours.
Stroom
It will be yours as well—see, I have brought it.
Eastward I carry the blessings of the West.
István
Perhaps this paper here is that same blessing.
Stroom
Yes, this is the great mystery itself,
That redeems you from every kind of old junk.
István
With the still stranger burden of new junk?
It’s no use—there’s no old house without its junk;
The industrial knight has nothing but the new.
Stroom
More respect for my wares, if you don’t mind—
This is the one and only panacea
That works a thorough and a radical cure.
István
But who among us here is sick at all?
Myself and my servants are in good color.
Stroom
The danger’s all the greater when unfelt.
István
Call in the doctor, and the sickness comes.
But tell me, then—for this same service here,
What fee is it you’re after?
Stroom
Oh, I ask for none.
István
No? You take it by force, then. That’s surer.
Stroom
I accept only the requisite tax.
So acts a self-awareness rich in force.
Thoroughness is my principle throughout.
István
Ah, Mürzl! This man, I see, is a countryman of yours.
Mürzl
He was, no longer is; your house is now my homeland.
You took me for your daughter, so you’re my father.
Stroom
(low, to the girl)
Hush, sister—for if he should take me as a son,
Then likewise where I dine well shall be my homeland. (Aloud.)
Yes, the great German fatherland’s my home!
István
And where is that, if I may make so bold?
Stroom
What stupidity.—Along the Rhine and Danube.
István
And that famous Katzenellenbogen,
The Bückeburg, Hechingen, Sigmaringen,
Schwerin, Strelitz, Reuss-Greiz, and countless other
Trifles—have they all gone off to Africa?
Or did some tailor stitch a coat together
Out of the skirt, the sleeve, the waistband, and the trunk—
For waistband, pleat, and sleeve are not yet a coat.—
Stroom
The unity of spirit binds it all together.
István
Ah, so—the German’s fatherland, then, is
The place where gunpowder was once concocted,
And to this day each man believes with pride
That he himself was one of the collaborators.
Stroom
A great calling lies before the German.
István
He’s filled it already: he discovered beer,
Romanticism, trousers, the Ulmer skull.
But please, sit down a moment at my table.
Mürzl
He’ll feed you gladly, trust me, my good host;
He’s kept more than one vagrant well already.
István
And you, my maid, go quarter without delay
His fateful horse there in our stables.
(Mürzl goes off with the cart; Stroom takes a seat.)
Stroom
I’ve scarcely been a little while in this place,
And I must blush already at the coarseness
That’s customary here, in this barbaric region:
Just now you spoke of trousers, and now you
Don’t even balk at saying "maid" aloud—
Both lead a man to ribald notions.
István
We are not yet so very civilized.
Stroom
You will be, if God lends a helping hand.
But won’t my treasure be stolen off the cart?
István
No one here would so much as touch a thing like that.
Stroom
A pity!
István
And what’s the good, then, of that heap of wadding?
Stroom
Leave me in peace just now—a man who dissects two
Things at once does justice thoroughly to neither.
And this is where half-baked culture comes from.
He who sews boots, let him be cobbler’s-paste
Down to his last joint—what’s the rest to him?
He who studies the moon, let him give no thought
To this world here below; and he who teaches,
Let him beware of learning anything at all.
There’s just one thing that everyone must know:
To pay one’s taxes nice and obediently.
That’s how the many worthy specialists are made.
István
Not specialists—but specially smelly, maybe.
Well, just you finish off that ham of yours;
I see you understand a thorough business,
And then unfold for me your grand designs.
A working man of your sort, simple folk,
Though he has no leisure to be thorough—
For every minute of his is claimed by a hundred cares,
And right and left he patches, he repairs,
Just where a thing is ripping, where it’s about to fall—
Would starve to death if he were always sewing,
Would walk in rags if he were always cooking,
His soul would perish for want of spirit’s nourishment,
Would be reduced to misery if he never took his ease,
And so, by his own manhood, just gets by.
But your designs, if not to inspire us,
Will at the least, no doubt, provide amusement.
Stroom
I’m ready. And now first of all,
Tell me, good friend—are you acquainted with Hegel?
István
Not I.
Stroom
How will you grasp my plan, then?
If only you knew the subjective and objective,
The positive and the negative.
Suppose, now, that man is the positive;
What lies outside him is negative—not man.
Have you understood it?
István
Yes.—I am a man;
You, outside me—are not a man, or are a scoundrel.
Stroom
That was a sophism, a sophism, by my God!
Where’s the moral sense, the public feeling, in you?
That’s no Germanic-Christian chain of thought!
István
Then let us drop it.
Stroom
We’ll attempt it otherwise—
With an argument a posteriori.
István
(brandishing a stick)
Ah, at that I’m even stronger.—
Stroom
You misunderstand me again—leave off;
But tell me, over there—why does that fellow
Eat all alone, so far apart?
István
He did wrong,
And this is his punishment.
Stroom
By what law?
István
Established custom.
Stroom
Unheard of! Tyrannical.
How can a person or his property be safe this way,
How is one to learn what’s free and what is not?
István
There’s very little that is not allowed;
In all the rest, each does as he sees fit.
Stroom
A false, false doctrine. What must be set down
Is what’s allowed; all the rest is forbidden.
If I were to manage this household’s affairs,
I’d spread the law out plain, which like the sun
Is clear and beneficent—then there’d be order.
Uros
He speaks wisely—perhaps I am a martyr too.
Stroom
And in what station do these others here live?
István
These are my servants; they work along with me
For the household’s good, and I pay each of them
Just as each one is able to deserve.
That one’s a Slovak, this a Serb, that a Wallachian, an Italian,
This girl’s a German, and I’m a Magyar.
Stroom
And these many worthy nations tolerate it,
That the Magyar gives the orders to them all?
István
It’s not the Magyar—it’s the master who commands.
Stroom
If I were to manage this household’s affairs,
All this would be quite otherwise: every nation
Is equally entitled to its life.
The Servants
He’s not a fool—he’s said something at that.
István
Why, he may live by me, if he lives at home,
But in my house it’s only I command.
Stroom
Wherever a man lives, that is his home.
The Servants
You speak well—God preserve you for it.
Stroom
And why is that one booted, this in sandals?
If I were to manage this household’s affairs,
There’d be equality of rights all round,
Even if barefoot one would have to go.
The Servants
Why do we put up with it—prophet, don’t forsake us!
István
(rolling up his sleeves)
Ingrates—shall I throw you out of my house?
Was I not always your true father?
But if that’s how it is, let him come who dares;
To fists, then—I’ll toss the whole lot of you out of my house,
Along with your prophet.—Now, step forward, lads.
Stroom
(stepping between)
Hold off—I did not come here to this place
To try and live by open violence.
István
Only by honeyed poison and cowardly intrigue.
Stroom
I’ve brought an Idea, civilization;
I’ve come to set things in order. A paradise
I’ve come to establish, in which everyone wins
And no one loses.
István
A strange business.
But I can tell you, of your paradise
I haven’t much idea. What if in that one too
The sort of paradise-apples ripen
That set the teeth on edge, and make us wonder
Why father Adam gave his bliss for them.
But I’ll go off and let my anger cool. (Exit.)
Uros
Now we can speak, now that the old man’s gone.
Tell us, what do we gain if we come over to you?
Janó
But promise well, or there’s no deal with us;
We were not badly off, you may believe it,
We had no need at all of your good favor.
Stroom
Leave the household’s cares to me,
And wait in peace for the great things to come.
See, I’ve brought each of you a relic.
This amulet is the pledge of your salvation;
Wear it round your necks, and its fruit will come.
(He hands out the amulets.)
The Servants
The deal stands.
Stroom
Then let us set to work.
Come into the house; let’s look over the inventory.
(They all go into the house. István returns.)
István
Let’s go on now with our deliberation.—
There’s no one here; come, let’s go after them.
What’s this—locked up? Hey! Let me in!
Stroom
(at the window)
Who’s disturbing us in our house?
István
Why, the master.
I’ve come to make terms.
The Servants
Too late—it’s all done now.
István
Without my knowledge.—I’ll set fire to this house,
Devil and hell—who’s master here besides myself?
The Servants
Give in. He promises us nothing but good.
You’ll harm yourself, and you’ll kill us as well;
Wait patiently.
Stroom
And trust my word, my friend:
You’ll still be the master from now on as before,
Only don’t mind that it is I who give the orders.
István
If that’s how it is, then let’s see what you can show.
You promise much with your civilization;
We’ll see whether we all eat our fill of it,
Or just the way the oakum-eater does.—
Be our steward, then; may God help me;
If it goes well, I’ve only laid my cares aside.
(Cockroaches come in a long procession with traveling baggage and broods of young, and go into the house through window and door.)
Chorus
Strophe
We praise you, master, you who have
Today again secured us a new house.
Faithfully we’ll attend your business,
Burrowing into every corner—
We, the irresistible
Bearers of civilization.
Antistrophe
Whatever is virtue in the household circle
Is all our work. To vigilance
We train the sluggish housewife,
And we compel her to cleanliness,
We don’t allow the stores to go rancid—
We faithfully devour them all.
Second Strophe
In vain does fate pursue, exterminate us;
A hundred thousand rise up after us,
As the consecrated instruments of destiny,
Filling our daily wage out faithfully.
We praise you, master, you who have
Today again secured us a new house.
Second Antistrophe
Oh, ungrateful is the race of man!
It exterminates and loathes us wherever
We’ve carried civilization.
But we, ah, with holy impudence,
Press on—for we know that a new continent
Is built by the worm, not by the lion.
István
What breed is this?—Evil spirits, perhaps;
But no—a spirit, though it be damned,
Bears still the stamp of its nobility.
We may do battle with it, and if we fall,
Only suffering can reach us, never disgrace.
But with this vile breed, sprung up from the mire,
Loathsomely swarming, and so foul of stench,
Which knows not how, in its weakness, to fight,
And only by the impudence of its numbers
Seizes ground, and scatters its filthy contagion—
With this one can’t even do battle. What’s to come of all this?
The Servants
(at the window)
This is beginning to displease even us.
(Stroom and the servants come out of the house.)
Stroom
The inventory’s done. Now bring me
My files. And then, first of all,
I’ll deliver judgment in Uros’s notable
And complicated case, so you may see
What justice is, which you have never known.
(They bring the files and pile them on the table. Stroom sits down before them and writes. The others stand around him.)
Uros
My case is neither notable
Nor complicated, and it’s long been settled.
Stroom
It’s not settled until I wish it so.
István
Why, he’s already served his punishment.
Stroom
That barbaric procedure counts for nothing.—
But I have so much to do that for this time
I’ll dispatch it orally, in brief.
Behold, the protocol is ready too;
Just a few minor points are still wanting,
Which we’ll now make up. The whole thing’s a trifle—
Sixteen sheets—and it’s even stamped.
István
Stamped—like criminals!
Stroom
The double-headed eagle’s on each sheet.
Uros pays sixteen good twenty-kreuzer pieces.
Uros
I have no need of the picture-paper.
Stroom
But I have all the more need of the twenty-piece.
Chorus
(at the window)
But we have all the more need of the twenty-piece.
Uros
But why an eagle, and why two-headed?
Where there’s carrion, they say, the eagle gathers;
And I’ve no liking for that kind of justice
That looks both forward and behind at once.
Stroom
You reason to no purpose—pay! —
Uros
If it absolutely must be.
Stroom
Mustn’t be—it’s compulsory.
See what a defective tongue that Magyar is—
How could it ever be a cultural language,
When it hasn’t even a "compulsory"?—"Must" is as if it asked,
Must one? Who’s asking, when I say: compulsory.
This word—compulsory—must be well learned.
And understand it so: even if I do ask
Must one, that too means always compulsory—
A concrete instance is the voluntary loan.
István
What the devil is that?
Stroom
That’s a little chord
From the prelude of the music of the future.
But to return to your barbaric tongue—
How could that people ever understand Hegel
Who speak like this: "Of man and not man Man."
Why, their whole way of thinking is all wrong.
Property comes before the man for them;
That’s why, you see, nothing will come of the Magyar.
But to business. Let’s hear the witnesses.
First, Mürzl.
Mürzl
I know nothing at all.
Stroom
Say that when I ask you.
What are you called, then?
Mürzl
You said so yourself just now.
Stroom
Even if I did, no matter—now I ask.
Thus does the law prescribe in the tenth
Book’s sixty-sixth article,
Paragraph sixty-three.
Chorus
What gigantic jurisprudence!
Stroom
What are you called, then?
Mürzl
Mürzl.
Stroom
By another name?
Mürzl
Zielarsch.
Stroom
Ah, a fine old family—I’m delighted.
Have you had your twenty-five strokes of the cane yet?
Mürzl
Sir, what are you thinking? With us, ladies
Are not in the habit of being beaten.
Stroom
That’s a prejudice.
I myself have long practiced it with the best success.
So you haven’t.—Have you been a soldier?
Mürzl
What are you thinking—ah, what a question!
Stroom
Have you, or haven’t you?
Mürzl
I’m a girl.
Stroom
Sapperment, have you, or haven’t you?
Here’s the column; it must be filled in.
Mürzl
I haven’t.
Stroom
So. Now I ask what you know.
Mürzl
Nothing at all.
Stroom
That’s a very suspicious answer.
We’ll see later whether you’re not an accomplice.
Janó, step forward now—how are you called?
Janó
Rityitma.
Stroom
That’s a fine-sounding name as well.
And you?
István
Magyar.
Stroom
What a parvenu name!
A wild stock—well, no matter, we’ll improve it.
You’ll be Mäder. So—that was all that was wanting;
Now I’ll pronounce the sentence.
(He leafs through the books.)
The eighth volume’s thirtieth
Article, paragraph three,
Speaks of the crime of disobedience.
And it appoints the gallows for the criminal.
Chorus
Death to him—the more is left for us.
Stroom
True, the sixty-sixth article restricts that
In its ypsilon clause,
And makes it apply only to the crime of treason.
You really are a child of fortune;
This clause defends your life most gloriously.
But the next book has already cracked down on you;
Here, look—the relation of the servant class
To its master, which openly cites
The supplementary instruction of the first book,
Where the penalty’s clearly set:
From ten years’ imprisonment to six strokes of the cane.
Chorus
See, what a reassuring precision.
How clean—only it’s hard to find.
Stroom
But here there are extenuating circumstances—
For example: it wasn’t me you defied,
Only your master. You’ll get twenty strokes,
And this girl I grant an amnesty. (Aside.)
Thank your shining eyes for it, my dove.
Mürzl
For this it was a waste, my eyes’ shining.
My master knew another way to make them kindle.
Uros
Well, I can tell you, I’ve made a fine windfall.
But it didn’t come free—I’ve paid for it.
Mitrule
We’ve swapped a saddle for a sore back, I think.
Stroom
Mäder, you still retain the right
To claim the damages from him,
But this requires a separate civil suit,
If you deposit the fees in advance.
István
I waive it.
Stroom
Fine magnanimity.
István
My loss was not great.
Stroom
But the lost days,
The labor, the comings and goings,
The pleading, the counter-pleading, the upkeep—
Would come to a tidy little sum, I can tell you.
István
It goes for free. If I didn’t hate lawsuits,
I’d sooner go after my neighbor,
Who robbed me of my corn.
Stroom
So you’ve come to terms with Uros, then;
The fee for your settlement is ten twenty-pieces.
Kindly deposit it. As for the corn—
(He searches in the books.) a wonderful thing,
This one case isn’t in the law-book yet.
Well, I’ll make a wooden patent about it.—
So then, sir, first of all I ask—
That I may proceed thoroughly in this matter,
Not slapdash, as was the custom here—
Did only the fruit suffer harm, or the stalk as well?
István
Naturally, only the corn.
Stroom
Now look you—this is no great matter then,
For here the paragraph declares
That damage done within a plantation is mitigated
If only the fruit was injured, not the trunk.
István
May lightning strike me—let’s drop this, sir.
I said nothing—here are the ten twenty-pieces.
God be with us.
Stroom
Not so—the case is already filed,
And it must run its course, even if all
The output of the paper-mill runs out,
If your last shirt goes for stamp-paper,
If I drop in the harness like a donkey,
And my tenth successor sits down in my chair—
Who’s only learning now to hold his tongue—
But you must be given justice; and you
May bequeath this lawsuit like any property,
If the amnesty of the final judgment
Doesn’t intervene.
István
A terrible joy!
Chorus
Strophe
Oh, master! I beg you by all
That’s holy to you and inviolable:
By the reception of the Emperor,
And by the octroyed constitution,
By the good cause of German unity,
By spinach and by carrots.
Antistrophe
Don’t, don’t begin a civil suit;
You know how that pedantic Greek age,
With its pagan classicism,
Cut time and space so narrow,
Within which its comedy plays out,
And what great store it set by beauty.
Second Strophe
How are two human lifetimes to fit in it,
How are we to run from Pontius to Pilate,
When we hadn’t even yet invented
Civil law—romanticism,
Gunpowder, and the yawn,
Our people’s later calling.
Second Antistrophe
So we beg you, master, leave it, leave it;
Who would come to watch a comedy
Whose end his grandson is to see—
A grandson he hasn’t even made at home,
Or is to make in the middle of the play—
It would end up an idiotic flop, oh, I’m afraid.—
Stroom
Let him be an idiot, so long as he’s a good citizen.
Who says that genius is required?
We’ve brains enough in the state,
And we provide quite sufficiently for the masses.
They’ve no need of a head, except so that
My brother-in-law, the hatter, may make a living.
And don’t imagine that he turns out an idiot
Only if he’s trained up in the theater. We’ve provided
Already such a system and such instruments
That even if he should train on Mount Zion,
He’ll be ennobled into an idiot. Believe me.—
Chorus
Then in the name of good taste, of classicism,
I beg you, drop that lawsuit.
Stroom
I scoff at your good taste, your classicism.
Come hell or high water, the suit must run its course.
Chorus
Woe to us—but woe still worse to you.
Stroom
Let’s set to work. First of all,
Let’s get the introduction straight.
Where’s your pass?
István
I have none.
Stroom
What a monstrous thing.
But at least, I hope, you’re provided
With a residence permit.
István
I am not.
Stroom
So you don’t travel, then, and you don’t reside.
What are you, then?—Where’s your baptismal certificate?
István
I have none.
Stroom
So—then perhaps you’re not even born,
And yet you dare to go to law with your neighbors.
The disorder here is boundless;
The political administration is dreadfully bad,
And yet this comes before everything.
But I guarantee I’ll set it on its feet.—
Till then, let the private complaint and grievance
Hold their tongue—I have no ear for them.
The individual may perish, if the public gains.
István
And who is that public, if we all perish for it?
Stroom
The public is that great Idea and bond
That unites us, and that I represent.
Chorus
And you with us, master. Without us you’re nothing either.
Stroom
It’s lucky that, suspecting this deficiency,
I brought along for each individual
Some fifty sheets of ruled paper,
In advance—it’ll be enough, I think.
Here’s your identity card,
The cattle-pass, the firearm permit—
Census roll, property sheet, tax-book,
Baptismal certificate, vaccination certificate.
István
But we’re not vaccinated.
Stroom
It makes no difference,
So long as the column’s properly filled in.
But hear on, and rejoice:
The exemption-from-military-service letter,
Supplementary tax, tobacco license,
And wine-ticket. Behold, here’s the servant’s-book.
Communal certificate. Later there’ll come,
For your orientation, the government gazettes,
A cartload a week.—
Chorus
Oh, take a rest.
This is blessing enough for one breath of yours;
You’ll choke on it.—
The Servants
I’m afraid that we’ll be the ones to choke.
István
Where are we to put this ocean of paper?
Stroom
Each of you carries a part of it about with him.
And this house is large enough for an office.
István
And where are we to live?
Stroom
In this nice cozy kennel.
But let’s go on. This supplementary instruction
Is necessary for everyone; without it
One can’t even exist.
István
And we believed
That we existed. We were in a fine heresy.
Stroom
A new kind of tax graciously grants permission:
The income tax. Applicable to all.
Mürzl
Go to ruin—it doesn’t apply to me at all;
Such an income may suit your country, perhaps;
Here the person brings in nothing.
Stroom
So it goes for free?
Believe me, I like that even better.—
But now pay off your fees,
And then the rest.
István
How are we to manage this?
Our poverty doesn’t run to so much.
We’d sooner ask for less government,
That something might be left for us as well.—
Stroom
There isn’t any, since you’re far too idle—
You only work so much as keeps you alive;
But I lay a good tax on everything,
As large as can be, and that you may stay alive
You’ll have to grub the earth even with your noses.
That’s how industry comes to flourish.
István
And what’s the good to us, if nothing more is left?
Work is not such a very pleasant pastime.
Stroom
I’ll have the gain, and you’ll have no loss either—
You’re choking in your own fat as it is,
But I’ve brought civilization,
And a bloodletting will be wholesome.
Behold, what’s this dangling garment for? (He takes off the dolman.)
An umbrella does the same service.
What’s the good of these wings—down with them. (He cuts off the ends of the atilla-coat.)
This braid—will bear interest as money.
See how much there is, just here, to be economized.
What good are spurs?
István
We don’t ride on dogs.
Stroom
He who can, goes on foot; who can’t, lies down.
Or why the boots, too—a great extravagance.
Behold, in the name of civilization
I make you a present of these wooden clogs;
They’re cheap, and they last for all time.
And, as I hear, you wear underbreeches too—
What are they for?—I do without them,
And I am a gentleman all the same—off with the underbreeches.
Janó
It seems the paradise is beginning;
We’ll be left stark naked in it.
István
Woe is me—tomorrow is St. Stephen’s day,
Our house’s feast; am I to go to church
Like this?
Stroom
Stephen? And what kind of man is that?
István
He’s the one who founded this house, and ordered
The constitution.
Stroom
Ah, away with him;
This decree, behold—I hereby cancel.
From now on Sophia shall be our feast,
She’s the patron saint of hemp-sowings,
And hemp is the cornerstone of all order.
It governs, for it furnishes us paper;
It does justice in the form of the rope,
And it circulates as money, when it’s debased into a banknote.
István
What’s that—a banknote? Or a crutch, perhaps,
A prop for the man who cannot walk.
But our constitution is a good one for us.
Stroom
Again you utter that seditious word.
Why don’t you say, our octroi is good?
Let me hear it no more. Behold, here’s the banknote.
Better money than what you’ve had till now.
The twenty-piece from today is worth nothing;
Only I shall still accept it, out of grace,
For tax—and with this I’ll pay you.
István
Wonderful—but still it’s money, if he says so.
Mitrule
Who knows what it hides—but it looks like money.
Uros
Perhaps it’s only the receipt-slip for our money.
Carlo
He can talk all he likes—a rag stays a rag.
Stroom
Now see, what a host of glorious reforms;
But it’s nowhere near the end yet.
The Servants
Woe to us!
Stroom
What’s the purpose of this white wheat-bread,
When you uselessly throw away onto the rubbish
The corncob’s stump?
I’ve brought a machine to grind it up;
You’ll eat your fill of it, and the wheat you’ll give
In tax. See, what a simple arrangement.
István
What if the stump were to go in tax instead?
Chorus
Ah, don’t agree to it.
Stroom
Monstrous stupidity.
Why, the advantage of my financial
Work consists in just this—that you turn worthless
Junk to account by eating it,
And the valuable object stays with me.
But you can’t grasp this so easily.
Read this technical treatise on the subject—
Brief, though it is, but well exhausted. (He hands over a folio.)
István
I’d sooner just believe it, for I know well,
Out of my own pocket, how well you can exhaust a thing.—
But I beg leave to withdraw;
I’m ashamed to stand here any longer before this girl
Like a tattered scarecrow. (He withdraws into the doghouse.)
Mitrule
So the banknote’s really money, sir?
Stroom
Money, when I say so—and woe to him who doubts it.
Janó
And into whose pocket does the tax go?
Uros
Tell us, what do we get out of it?
Stroom
A receipt.
Uros
And the money?
Stroom
My assistants in the government.
Mitrule
We’ll be your assistants.
Stroom
And who does the work?
Me, perhaps? My calling is greater;
You plough, you sow—I have my assistants.
Forward—forward! (Several come down from the chorus.)
These shall be the judges,
Worshipful, deliberate men,
Foul-smelling though they are, but that’s nothing yet.
This nimble folk shall be the police,
Who’ll bore their way in despite a hundred barriers,
And leave behind a little more filth than
Food.—The finance-man shall be this bashful
Marketplace fly. This little beetle here,
Whose hindquarters glow, shall be the one
To issue the patents and explain them.
Behold, our teacher’s this nocturnal horde,
Seeking out darkness and mildew.
This big-mustached, big-mouthed lad,
Who clatters so that it’s almost frightening,
Shall be my house’s defense and support.
Here are spectacles for the lot of you;
They’ll lend you gravity,
And whoever dares to pry into your affairs
Shall be the chosen target of our common vengeance.
Uros
Look there—an ox has just fallen off
The bridge into the mud—come, let’s pull it out.
Stroom
So you’ve become the police, have you?
Who gave you leave to interfere?
When will order ever come in here at last?
Stay put.—My friends, go over there,
Take the protocol along with you,
Proceed in your business in proper order,
That this people may see what government is. (The chorus exits.)
Janó
And what’s to come of the promise, fine sir:
That you’d improve our lot.
That we’d all be masters alike?
Stroom
And aren’t you? Who’s more than the rest?
Has someone money, perhaps? Out with it—I didn’t know.
Janó
As I see it, we’ve caught ourselves a cobbler.
Uros
We’ve caught a heathen, and now the heathen carries us off.
Stroom
Hush, you rebel, or I’ll read a paragraph
Out over you, that you’ll get no thanks for.
Keep the holy amulets
Faithfully guarded, and wait in quiet;
My great designs are already starting to ripen.
(The chorus comes back with the ox-hide.)
Janó
See, here too they’re bringing a ripe fruit.
Stroom
As I see, you’ve come too late.
Well, no matter. As long as the protocol’s
In order—and then it’s pretty enough:
Eight sheets. It’s no use—it can bring consolation
That he croaked by due process.
Now off, to rest after so much labor. (He goes into the house with the chorus.)
Uros
How do you like this business, friends?
Mitrule
Would that we’d stayed with the old order;
I’m beginning to be sorry for my old master.
Janó
Let’s examine these amulets;
I’ve no confidence in anything now—
What if we’ve been made fools of in this too?
Mürzl
Let’s look—I’ve long been curious to turn it over;
Here are the scissors, unpick it, Carlo, you.
Carlo
A sheet of paper, written on—let’s read it:
(Reads.) "Oh, cat-eater,
Your fine vocation is
To guard civilization,
And civilization is myself."
Corpo di Bacco, so this is your gift?
Maledetto tedesco, well, just you wait!
It’s a good thing I found out in good time.
I take my leave, behold, of the doorpost;
No German speaks with me any more. (Exit.)
Uros
And on mine, what a mysterious inscription;
In this one, maybe, there’s some power after all.
(Reads.) "Car dava, mi pak trazsimo."
Mürzl
(laughing)
Ah, fine power—just read it backwards.
Uros
Oh, what shit it gets, the wild Serb.
A gallows-ripe and reckless rogue,
Long deserving to be broken on the wheel.
Is this what I forsook my master for?
Just wait—if I live, I’ll make it good as well.
Hey, master, master!
Mitrule
And what did he write for me?
(Reads.) "Ah, I love you so
I could eat you up."
Just wait—may this sentence sear onto your backside.
Do you know what it means, that cinye mintye!
Hey, master, master!
Janó
Let’s see mine now:
(Reads.) "Cso zse szi bol, dotyat Jano?
Mizer szlovák vecser, rano.
Teraz bugyes szlavni Rakuz.—
Do rityi mi zakúz."
Zatraceni szvinyár, devil and hell,
I’m a Hungarian, and that’s what I’ll stay while I live.
Hey, master, master, have you no ears?
Miska
And this: (Reads.) "Help yourself out of your own plight,
For he’s forsaken who waits on another.
My strength is not in me—it’s in your folly."—
Well, good, I’ll help—only don’t you regret it.
Hey, master, master, come out of your burrow!
Mürzl
Let’s see mine too now. Behold, here it is:
(Reads.) "Willst du dich gut unterhalten,
Werde ich gut aufgelegt sein."
Come, I beg you, my master—we’re done for otherwise.
Uros
How could we tolerate this vagabond
Even this long. How we feared one another.
But we’ve deserved this punishment.
István
(half emerging)
What’s this noise you’re making? The brother-in-law
Will give you what for, if he should hear.
Janó
We’re calling you.
We’ve repented of what we did against you;
Oh, alas, forgive us, and take us back into your favor!
István
Into this kennel? Let him come who fits in.
Just softly, softly—I’ll not be the cause,
If he reads a paragraph out over you.
Uros
We’ll beat him to death with the paragraph,
The ones we pick up from the shadows of the yard.
Miska
Lead us, and we’ll drive him out of the world.
István
For God’s sake, what seditious talk!
You see—who knows what else he wants;
One simply can’t suppose that, if a man
Is the image of God, he should mean no good at all.
So far we’ve found no good at all in him,
So surely all the good is still to come.
Uros
Whoever waits still longer is a coward or a fool.
István
For God’s sake, only patience, friends;
Let’s pray rather to the holy God,
That He may enlighten the man’s heart;
And let’s conclude it so—say after me:
God, don’t hold it against him that he’s a Swabian,
True, that’s not pretty, but still it’s not a sin;
And then, he too is your own creation,
To what end—that you know best.—
Good night—I hear nothing at all,
Just now I’m dreaming that it’s turned out well. (He draws himself in.)
Janó
You are the first among us—be our leader.
Why, he’s already snoring. Oh, what are we to do?
Miska
Let’s help ourselves, then, as the brother-in-law
Himself instructed us. Up, come along,
Let’s weigh the how of it in hiding,
And then we’ll act in the broad light of day. (All exit, except Mürzl.)
Mürzl
My poor master! It pains me past telling, that
All his manly strength has so gone soft.—
Of an evening we used to meet here
For a few sweet words and sweeter kisses still,
And now instead he’s crept into the dog-hole. (She weeps.)
I’ll call him out, and keep up his spirits
Until at last perhaps he’ll harden again.
Stroom
(comes slinking out)
Oh, lady! I’m glad that we’ve met;
I’ve been pining for a few sweet words.
With all the labor and all the cares,
I’m like an overcharged voltaic battery,
On whose positive pole the flame burns.
In your lap I’d find a negative place,
Where, discharged, my breast might come to rest.
Mürzl
I’ll have none of such ribald talk.
Speak so over there, where they pay the
income tax.
Stroom
Oh, you misunderstand me;
And yet my hope was fixed on this—
That me, who has learned Hegel,
In this barbaric house, out of the not-I world,
You, the concrete subject of my ideas,
You who’ve made my longing palpable,
You alone will comprehend.
Oh, let my soul melt over into you;
Don’t hold me off like this, with mere negation,
And I’ll explore all the depths of bliss with you.
Mürzl
Go to the devil;
I don’t understand a word of this rigmarole.
Stroom
You don’t understand? You’ll understand me later.
I’ll employ induction,
And I think I’ll soon win you over.
Mürzl
Win over your horse, you know—
Me you simply won’t. The very idea! (Exit.)
Stroom
This girl is rude. And pays me no heed at all.
She’s surely got herself a lover already,
Else she’d not thrust me off like this of her own accord.
Well, never mind—I’ll see to that,
I’ll proclaim a patent this very day still.
It’ll be short—some two hundred paragraphs.
Every girl throughout the land goes under lock and key,
The keys to be kept in my safekeeping,
And we’ll issue them daily only against a fee.—
A sovereign idea!—That it came so late.
What fine taxes, and how many offices,
And then all the incidental gratuities besides.
Well, girl, you’ll soften up within a week.
(He goes into the house; István emerges in a fury.)
István
What’s this I hear? So even this little pleasure
You’d forbid me! Well, brother-in-law, you would have it so;
Then on you I’ll vent my fury from now on.
Just wait. You’ll pay, if I can no longer hold
My lightning-rod—in despair I fight.
Up, up, my servants! To arms, come;
The homeland and freedom have come into danger.
(The servants come running.)
Up, Mürzl, give your skirt for a banner;
Bring the poker, you the pitchfork, the fly-swat
And the frog-skinner. Let each one seize,
In God’s name, whatever he can get.
Janó
We go with all our hearts. Lead us to victory!
There’s no braver hero than the Magyar hero,
Even if he wakes a little late.
István
Well then, after me, my good friends,
To arms, every one, to battle, to victory.
Stroom
(at the window)
What’s this, what uproar out there in the quiet night!
István
Do you still ask, you base traitor to your country?
Stroom
Traitor to my country? Because I put the cunt
Under lock and key? Why, how peculiar.
István
We’ve borne much—it can go no further now.
Janó
Is the old rascal mad, or is he mocking us?
What folly is he talking?
István
Never mind, Janó,
That’s my affair—take up your weapon;
This old scoundrel, mangle him
With hazel cudgels, while for the rest
The fly-swat will be the fittest instrument.
(They storm the house and defend it.)
Stroom
But what else have I done wrong—speak.
Janó
Shall I recite your grafted villainies?
Stroom
Grafted villainy is politics already,
Like a grafted crab-apple. Do you understand?
I choose what politics I need:
There’s the grandiose, the smooth, the two-faced,
But there’s none that wouldn’t be permitted.
Chorus
Strophe
Oh, master, you see how vile,
How wretched is proud man,
Who boasts within his breast
Of the heaven’s stolen flame.
You can flay the skin off his back,
And he’ll bear it quietly,
Only don’t touch his child’s-plaything,
For then he storms the heavens like a titan.
Antistrophe
Up, comrades, bravely to a new battle,
Let’s write on our banner every fine thing,
Homeland, virtue, and freedom,
And let’s fight for our skins and for the spoils.
Let’s appeal to our just cause,
And let’s make ready the gallows.
The winner wins justice too,
Thus justice is always the winner.
István
Up, up—God and justice are with us!
Stroom
(in the house)
Don’t be afraid, my friends—wasn’t playing soldiers
Always our amusement?
Don’t we know every strategy
Of Attila, Scipio, Napoleon?
We even know where they won by their blunders.
We’ll reap the glorious laurel.
Chorus
We’re fond of laurel too, in a fricassee;
We trust your strategy—only lead us.
István
Whoever falls back is a coward, comrades, forward!
Stroom
All to the doors, that they not break in;
Thus does strategy prescribe it.
István
Leave the door—to the windows.
(István and his servants go in by the windows; Stroom and the chorus run out by the door.)
Stroom
Disgraceful—oh, of strategy
These people haven’t even the faintest notion.
They come in by the window, and we wait at the door.
They’ve driven us out—but against the fine
Science of strategy we made no error.
Chorus
We’ll do something to that strategy of yours.
Save us, or pantry and cellar are lost.
(István and his servants come out as well.)
István
Just keep on swinging those fly-swats.
Stroom
This weapon’s not in the treatises.
István
Neither is this breed you brought down on our necks.
Chorus
Strophe
Woe to you, earth, lament, cry out;
Fallen is Swabia, the holy fortress,
And Europe, which we so
Beautifully Germanic-Christianized,
Sinks back again into a wild heathen.
It throws the ox off its shoulders,
The one we so nicely set upon it,
And again it climbs up onto the ox.
Antistrophe
A forest grows on the smooth fair chin,
Like weeds on an abandoned cultivation,
And by this alone does man recognize
That on earth there’s now a different world.
The villainy, the suffering, the poverty
Remains forever the same old thing.
Conclusion
Woe to you, gone hungry for fine pallor,
You’ll cast off your ascetic face,
Off that ornamented salwar,
And, trouserless, you’ll be a ruddy heathen.
What’s to become of these many fine articles,
So nicely apportioned into paragraphs?
What of that fine social order,
Which fitted the body like a yoke,
And like the soldier’s stock,
So that the eye fairly bulged from it?
Your ideal, I know, is the more uproar
And the less governing the better.
Oh, holy Mecca of officials,
Longing of luckless wretches,
Canaan of golden collars,
Holy Swabia, you fall forever.
Why did you keep so many councillors,
If now they give no counsel after all!
Stroom
Well, children, from a strategic standpoint
Let everyone run wherever he can.
István
Are you still here, then?
Chorus
We are not, sir. (They run off.)
Stroom
Let’s make peace, then. Of my own accord
I renounce all my titles and rights,
Only let me earn my bread.
István
So be it; let’s lay down our arms, children;
Magnanimity becomes the victor.
Stroom
True. (Aside.) It’s lucky I hadn’t civilized them yet,
Else the rope would now be dear.
István
What will you take up now, then?
Stroom
This classical pagan comedy,
I see, is not in my line of action;
State-founding isn’t my bread.
My Idea was glorious, proud, magnificent—
The unified, strong monarchy;
But in practice glue’s a feeble means;
It came apart hideously, the moment you struck it.
So I’ll go back to romanticism;
Christian culture is my science,
Cosmopolitanism my trade.
It’s lucky I kept among my files
The barrel-organ. Forth, old comrade!
István
That’s well; strike up a tune on it, then, brother-in-law;
You can turn somersaults too—we’ll be amused,
And we’ll see to it that you scrape by somehow,
For we’ve gained two things by you after all:
A word that was wanting in our tongue till now—
The rascal we owe to you—and
The dearer prize, an unbreakable band,
Concord, which now binds us together.
Isn’t it so, my friends?
The Servants
Oh yes, forever.
We live in you, and you in turn are strong
In us.
István
Now let’s seal
This second covenant, not as we did the first,
With blood, but with wine. Mürzl, bring the cups,
And you, play a romantic ditty.
Stroom
(sings, to a barrel-organ)
When I vas a soldier-man,
Oh, herr Jesus, near to die,
Had I not vun bowl of gruel,
Just all day a runny belly.
I haf not no goot to live.
I vill leave this Hungaria,
I vill go to Germany,
Oh, poor German that I am,
I haf not no goot to live.
There vill be more goot to live.
(Curtain.)
The Civilizer
A Comedy in the Manner of Aristophanes
Characters
STROOM, the civilizer
Uncle ISTVÁN, a village farmer
JANÓ, a Slovak, servant
UROS, a Serb, servant
MITRULE, a Wallachian, servant
CARLO, an Italian, servant
MISKA, a Magyar, servant
MÜRZL, a German girl, servant
The chorus is made up of cockroaches.
The scene is Uncle István’s farmyard, the house in the background, a doghouse to one side.
First performance: Budapest, Independent Stage, December 2, 1938.
(At the Music Academy)
(Uncle István and his servants arrive from work in the fields.)
István
We’ve closed the day out honestly and well.
The trouble’s ours, the blessing is God’s own.
You all stood firmly by me, children, all—
Only Uros has earned himself reproach,
Who, even to my well-meant warning, would
Not bend, but answered me with insolence.
You know what punishment was set of old
For such an act by our long-hallowed rule.
Janó
Exclusion from our common table.
István
Yes.
You hear it, Uros—this shall be your sentence.
The Servants
He earned it. Long live our good master!
Uros
I’ll bear it. It will not occur again.
István
But come now, son—there’s no ill will between us.—
Girl, set the table out beneath this linden;
Whatever in the plain and frugal supper
The cook may have got wrong will be set right
By a good mood and a good appetite.
The Servants
That’s true enough.
István
But look there—look, my friends—
What wonder of God’s making comes this way.
Janó
A mountebank, perhaps, or knife-grinder.
Mitrule
A wizard, that one—comrade of the devil.
If he should come among us as a player,
You’ll see he’ll make us all into his fools;
And if a grinder—he’ll shave us into the bargain.
István
I’m free of such old superstitions, yet—
Whatever it may be, it’s a strange sight;
I’m just as much ashamed, and must confess it:
I watch with apprehension as it nears.
I ought to laugh at him until I burst,
Were there not something running cold through me,
And I’d turn pale from sheer terror itself,
Were there not something forcing me to laughter.
Miska
Whatever it is, it will soon come clear,
For he’ll be here directly.
Mürzl
(bringing food)
Here you are, men!
(They sit around a table; Uros eats apart beneath a tree. Stroom appears on a cart drawn by a dog, perched atop an enormous heap of documents; he halts at the center of the stage and climbs down.)
Stroom
Devilish roads, these, in this savage land.
István
They reckoned on horses here, not dogs.
But say, who are you, and tell me where you’re bound.
Stroom
I am Stroom, the great civilizer;
It is Fate itself that drives me on my road.
István
We call that fate of yours a dog round here.
It may be yours—it certainly isn’t ours.
Stroom
It will be yours as well—see, I have brought it.
Eastward I carry the blessings of the West.
István
Perhaps this paper here is that same blessing.
Stroom
Yes, this is the great mystery itself,
That redeems you from every kind of old junk.
István
With the still stranger burden of new junk?
It’s no use—there’s no old house without its junk;
The industrial knight has nothing but the new.
Stroom
More respect for my wares, if you don’t mind—
This is the one and only panacea
That works a thorough and a radical cure.
István
But who among us here is sick at all?
Myself and my servants are in good color.
Stroom
The danger’s all the greater when unfelt.
István
Call in the doctor, and the sickness comes.
But tell me, then—for this same service here,
What fee is it you’re after?
Stroom
Oh, I ask for none.
István
No? You take it by force, then. That’s surer.
Stroom
I accept only the requisite tax.
So acts a self-awareness rich in force.
Thoroughness is my principle throughout.
István
Ah, Mürzl! This man, I see, is a countryman of yours.
Mürzl
He was, no longer is; your house is now my homeland.
You took me for your daughter, so you’re my father.
Stroom
(low, to the girl)
Hush, sister—for if he should take me as a son,
Then likewise where I dine well shall be my homeland. (Aloud.)
Yes, the great German fatherland’s my home!
István
And where is that, if I may make so bold?
Stroom
What stupidity.—Along the Rhine and Danube.
István
And that famous Katzenellenbogen,
The Bückeburg, Hechingen, Sigmaringen,
Schwerin, Strelitz, Reuss-Greiz, and countless other
Trifles—have they all gone off to Africa?
Or did some tailor stitch a coat together
Out of the skirt, the sleeve, the waistband, and the trunk—
For waistband, pleat, and sleeve are not yet a coat.—
Stroom
The unity of spirit binds it all together.
István
Ah, so—the German’s fatherland, then, is
The place where gunpowder was once concocted,
And to this day each man believes with pride
That he himself was one of the collaborators.
Stroom
A great calling lies before the German.
István
He’s filled it already: he discovered beer,
Romanticism, trousers, the Ulmer skull.
But please, sit down a moment at my table.
Mürzl
He’ll feed you gladly, trust me, my good host;
He’s kept more than one vagrant well already.
István
And you, my maid, go quarter without delay
His fateful horse there in our stables.
(Mürzl goes off with the cart; Stroom takes a seat.)
Stroom
I’ve scarcely been a little while in this place,
And I must blush already at the coarseness
That’s customary here, in this barbaric region:
Just now you spoke of trousers, and now you
Don’t even balk at saying "maid" aloud—
Both lead a man to ribald notions.
István
We are not yet so very civilized.
Stroom
You will be, if God lends a helping hand.
But won’t my treasure be stolen off the cart?
István
No one here would so much as touch a thing like that.
Stroom
A pity!
István
And what’s the good, then, of that heap of wadding?
Stroom
Leave me in peace just now—a man who dissects two
Things at once does justice thoroughly to neither.
And this is where half-baked culture comes from.
He who sews boots, let him be cobbler’s-paste
Down to his last joint—what’s the rest to him?
He who studies the moon, let him give no thought
To this world here below; and he who teaches,
Let him beware of learning anything at all.
There’s just one thing that everyone must know:
To pay one’s taxes nice and obediently.
That’s how the many worthy specialists are made.
István
Not specialists—but specially smelly, maybe.
Well, just you finish off that ham of yours;
I see you understand a thorough business,
And then unfold for me your grand designs.
A working man of your sort, simple folk,
Though he has no leisure to be thorough—
For every minute of his is claimed by a hundred cares,
And right and left he patches, he repairs,
Just where a thing is ripping, where it’s about to fall—
Would starve to death if he were always sewing,
Would walk in rags if he were always cooking,
His soul would perish for want of spirit’s nourishment,
Would be reduced to misery if he never took his ease,
And so, by his own manhood, just gets by.
But your designs, if not to inspire us,
Will at the least, no doubt, provide amusement.
Stroom
I’m ready. And now first of all,
Tell me, good friend—are you acquainted with Hegel?
István
Not I.
Stroom
How will you grasp my plan, then?
If only you knew the subjective and objective,
The positive and the negative.
Suppose, now, that man is the positive;
What lies outside him is negative—not man.
Have you understood it?
István
Yes.—I am a man;
You, outside me—are not a man, or are a scoundrel.
Stroom
That was a sophism, a sophism, by my God!
Where’s the moral sense, the public feeling, in you?
That’s no Germanic-Christian chain of thought!
István
Then let us drop it.
Stroom
We’ll attempt it otherwise—
With an argument a posteriori.
István
(brandishing a stick)
Ah, at that I’m even stronger.—
Stroom
You misunderstand me again—leave off;
But tell me, over there—why does that fellow
Eat all alone, so far apart?
István
He did wrong,
And this is his punishment.
Stroom
By what law?
István
Established custom.
Stroom
Unheard of! Tyrannical.
How can a person or his property be safe this way,
How is one to learn what’s free and what is not?
István
There’s very little that is not allowed;
In all the rest, each does as he sees fit.
Stroom
A false, false doctrine. What must be set down
Is what’s allowed; all the rest is forbidden.
If I were to manage this household’s affairs,
I’d spread the law out plain, which like the sun
Is clear and beneficent—then there’d be order.
Uros
He speaks wisely—perhaps I am a martyr too.
Stroom
And in what station do these others here live?
István
These are my servants; they work along with me
For the household’s good, and I pay each of them
Just as each one is able to deserve.
That one’s a Slovak, this a Serb, that a Wallachian, an Italian,
This girl’s a German, and I’m a Magyar.
Stroom
And these many worthy nations tolerate it,
That the Magyar gives the orders to them all?
István
It’s not the Magyar—it’s the master who commands.
Stroom
If I were to manage this household’s affairs,
All this would be quite otherwise: every nation
Is equally entitled to its life.
The Servants
He’s not a fool—he’s said something at that.
István
Why, he may live by me, if he lives at home,
But in my house it’s only I command.
Stroom
Wherever a man lives, that is his home.
The Servants
You speak well—God preserve you for it.
Stroom
And why is that one booted, this in sandals?
If I were to manage this household’s affairs,
There’d be equality of rights all round,
Even if barefoot one would have to go.
The Servants
Why do we put up with it—prophet, don’t forsake us!
István
(rolling up his sleeves)
Ingrates—shall I throw you out of my house?
Was I not always your true father?
But if that’s how it is, let him come who dares;
To fists, then—I’ll toss the whole lot of you out of my house,
Along with your prophet.—Now, step forward, lads.
Stroom
(stepping between)
Hold off—I did not come here to this place
To try and live by open violence.
István
Only by honeyed poison and cowardly intrigue.
Stroom
I’ve brought an Idea, civilization;
I’ve come to set things in order. A paradise
I’ve come to establish, in which everyone wins
And no one loses.
István
A strange business.
But I can tell you, of your paradise
I haven’t much idea. What if in that one too
The sort of paradise-apples ripen
That set the teeth on edge, and make us wonder
Why father Adam gave his bliss for them.
But I’ll go off and let my anger cool. (Exit.)
Uros
Now we can speak, now that the old man’s gone.
Tell us, what do we gain if we come over to you?
Janó
But promise well, or there’s no deal with us;
We were not badly off, you may believe it,
We had no need at all of your good favor.
Stroom
Leave the household’s cares to me,
And wait in peace for the great things to come.
See, I’ve brought each of you a relic.
This amulet is the pledge of your salvation;
Wear it round your necks, and its fruit will come.
(He hands out the amulets.)
The Servants
The deal stands.
Stroom
Then let us set to work.
Come into the house; let’s look over the inventory.
(They all go into the house. István returns.)
István
Let’s go on now with our deliberation.—
There’s no one here; come, let’s go after them.
What’s this—locked up? Hey! Let me in!
Stroom
(at the window)
Who’s disturbing us in our house?
István
Why, the master.
I’ve come to make terms.
The Servants
Too late—it’s all done now.
István
Without my knowledge.—I’ll set fire to this house,
Devil and hell—who’s master here besides myself?
The Servants
Give in. He promises us nothing but good.
You’ll harm yourself, and you’ll kill us as well;
Wait patiently.
Stroom
And trust my word, my friend:
You’ll still be the master from now on as before,
Only don’t mind that it is I who give the orders.
István
If that’s how it is, then let’s see what you can show.
You promise much with your civilization;
We’ll see whether we all eat our fill of it,
Or just the way the oakum-eater does.—
Be our steward, then; may God help me;
If it goes well, I’ve only laid my cares aside.
(Cockroaches come in a long procession with traveling baggage and broods of young, and go into the house through window and door.)
Chorus
Strophe
We praise you, master, you who have
Today again secured us a new house.
Faithfully we’ll attend your business,
Burrowing into every corner—
We, the irresistible
Bearers of civilization.
Antistrophe
Whatever is virtue in the household circle
Is all our work. To vigilance
We train the sluggish housewife,
And we compel her to cleanliness,
We don’t allow the stores to go rancid—
We faithfully devour them all.
Second Strophe
In vain does fate pursue, exterminate us;
A hundred thousand rise up after us,
As the consecrated instruments of destiny,
Filling our daily wage out faithfully.
We praise you, master, you who have
Today again secured us a new house.
Second Antistrophe
Oh, ungrateful is the race of man!
It exterminates and loathes us wherever
We’ve carried civilization.
But we, ah, with holy impudence,
Press on—for we know that a new continent
Is built by the worm, not by the lion.
István
What breed is this?—Evil spirits, perhaps;
But no—a spirit, though it be damned,
Bears still the stamp of its nobility.
We may do battle with it, and if we fall,
Only suffering can reach us, never disgrace.
But with this vile breed, sprung up from the mire,
Loathsomely swarming, and so foul of stench,
Which knows not how, in its weakness, to fight,
And only by the impudence of its numbers
Seizes ground, and scatters its filthy contagion—
With this one can’t even do battle. What’s to come of all this?
The Servants
(at the window)
This is beginning to displease even us.
(Stroom and the servants come out of the house.)
Stroom
The inventory’s done. Now bring me
My files. And then, first of all,
I’ll deliver judgment in Uros’s notable
And complicated case, so you may see
What justice is, which you have never known.
(They bring the files and pile them on the table. Stroom sits down before them and writes. The others stand around him.)
Uros
My case is neither notable
Nor complicated, and it’s long been settled.
Stroom
It’s not settled until I wish it so.
István
Why, he’s already served his punishment.
Stroom
That barbaric procedure counts for nothing.—
But I have so much to do that for this time
I’ll dispatch it orally, in brief.
Behold, the protocol is ready too;
Just a few minor points are still wanting,
Which we’ll now make up. The whole thing’s a trifle—
Sixteen sheets—and it’s even stamped.
István
Stamped—like criminals!
Stroom
The double-headed eagle’s on each sheet.
Uros pays sixteen good twenty-kreuzer pieces.
Uros
I have no need of the picture-paper.
Stroom
But I have all the more need of the twenty-piece.
Chorus
(at the window)
But we have all the more need of the twenty-piece.
Uros
But why an eagle, and why two-headed?
Where there’s carrion, they say, the eagle gathers;
And I’ve no liking for that kind of justice
That looks both forward and behind at once.
Stroom
You reason to no purpose—pay! —
Uros
If it absolutely must be.
Stroom
Mustn’t be—it’s compulsory.
See what a defective tongue that Magyar is—
How could it ever be a cultural language,
When it hasn’t even a "compulsory"?—"Must" is as if it asked,
Must one? Who’s asking, when I say: compulsory.
This word—compulsory—must be well learned.
And understand it so: even if I do ask
Must one, that too means always compulsory—
A concrete instance is the voluntary loan.
István
What the devil is that?
Stroom
That’s a little chord
From the prelude of the music of the future.
But to return to your barbaric tongue—
How could that people ever understand Hegel
Who speak like this: "Of man and not man Man."
Why, their whole way of thinking is all wrong.
Property comes before the man for them;
That’s why, you see, nothing will come of the Magyar.
But to business. Let’s hear the witnesses.
First, Mürzl.
Mürzl
I know nothing at all.
Stroom
Say that when I ask you.
What are you called, then?
Mürzl
You said so yourself just now.
Stroom
Even if I did, no matter—now I ask.
Thus does the law prescribe in the tenth
Book’s sixty-sixth article,
Paragraph sixty-three.
Chorus
What gigantic jurisprudence!
Stroom
What are you called, then?
Mürzl
Mürzl.
Stroom
By another name?
Mürzl
Zielarsch.
Stroom
Ah, a fine old family—I’m delighted.
Have you had your twenty-five strokes of the cane yet?
Mürzl
Sir, what are you thinking? With us, ladies
Are not in the habit of being beaten.
Stroom
That’s a prejudice.
I myself have long practiced it with the best success.
So you haven’t.—Have you been a soldier?
Mürzl
What are you thinking—ah, what a question!
Stroom
Have you, or haven’t you?
Mürzl
I’m a girl.
Stroom
Sapperment, have you, or haven’t you?
Here’s the column; it must be filled in.
Mürzl
I haven’t.
Stroom
So. Now I ask what you know.
Mürzl
Nothing at all.
Stroom
That’s a very suspicious answer.
We’ll see later whether you’re not an accomplice.
Janó, step forward now—how are you called?
Janó
Rityitma.
Stroom
That’s a fine-sounding name as well.
And you?
István
Magyar.
Stroom
What a parvenu name!
A wild stock—well, no matter, we’ll improve it.
You’ll be Mäder. So—that was all that was wanting;
Now I’ll pronounce the sentence.
(He leafs through the books.)
The eighth volume’s thirtieth
Article, paragraph three,
Speaks of the crime of disobedience.
And it appoints the gallows for the criminal.
Chorus
Death to him—the more is left for us.
Stroom
True, the sixty-sixth article restricts that
In its ypsilon clause,
And makes it apply only to the crime of treason.
You really are a child of fortune;
This clause defends your life most gloriously.
But the next book has already cracked down on you;
Here, look—the relation of the servant class
To its master, which openly cites
The supplementary instruction of the first book,
Where the penalty’s clearly set:
From ten years’ imprisonment to six strokes of the cane.
Chorus
See, what a reassuring precision.
How clean—only it’s hard to find.
Stroom
But here there are extenuating circumstances—
For example: it wasn’t me you defied,
Only your master. You’ll get twenty strokes,
And this girl I grant an amnesty. (Aside.)
Thank your shining eyes for it, my dove.
Mürzl
For this it was a waste, my eyes’ shining.
My master knew another way to make them kindle.
Uros
Well, I can tell you, I’ve made a fine windfall.
But it didn’t come free—I’ve paid for it.
Mitrule
We’ve swapped a saddle for a sore back, I think.
Stroom
Mäder, you still retain the right
To claim the damages from him,
But this requires a separate civil suit,
If you deposit the fees in advance.
István
I waive it.
Stroom
Fine magnanimity.
István
My loss was not great.
Stroom
But the lost days,
The labor, the comings and goings,
The pleading, the counter-pleading, the upkeep—
Would come to a tidy little sum, I can tell you.
István
It goes for free. If I didn’t hate lawsuits,
I’d sooner go after my neighbor,
Who robbed me of my corn.
Stroom
So you’ve come to terms with Uros, then;
The fee for your settlement is ten twenty-pieces.
Kindly deposit it. As for the corn—
(He searches in the books.) a wonderful thing,
This one case isn’t in the law-book yet.
Well, I’ll make a wooden patent about it.—
So then, sir, first of all I ask—
That I may proceed thoroughly in this matter,
Not slapdash, as was the custom here—
Did only the fruit suffer harm, or the stalk as well?
István
Naturally, only the corn.
Stroom
Now look you—this is no great matter then,
For here the paragraph declares
That damage done within a plantation is mitigated
If only the fruit was injured, not the trunk.
István
May lightning strike me—let’s drop this, sir.
I said nothing—here are the ten twenty-pieces.
God be with us.
Stroom
Not so—the case is already filed,
And it must run its course, even if all
The output of the paper-mill runs out,
If your last shirt goes for stamp-paper,
If I drop in the harness like a donkey,
And my tenth successor sits down in my chair—
Who’s only learning now to hold his tongue—
But you must be given justice; and you
May bequeath this lawsuit like any property,
If the amnesty of the final judgment
Doesn’t intervene.
István
A terrible joy!
Chorus
Strophe
Oh, master! I beg you by all
That’s holy to you and inviolable:
By the reception of the Emperor,
And by the octroyed constitution,
By the good cause of German unity,
By spinach and by carrots.
Antistrophe
Don’t, don’t begin a civil suit;
You know how that pedantic Greek age,
With its pagan classicism,
Cut time and space so narrow,
Within which its comedy plays out,
And what great store it set by beauty.
Second Strophe
How are two human lifetimes to fit in it,
How are we to run from Pontius to Pilate,
When we hadn’t even yet invented
Civil law—romanticism,
Gunpowder, and the yawn,
Our people’s later calling.
Second Antistrophe
So we beg you, master, leave it, leave it;
Who would come to watch a comedy
Whose end his grandson is to see—
A grandson he hasn’t even made at home,
Or is to make in the middle of the play—
It would end up an idiotic flop, oh, I’m afraid.—
Stroom
Let him be an idiot, so long as he’s a good citizen.
Who says that genius is required?
We’ve brains enough in the state,
And we provide quite sufficiently for the masses.
They’ve no need of a head, except so that
My brother-in-law, the hatter, may make a living.
And don’t imagine that he turns out an idiot
Only if he’s trained up in the theater. We’ve provided
Already such a system and such instruments
That even if he should train on Mount Zion,
He’ll be ennobled into an idiot. Believe me.—
Chorus
Then in the name of good taste, of classicism,
I beg you, drop that lawsuit.
Stroom
I scoff at your good taste, your classicism.
Come hell or high water, the suit must run its course.
Chorus
Woe to us—but woe still worse to you.
Stroom
Let’s set to work. First of all,
Let’s get the introduction straight.
Where’s your pass?
István
I have none.
Stroom
What a monstrous thing.
But at least, I hope, you’re provided
With a residence permit.
István
I am not.
Stroom
So you don’t travel, then, and you don’t reside.
What are you, then?—Where’s your baptismal certificate?
István
I have none.
Stroom
So—then perhaps you’re not even born,
And yet you dare to go to law with your neighbors.
The disorder here is boundless;
The political administration is dreadfully bad,
And yet this comes before everything.
But I guarantee I’ll set it on its feet.—
Till then, let the private complaint and grievance
Hold their tongue—I have no ear for them.
The individual may perish, if the public gains.
István
And who is that public, if we all perish for it?
Stroom
The public is that great Idea and bond
That unites us, and that I represent.
Chorus
And you with us, master. Without us you’re nothing either.
Stroom
It’s lucky that, suspecting this deficiency,
I brought along for each individual
Some fifty sheets of ruled paper,
In advance—it’ll be enough, I think.
Here’s your identity card,
The cattle-pass, the firearm permit—
Census roll, property sheet, tax-book,
Baptismal certificate, vaccination certificate.
István
But we’re not vaccinated.
Stroom
It makes no difference,
So long as the column’s properly filled in.
But hear on, and rejoice:
The exemption-from-military-service letter,
Supplementary tax, tobacco license,
And wine-ticket. Behold, here’s the servant’s-book.
Communal certificate. Later there’ll come,
For your orientation, the government gazettes,
A cartload a week.—
Chorus
Oh, take a rest.
This is blessing enough for one breath of yours;
You’ll choke on it.—
The Servants
I’m afraid that we’ll be the ones to choke.
István
Where are we to put this ocean of paper?
Stroom
Each of you carries a part of it about with him.
And this house is large enough for an office.
István
And where are we to live?
Stroom
In this nice cozy kennel.
But let’s go on. This supplementary instruction
Is necessary for everyone; without it
One can’t even exist.
István
And we believed
That we existed. We were in a fine heresy.
Stroom
A new kind of tax graciously grants permission:
The income tax. Applicable to all.
Mürzl
Go to ruin—it doesn’t apply to me at all;
Such an income may suit your country, perhaps;
Here the person brings in nothing.
Stroom
So it goes for free?
Believe me, I like that even better.—
But now pay off your fees,
And then the rest.
István
How are we to manage this?
Our poverty doesn’t run to so much.
We’d sooner ask for less government,
That something might be left for us as well.—
Stroom
There isn’t any, since you’re far too idle—
You only work so much as keeps you alive;
But I lay a good tax on everything,
As large as can be, and that you may stay alive
You’ll have to grub the earth even with your noses.
That’s how industry comes to flourish.
István
And what’s the good to us, if nothing more is left?
Work is not such a very pleasant pastime.
Stroom
I’ll have the gain, and you’ll have no loss either—
You’re choking in your own fat as it is,
But I’ve brought civilization,
And a bloodletting will be wholesome.
Behold, what’s this dangling garment for? (He takes off the dolman.)
An umbrella does the same service.
What’s the good of these wings—down with them. (He cuts off the ends of the atilla-coat.)
This braid—will bear interest as money.
See how much there is, just here, to be economized.
What good are spurs?
István
We don’t ride on dogs.
Stroom
He who can, goes on foot; who can’t, lies down.
Or why the boots, too—a great extravagance.
Behold, in the name of civilization
I make you a present of these wooden clogs;
They’re cheap, and they last for all time.
And, as I hear, you wear underbreeches too—
What are they for?—I do without them,
And I am a gentleman all the same—off with the underbreeches.
Janó
It seems the paradise is beginning;
We’ll be left stark naked in it.
István
Woe is me—tomorrow is St. Stephen’s day,
Our house’s feast; am I to go to church
Like this?
Stroom
Stephen? And what kind of man is that?
István
He’s the one who founded this house, and ordered
The constitution.
Stroom
Ah, away with him;
This decree, behold—I hereby cancel.
From now on Sophia shall be our feast,
She’s the patron saint of hemp-sowings,
And hemp is the cornerstone of all order.
It governs, for it furnishes us paper;
It does justice in the form of the rope,
And it circulates as money, when it’s debased into a banknote.
István
What’s that—a banknote? Or a crutch, perhaps,
A prop for the man who cannot walk.
But our constitution is a good one for us.
Stroom
Again you utter that seditious word.
Why don’t you say, our octroi is good?
Let me hear it no more. Behold, here’s the banknote.
Better money than what you’ve had till now.
The twenty-piece from today is worth nothing;
Only I shall still accept it, out of grace,
For tax—and with this I’ll pay you.
István
Wonderful—but still it’s money, if he says so.
Mitrule
Who knows what it hides—but it looks like money.
Uros
Perhaps it’s only the receipt-slip for our money.
Carlo
He can talk all he likes—a rag stays a rag.
Stroom
Now see, what a host of glorious reforms;
But it’s nowhere near the end yet.
The Servants
Woe to us!
Stroom
What’s the purpose of this white wheat-bread,
When you uselessly throw away onto the rubbish
The corncob’s stump?
I’ve brought a machine to grind it up;
You’ll eat your fill of it, and the wheat you’ll give
In tax. See, what a simple arrangement.
István
What if the stump were to go in tax instead?
Chorus
Ah, don’t agree to it.
Stroom
Monstrous stupidity.
Why, the advantage of my financial
Work consists in just this—that you turn worthless
Junk to account by eating it,
And the valuable object stays with me.
But you can’t grasp this so easily.
Read this technical treatise on the subject—
Brief, though it is, but well exhausted. (He hands over a folio.)
István
I’d sooner just believe it, for I know well,
Out of my own pocket, how well you can exhaust a thing.—
But I beg leave to withdraw;
I’m ashamed to stand here any longer before this girl
Like a tattered scarecrow. (He withdraws into the doghouse.)
Mitrule
So the banknote’s really money, sir?
Stroom
Money, when I say so—and woe to him who doubts it.
Janó
And into whose pocket does the tax go?
Uros
Tell us, what do we get out of it?
Stroom
A receipt.
Uros
And the money?
Stroom
My assistants in the government.
Mitrule
We’ll be your assistants.
Stroom
And who does the work?
Me, perhaps? My calling is greater;
You plough, you sow—I have my assistants.
Forward—forward! (Several come down from the chorus.)
These shall be the judges,
Worshipful, deliberate men,
Foul-smelling though they are, but that’s nothing yet.
This nimble folk shall be the police,
Who’ll bore their way in despite a hundred barriers,
And leave behind a little more filth than
Food.—The finance-man shall be this bashful
Marketplace fly. This little beetle here,
Whose hindquarters glow, shall be the one
To issue the patents and explain them.
Behold, our teacher’s this nocturnal horde,
Seeking out darkness and mildew.
This big-mustached, big-mouthed lad,
Who clatters so that it’s almost frightening,
Shall be my house’s defense and support.
Here are spectacles for the lot of you;
They’ll lend you gravity,
And whoever dares to pry into your affairs
Shall be the chosen target of our common vengeance.
Uros
Look there—an ox has just fallen off
The bridge into the mud—come, let’s pull it out.
Stroom
So you’ve become the police, have you?
Who gave you leave to interfere?
When will order ever come in here at last?
Stay put.—My friends, go over there,
Take the protocol along with you,
Proceed in your business in proper order,
That this people may see what government is. (The chorus exits.)
Janó
And what’s to come of the promise, fine sir:
That you’d improve our lot.
That we’d all be masters alike?
Stroom
And aren’t you? Who’s more than the rest?
Has someone money, perhaps? Out with it—I didn’t know.
Janó
As I see it, we’ve caught ourselves a cobbler.
Uros
We’ve caught a heathen, and now the heathen carries us off.
Stroom
Hush, you rebel, or I’ll read a paragraph
Out over you, that you’ll get no thanks for.
Keep the holy amulets
Faithfully guarded, and wait in quiet;
My great designs are already starting to ripen.
(The chorus comes back with the ox-hide.)
Janó
See, here too they’re bringing a ripe fruit.
Stroom
As I see, you’ve come too late.
Well, no matter. As long as the protocol’s
In order—and then it’s pretty enough:
Eight sheets. It’s no use—it can bring consolation
That he croaked by due process.
Now off, to rest after so much labor. (He goes into the house with the chorus.)
Uros
How do you like this business, friends?
Mitrule
Would that we’d stayed with the old order;
I’m beginning to be sorry for my old master.
Janó
Let’s examine these amulets;
I’ve no confidence in anything now—
What if we’ve been made fools of in this too?
Mürzl
Let’s look—I’ve long been curious to turn it over;
Here are the scissors, unpick it, Carlo, you.
Carlo
A sheet of paper, written on—let’s read it:
(Reads.) "Oh, cat-eater,
Your fine vocation is
To guard civilization,
And civilization is myself."
Corpo di Bacco, so this is your gift?
Maledetto tedesco, well, just you wait!
It’s a good thing I found out in good time.
I take my leave, behold, of the doorpost;
No German speaks with me any more. (Exit.)
Uros
And on mine, what a mysterious inscription;
In this one, maybe, there’s some power after all.
(Reads.) "Car dava, mi pak trazsimo."
Mürzl
(laughing)
Ah, fine power—just read it backwards.
Uros
Oh, what shit it gets, the wild Serb.
A gallows-ripe and reckless rogue,
Long deserving to be broken on the wheel.
Is this what I forsook my master for?
Just wait—if I live, I’ll make it good as well.
Hey, master, master!
Mitrule
And what did he write for me?
(Reads.) "Ah, I love you so
I could eat you up."
Just wait—may this sentence sear onto your backside.
Do you know what it means, that cinye mintye!
Hey, master, master!
Janó
Let’s see mine now:
(Reads.) "Cso zse szi bol, dotyat Jano?
Mizer szlovák vecser, rano.
Teraz bugyes szlavni Rakuz.—
Do rityi mi zakúz."
Zatraceni szvinyár, devil and hell,
I’m a Hungarian, and that’s what I’ll stay while I live.
Hey, master, master, have you no ears?
Miska
And this: (Reads.) "Help yourself out of your own plight,
For he’s forsaken who waits on another.
My strength is not in me—it’s in your folly."—
Well, good, I’ll help—only don’t you regret it.
Hey, master, master, come out of your burrow!
Mürzl
Let’s see mine too now. Behold, here it is:
(Reads.) "Willst du dich gut unterhalten,
Werde ich gut aufgelegt sein."
Come, I beg you, my master—we’re done for otherwise.
Uros
How could we tolerate this vagabond
Even this long. How we feared one another.
But we’ve deserved this punishment.
István
(half emerging)
What’s this noise you’re making? The brother-in-law
Will give you what for, if he should hear.
Janó
We’re calling you.
We’ve repented of what we did against you;
Oh, alas, forgive us, and take us back into your favor!
István
Into this kennel? Let him come who fits in.
Just softly, softly—I’ll not be the cause,
If he reads a paragraph out over you.
Uros
We’ll beat him to death with the paragraph,
The ones we pick up from the shadows of the yard.
Miska
Lead us, and we’ll drive him out of the world.
István
For God’s sake, what seditious talk!
You see—who knows what else he wants;
One simply can’t suppose that, if a man
Is the image of God, he should mean no good at all.
So far we’ve found no good at all in him,
So surely all the good is still to come.
Uros
Whoever waits still longer is a coward or a fool.
István
For God’s sake, only patience, friends;
Let’s pray rather to the holy God,
That He may enlighten the man’s heart;
And let’s conclude it so—say after me:
God, don’t hold it against him that he’s a Swabian,
True, that’s not pretty, but still it’s not a sin;
And then, he too is your own creation,
To what end—that you know best.—
Good night—I hear nothing at all,
Just now I’m dreaming that it’s turned out well. (He draws himself in.)
Janó
You are the first among us—be our leader.
Why, he’s already snoring. Oh, what are we to do?
Miska
Let’s help ourselves, then, as the brother-in-law
Himself instructed us. Up, come along,
Let’s weigh the how of it in hiding,
And then we’ll act in the broad light of day. (All exit, except Mürzl.)
Mürzl
My poor master! It pains me past telling, that
All his manly strength has so gone soft.—
Of an evening we used to meet here
For a few sweet words and sweeter kisses still,
And now instead he’s crept into the dog-hole. (She weeps.)
I’ll call him out, and keep up his spirits
Until at last perhaps he’ll harden again.
Stroom
(comes slinking out)
Oh, lady! I’m glad that we’ve met;
I’ve been pining for a few sweet words.
With all the labor and all the cares,
I’m like an overcharged voltaic battery,
On whose positive pole the flame burns.
In your lap I’d find a negative place,
Where, discharged, my breast might come to rest.
Mürzl
I’ll have none of such ribald talk.
Speak so over there, where they pay the
income tax.
Stroom
Oh, you misunderstand me;
And yet my hope was fixed on this—
That me, who has learned Hegel,
In this barbaric house, out of the not-I world,
You, the concrete subject of my ideas,
You who’ve made my longing palpable,
You alone will comprehend.
Oh, let my soul melt over into you;
Don’t hold me off like this, with mere negation,
And I’ll explore all the depths of bliss with you.
Mürzl
Go to the devil;
I don’t understand a word of this rigmarole.
Stroom
You don’t understand? You’ll understand me later.
I’ll employ induction,
And I think I’ll soon win you over.
Mürzl
Win over your horse, you know—
Me you simply won’t. The very idea! (Exit.)
Stroom
This girl is rude. And pays me no heed at all.
She’s surely got herself a lover already,
Else she’d not thrust me off like this of her own accord.
Well, never mind—I’ll see to that,
I’ll proclaim a patent this very day still.
It’ll be short—some two hundred paragraphs.
Every girl throughout the land goes under lock and key,
The keys to be kept in my safekeeping,
And we’ll issue them daily only against a fee.—
A sovereign idea!—That it came so late.
What fine taxes, and how many offices,
And then all the incidental gratuities besides.
Well, girl, you’ll soften up within a week.
(He goes into the house; István emerges in a fury.)
István
What’s this I hear? So even this little pleasure
You’d forbid me! Well, brother-in-law, you would have it so;
Then on you I’ll vent my fury from now on.
Just wait. You’ll pay, if I can no longer hold
My lightning-rod—in despair I fight.
Up, up, my servants! To arms, come;
The homeland and freedom have come into danger.
(The servants come running.)
Up, Mürzl, give your skirt for a banner;
Bring the poker, you the pitchfork, the fly-swat
And the frog-skinner. Let each one seize,
In God’s name, whatever he can get.
Janó
We go with all our hearts. Lead us to victory!
There’s no braver hero than the Magyar hero,
Even if he wakes a little late.
István
Well then, after me, my good friends,
To arms, every one, to battle, to victory.
Stroom
(at the window)
What’s this, what uproar out there in the quiet night!
István
Do you still ask, you base traitor to your country?
Stroom
Traitor to my country? Because I put the cunt
Under lock and key? Why, how peculiar.
István
We’ve borne much—it can go no further now.
Janó
Is the old rascal mad, or is he mocking us?
What folly is he talking?
István
Never mind, Janó,
That’s my affair—take up your weapon;
This old scoundrel, mangle him
With hazel cudgels, while for the rest
The fly-swat will be the fittest instrument.
(They storm the house and defend it.)
Stroom
But what else have I done wrong—speak.
Janó
Shall I recite your grafted villainies?
Stroom
Grafted villainy is politics already,
Like a grafted crab-apple. Do you understand?
I choose what politics I need:
There’s the grandiose, the smooth, the two-faced,
But there’s none that wouldn’t be permitted.
Chorus
Strophe
Oh, master, you see how vile,
How wretched is proud man,
Who boasts within his breast
Of the heaven’s stolen flame.
You can flay the skin off his back,
And he’ll bear it quietly,
Only don’t touch his child’s-plaything,
For then he storms the heavens like a titan.
Antistrophe
Up, comrades, bravely to a new battle,
Let’s write on our banner every fine thing,
Homeland, virtue, and freedom,
And let’s fight for our skins and for the spoils.
Let’s appeal to our just cause,
And let’s make ready the gallows.
The winner wins justice too,
Thus justice is always the winner.
István
Up, up—God and justice are with us!
Stroom
(in the house)
Don’t be afraid, my friends—wasn’t playing soldiers
Always our amusement?
Don’t we know every strategy
Of Attila, Scipio, Napoleon?
We even know where they won by their blunders.
We’ll reap the glorious laurel.
Chorus
We’re fond of laurel too, in a fricassee;
We trust your strategy—only lead us.
István
Whoever falls back is a coward, comrades, forward!
Stroom
All to the doors, that they not break in;
Thus does strategy prescribe it.
István
Leave the door—to the windows.
(István and his servants go in by the windows; Stroom and the chorus run out by the door.)
Stroom
Disgraceful—oh, of strategy
These people haven’t even the faintest notion.
They come in by the window, and we wait at the door.
They’ve driven us out—but against the fine
Science of strategy we made no error.
Chorus
We’ll do something to that strategy of yours.
Save us, or pantry and cellar are lost.
(István and his servants come out as well.)
István
Just keep on swinging those fly-swats.
Stroom
This weapon’s not in the treatises.
István
Neither is this breed you brought down on our necks.
Chorus
Strophe
Woe to you, earth, lament, cry out;
Fallen is Swabia, the holy fortress,
And Europe, which we so
Beautifully Germanic-Christianized,
Sinks back again into a wild heathen.
It throws the ox off its shoulders,
The one we so nicely set upon it,
And again it climbs up onto the ox.
Antistrophe
A forest grows on the smooth fair chin,
Like weeds on an abandoned cultivation,
And by this alone does man recognize
That on earth there’s now a different world.
The villainy, the suffering, the poverty
Remains forever the same old thing.
Conclusion
Woe to you, gone hungry for fine pallor,
You’ll cast off your ascetic face,
Off that ornamented salwar,
And, trouserless, you’ll be a ruddy heathen.
What’s to become of these many fine articles,
So nicely apportioned into paragraphs?
What of that fine social order,
Which fitted the body like a yoke,
And like the soldier’s stock,
So that the eye fairly bulged from it?
Your ideal, I know, is the more uproar
And the less governing the better.
Oh, holy Mecca of officials,
Longing of luckless wretches,
Canaan of golden collars,
Holy Swabia, you fall forever.
Why did you keep so many councillors,
If now they give no counsel after all!
Stroom
Well, children, from a strategic standpoint
Let everyone run wherever he can.
István
Are you still here, then?
Chorus
We are not, sir. (They run off.)
Stroom
Let’s make peace, then. Of my own accord
I renounce all my titles and rights,
Only let me earn my bread.
István
So be it; let’s lay down our arms, children;
Magnanimity becomes the victor.
Stroom
True. (Aside.) It’s lucky I hadn’t civilized them yet,
Else the rope would now be dear.
István
What will you take up now, then?
Stroom
This classical pagan comedy,
I see, is not in my line of action;
State-founding isn’t my bread.
My Idea was glorious, proud, magnificent—
The unified, strong monarchy;
But in practice glue’s a feeble means;
It came apart hideously, the moment you struck it.
So I’ll go back to romanticism;
Christian culture is my science,
Cosmopolitanism my trade.
It’s lucky I kept among my files
The barrel-organ. Forth, old comrade!
István
That’s well; strike up a tune on it, then, brother-in-law;
You can turn somersaults too—we’ll be amused,
And we’ll see to it that you scrape by somehow,
For we’ve gained two things by you after all:
A word that was wanting in our tongue till now—
The rascal we owe to you—and
The dearer prize, an unbreakable band,
Concord, which now binds us together.
Isn’t it so, my friends?
The Servants
Oh yes, forever.
We live in you, and you in turn are strong
In us.
István
Now let’s seal
This second covenant, not as we did the first,
With blood, but with wine. Mürzl, bring the cups,
And you, play a romantic ditty.
Stroom
(sings, to a barrel-organ)
When I vas a soldier-man,
Oh, herr Jesus, near to die,
Had I not vun bowl of gruel,
Just all day a runny belly.
I haf not no goot to live.
I vill leave this Hungaria,
I vill go to Germany,
Oh, poor German that I am,
I haf not no goot to live.
There vill be more goot to live.
(Curtain.)
Madách Imre
A civilizátor
Komédia Arisztophanész modorában
Szereplők
STROOM, a civilizátor
ISTVÁN bácsi, falusi gazda
JANÓ, tót, cseléd
UROS, rác, cseléd
MITRULE, oláh, cseléd
CARLO, olasz, cseléd
MISKA, magyar, cseléd
MÜRZL, német, cseléd
A kart svábbogarak képezik.
A szín István bácsi udvara, háttérben a ház, oldalt kutyaól.
Ősbemutató: Budapest, Független Színpad, 1938. december 2.
(A Zeneakadémián)
(István bácsi és cselédei mezei munkáról érkeznek.)
István
Becsűlettel bevégzők a napot.
A baj miénk, az áldás Istené.
Mind helytállátok híven, gyermekim,
Csak Uros érdemelhet megrovást,
Ki jó szándéku intésemre se
Fogadt szót, sőt gorombán válaszolt.
Ti tudjátok, mi büntetést szabott
Ily tettre rég megszentelt házirend.
Janó
Kizáratást közasztalunktól.
István
Úgy van.
Ím, hallod, Uros, ez lesz büntetésed.
Cselédek
Megérdemelte. Éljen jó urunk!
Uros
Kiszenvedem. Nem fog történni máskor.
István
Hiszen, fiam, nincs is harag közöttünk. –
Leány, teríts asztalt e hárs alatt,
Az egyszerű szűk estebédben amit
Hibát tett a szakácsné, helyrehozza
A jó kedv s jó gyomor.
Cselédek
Igaz biz az.
István
De nézzetek csak, nézzetek, barátim,
Minő istencsodája jő amott.
Janó
Komédiás talán, vagy köszörűs.
Mitrule
Garaboncás az, ördögcimbora,
Ha mint komédiás jövend közénk,
Meglátjátok, hogy minket tesz bolonddá,
Ha köszörűsként – még meg is beretvál.
István
Ily babonától ment vagyok, de mégis
Akármi az, sajátos tünemény,
Szintúgy szégyellem, s bé kell vallanom:
Aggódva nézem, amint erre tart.
Nevetnem kéne őt a pukkadásig,
Ha valami nem borzongatna végig,
S elsápadnék a rettegés miatt,
Ha valami kacajra nem késztetne.
Miska
Akármi, nemsokára kiderül,
Mert mindjárt itt lesz.
Mürzl
(ételt hozva)
Tessék, emberek!
(Leülnek egy asztal körül, Uros oldalt eszik egy fa alatt. Stroom * kutya által vont taligán, roppant halom irományon ülve megjelen, a színpad közepén megáll, s leszáll.)
Stroom
Ördöngös útak e vad tartományban.
István
Lovakra számitottak, nem kutyákra.
De szólj, ki légy, és mondd el, merre útad.
Stroom
Én Stroom vagyok, a nagy civilizátor,
A végzet az, mely engem útamon visz.
István
Ebnek hívjuk mi azt a végzetet.
Tiéd lehet, de a miénk nem az.
Stroom
Tietek is lesz, íme, elhozám.
Keletre hordom áldását nyugotnak.
István
Ez a papíros áldás ez talán.
Stroom
Igen, ez az a nagy misztérium,
Mely megvált mindenféle régi lomtól.
István
Szokatlanabb terhével új lomoknak?
Hiába, lom nélkül nincs régi ház,
Iparlovagnak új csak mindene.
Stroom
Több tisztelet árumnak, hogyha tetszik,
Ez az egyetlenegy panácea *,
Mely gyökeres gyógyítást eszközöl.
István
De hát ki itt közöttünk a beteg,
Magam s cselédim jó színben vagyunk.
Stroom
Annál veszélyesb a baj, ha nem érzzük.
István
Ha orvost hívunk, a betegség eljő.
De mondjad hát el, e szolgálatért
Minő dijat vársz?
Stroom
Óh, nem várok én.
István
Ugyé? Erővel véssz hát. Biztosabb.
Stroom
Csak a kellő adót fogadom el.
Ekként tesz az erődús öntudat.
Az alaposság elvem mindenütt.
István
Ah, Mürzl! Ez, mint látom, honfitársad.
Mürzl
Volt, már nem az, mostan házad hazám,
Te lányodul fogadtál, így atyám vagy.
Stroom
(halkan a lányhoz)
Csitt, húgom, hisz ha engemet fiúl vesz,
Szintúgy hazám lesz, ahol jól lakom. (Fennszóval.)
Igen, a nagy német haza honom!
István
És hol van az, ha kérdni merhetem.
Stroom
Mi bárgyuság. – A Rajna- és Dunánál.
István
Hát ama híres Katzenellenbogen,
A Bückeburg, Hechingen, Sigmaringen,
Schwerin, Strelitz, Reis-Schleis *, s más számtalan
Hitványság mind kiment már Áfrikába?
Vagy mint a szoknya-, ujj-, korc- és derékból
Ruhát fércelt-e valami szabó;
Mert a korc, a ránc s ujj még nem ruha. –
Stroom
A szellemegység fűzi mindezt össze.
István
Ah, úgy, tehát a németnek hazája
Az, ahol egykor puskaport csináltak,
S ma is mindenki büszkén azt hiszi,
Hogy ő vala az egyik munkatárs.
Stroom
Nagy hívatás van a német előtt.
István
Már azt betölté, a sört feltalálta,
Romantikát, nadrágot, ulmerkopfot. *
De tessék kissé asztalomhoz ülni.
Mürzl
Szivesen lát el, hidd meg, házigazdám,
Jól tartott ő már nem csak egy csavargót.
István
Te meg szűz, szállásold be ízibe
Istállóinkba végzetes lovát.
(Mürzl a fuvarral elmegy, Stroom helyet foglal.)
Stroom
Alig vagyok még kissé e helyen,
S pirulnom kell a durvaság felett,
Mely itt szokásos, e barbár vidéken,
Csak az imént is nadrágról beszéltél,
Most meg szüzet nem átallsz mondani,
Mindkettő trágár eszmékhez vezet.
István
Mi nem vagyunk még úgy civilizálva.
Stroom
Majd lesztek, hogyha isten megsegít.
De nem vesz-é el kincsem a szekérről?
István
Itt ollyanon ki sem kap.
Stroom
Fájdalom!
István
Mi haszna hát azon rakás fojtásnak?
Stroom
Hagyj csak most békét, aki kettőt boncol,
Az alaposan egynek sem felel meg.
És innen jő a félszeg * művelődés.
Aki csizsmát varr, az csiríz legyen
Utósó ízeig, mi gondja másra.
Ki a holdat kutatja, e világra
Ne légyen gondja, és aki tanít,
Őrizkedjék akármit is tanulni.
Csak egy van, mit mindennek tudni kell,
Adót fizetni engedelmesen.
Így készül a derék sok szaktudós.
István
Nem szaktudós, de túdós szag talán.
No, csak fejezzed hát be azt a sódart;
Látom, hogy értesz alapos dologhoz,
Aztán beszéljed el nagy terveid.
Az ily miszőrű munkás, egyszerű nép,
Bár rá nem ér, hogy alapos legyen,
Mert mindenik percét száz gond igényli,
És jobbra-balra foltoz, tatarol,
Hol éppen feslik, ahol dőlni készűl,
Elveszne éhen, hogyha mindég varrna,
Rongyokban járna, hogyha mindég főzne,
Elveszne lelke szellemtáp hijában,
Elnyomorodnék, hogyha nem mulatna,
S önemberségéből így csak megél.
De terveid, ha lelkesítni nem,
Mulatni mégis okvetetlen fognak.
Stroom
Készen vagyok. S most mindenekelőtt,
Szólj, jó barátom; ismered-e Hegelt *?
István
Nem én.
Stroom
Hogy érted hát meg tervemet,
Csak azt a szubjektív- és objektivet,
A pozitív- és negatívot tudnád.
Teszem, ha az ember a pozitív,
Mi kívüle van, negatív – nem ember.
Értetted-é?
István
Igen. – Ember vagyok,
Te kívülem – nem ember, vagy gazember.
Stroom
Szofizma * volt, szofizma, istenemre!
Hol a morális, a közérzet benned?
Ez nem germán-keresztény eszmelánc!
István
Hát hagyjuk abba.
Stroom
Másképp kísértjük meg,
Argumentummal a posteriori. *
István
(botot suhogtatva)
Ah, ebben már erősebb is vagyok. –
Stroom
Megint csak félreértesz, hagyjad el;
De mondd meg, ott távol miért eszik
Magányosan az az egyén?
István
Hibát tett,
S ez büntetése.
Stroom
Mily törvény szerént?
István
Bevett szokás.
Stroom
Hallatlan! Zsarnoki.
Hogy volna így biztos személy s vagyon,
Hogy tudja meg: mi a szabad, mi nem?
István
Igen kevés van, ami nem szabad,
A többiben tesz, aki mint akar.
Stroom
Hamis, hamis tan, aztat kell megírni,
Hogy mit szabad, a többi tiltva van.
Ha én intézném e ház dolgait,
Kitárnám a törvényt, mely mint a nap,
Világos s jóltevő, majd lenne rend.
Uros
Bölcsen beszél – tán mártir is vagyok.
Stroom
Hát itt a többi milly állásban él?
István
Ezek cselédim, munkálnak velem
A ház javára, és én díjazom,
Amint mindenki érdemelni tud.
Az tót, ez rác, amaz oláh, olasz,
E lányka német, én magyar vagyok.
Stroom
S e sok derék nemzet megtűri-e,
Hogy a magyar parancsol mindnyájoknak?
István
Nem a magyar, de a gazda parancsol.
Stroom
Ha én intézném e ház dolgait,
Majd másképp lenne mindez, minden nemzet
Egyenlően van jogosítva élni.
Cselédek
Ez nem bolond – mondott ám valamit.
István
Hisz tőlem élhet, hogyha otthon él,
De házamban csak én parancsolok.
Stroom
Mindenkinek az háza, ahol él.
Cselédek
Szépen beszélsz, az isten tartson érte.
Stroom
S mért van csizsmában az, bocskorban ez?
Ha én intézném e ház dolgait,
Egyenjogúság lenne mindenütt,
Ha meztelláb is kéne járnia.
Cselédek
Miért is tűrjük, prófétánk, ne hagyj el!
István
(gyürekezve)
Hálátlanok – kitudtok-e lakomból?
Nem voltam-é mindég igaz apátok!
De hogyha úgy van, jőjön, aki mer,
Ökölre hát, házamból mind kihánylak.
Prófétátokkal. – Nos, elő, legények.
Stroom
(közbelépve)
Megálljatok – nem jöttem én ide,
Hogy nyílt erőszakkal kivánjak élni.
István
Csak mézes méreg-, gyáva cselszövénnyel.
Stroom
Eszmét hoztam, civilizációt
Rendezni jöttem. Paradicsomot
Állítani, melyben nyer mindenik,
És senki nem veszt.
István
Különös dolog.
De mondhatom, paradicsomodról
Nem nagy fogalmam. Hátha abban is
Oly paradicsom-almák termenek,
Melyektől a fog elvásul, s csodáljuk,
Ádám apánk mért adta értök üdvét.
De elmegyek, hogy mérgemet kifújjam. (El.)
Uros
Most szólhatunk, hogy elment az öreg.
Mondd, mit nyerünk mi, hogyha hozzád állunk?
Janó
De jól igérj, másképp nem alkuszunk,
Nem rossz dolgunk volt, azt elhiheted,
A te kegyedre éppen nem szorultunk.
Stroom
Hagyjátok a ház gondjait reám,
S várjátok békén a nagy dolgokat.
Ím, mindeniknek hoztam egy ereklyét.
Ez amulett az üdvnek záloga,
Nyakon hordjátok, és megjő gyümölcse.
(Az amuletteket szétosztja.)
Cselédek
Az alku áll.
Stroom
Fogjunk tehát dologhoz.
Jerünk a házba, nézzük a leltárat.
(Mind a házba mennek. István visszatér.)
István
Folytassuk most az értekezletet. –
Itt senki sincs, jerünk tehát utánuk.
Mi az, bezárva? Hej! Eresszetek be!
Stroom
(az ablakon)
Ki háborít házunkban?
István
Hát a gazda.
Alkudni jöttem.
Cselédek
Későn, megvagyon már.
István
Hirem nélkül. – Felgyújtom ezt a házat,
Ördög, pokol – ki itt az úr kivűlem?
Cselédek
Add meg magad. Hisz minden jókat ígér.
Magadnak téssz kárt, s minket is megölsz,
Várj türelemmel.
Stroom
És bízzál szavamban,
Te léssz az úr ezentúl is, barátom,
Csak azt ne bánd, hogy én parancsolok.
István
Ha úgy van, lássuk hát, mit tudsz mutatni.
Sokat igérsz civilizációddal,
Meglátjuk, jóllakunk-e mind belőle,
Avagy csak úgy, miként a kócevő. * –
Légy hát intézőnk, istenem segítsen,
Ha jól megy, én csak gondomról tevék le.
(Svábbogarak jőnek hosszú menetben úti málhával, porontyokkal, s ablakon, ajtón a házba mennek.)
Kar
Strófa
Dicsérünk, mester, aki nékünk
Ma ismét új házat szereztél.
Hiven járunk el ügyeidben,
Befurakozva minden zugba,
Mi, a civilizációnak
Ellentállhatlan hordozói.
Antistrófa
Mi csak erény a házi körben,
Mind a mi művünk. Éberségre
Szoktatjuk a hanyag gazdasszonyt,
És tisztaságra kényszerítjük,
Nem hagyjuk, hogy megavasodjék
A készlet, híven felfaljuk mind.
Második strófa
Hiában üldöz, pusztít a sors,
Százezren kelnek fel utánunk,
A végzet szentelt eszközéül
Napszámunkat betöltve híven.
Dicsérünk, mester, aki nékünk
Ma ismét új házat szereztél.
Második antistrófa
Óh, háladatlan az emberfaj!
Pusztít és útál, ahová csak
A civilizációt vittük.
De mi, hajh, szent szemtelenséggel
Megyünk, mert tudjuk, új világrészt
Csak féreg alkot, nem oroszlány.
István
Mi fajzat ez? – Gonosz lelkek talán,
De nem, a lélek bár elkárhozott,
Nemességének hordja bélyegét.
Csatázhatunk vele, s ha elbukunk,
Csak szenvedés érhet, gyalázat nem.
E hitvány fajjal, mely sárból terem,
Utálatosan hemzseg, s oly büdös,
Mely küzdni gyöngeségében nem ért,
S csak a tömegnek szemtelenségével
Foglal tért, s hint cudar dögleletet,
Csatázni sem lehet. Mi lesz mindebből?
Cselédek
(az ablakon)
Ez már nekünk is kezd nem tetszeni.
(Stroom és a cselédek kijönnek a házból.)
Stroom
A leltár megvan. Most aktáimat
Hozzátok. Aztán mindenekelőtt
Itélek Urosnak nevezetes
És bonyolult ügyében, hogy lássátok,
Mi az igazság, mit nem ismerétek.
(Az aktákat hozzák, s az asztalra halmozzák. Stroom elibek ül és ír. A többiek körűle állnak.)
Uros
Az én ügyem se nem nevezetes,
Se bonyolult, s már régtől vége is van.
Stroom
Addig nincs vége, míg nem akarom.
István
Hisz büntetését is kiállta már.
Stroom
Azon barbár eljárás mit se számít. –
De oly sok a teendőm, hogy ezúttal
Szóbélileg végzek csak, röviden.
Imé, készen van a protokol * is,
Még csak nehány csekélyebb pont hibázik,
Mit most kipótlunk. Az egész csekélység,
Tizenhat ív – meg is van bélyegezve.
István
Megbélyegezve – mint gonosztevők!
Stroom
A kétfejű sas van mindenik íven,
Uros fizet tizenhat jó huszast.
Uros
Nincsen szükségem a képes papírra.
Stroom
De nékem a huszasra annál több van.
Kar
(az ablakon)
De nékünk a huszasra annál több van.
Uros
De hát miért sas, és mért kétfejű.
Hol dög van, a sas, mondják, ott gyülekszik,
S nem tetszik nékem az olyan igazság,
Mely mind előre, mind hátra tekint.
Stroom
Haszontalan okoskodol, fizess! –
Uros
Ha már éppen kell.
Stroom
Nem kell, de muszáj.
Lám, mily hiányos nyelv az a magyar –
Hogy lenne képes kulturális nyelvnek,
Muszája sincs. – Kell – mintha kérdené,
Kell-é? Ki kérdi, ha mondom: muszáj.
E szót: muszáj, jól meg kell ám tanulni.
S úgy értsétek, ha mindjárt kérdem is,
Kell-é, az is mindég muszájt jelent,
Konkrét példája az önkénytes kölcsön.
István
Mi ördög az?
Stroom
Az a jövő zenéje
Preludiumából * egy kis akkord. *
De visszatérve barbár nyelvetekre,
Hogy értené meg Hegelt az a nép,
Mely így beszél: Embernek és nem nek Ember.
Hisz annak észjárása mind hibás.
Előbb való a birtok, mint az ember,
Ezért nem lesz, lám, semmi a magyarból.
De hát, dologra. Halljuk a tanúkat.
Az első Mürzl.
Mürzl
Én mit sem tudok.
Stroom
Azt akkor mondjad, hogyha kérdezem.
Hogyan hívnak hát?
Mürzl
Most mondtad magad.
Stroom
Ha mondtam is, mindegy, most kérdezem.
Így rendeli a törvény tizedik
Könyvének hatvanhatodik cikkében
A hatvanharmadik paragrafus.
Kar
Mi óriási törvénytudomány!
Stroom
Hogyan hívnak hát?
Mürzl
Mürzl.
Stroom
Más neven?
Mürzl
Zielarsch. *
Stroom
Ah, régi jó család, örűlök.
Kaptál-e már vagy huszonöt botot?
Mürzl
Uram, mit gondolsz, nálunk hölgyeket
Nem szoktak verni.
Stroom
Ez előitélet.
Legjobb sikerrel én régtől gyakorlom.
Hát nem kaptál. – Voltál-e katona?
Mürzl
Mit gondolsz, ah, mi kérdés!
Stroom
Voltál, vagy nem?
Mürzl
Leány vagyok.
Stroom
Sackerment, * voltál, vagy nem?
Itt a rovat, azt bé kell tölteni.
Mürzl
Nem voltam.
Stroom
Így, most kérdem, hogy miket tudsz.
Mürzl
Semmit sem.
Stroom
Ez gyanús válasz nagyon.
Meglátjuk később, cinkos nem vagy-é.
Janó, te lépj elő most, hogy neveznek.
Janó
Rityitma.
Stroom
Jó hangzású név ez is.
Hát tégedet?
István
Magyar.
Stroom
Mi parvenű * név!
Vad származás, no mindegy, megjavítjuk.
Máder leszesz. Így – még csak ez hibázott,
Most már kimondom az itéletet.
(Könyveket forgat.)
A nyolcadik kötet harmincadik
Cikkében harmadik paragrafus
Az engedetlenség bünéről szól.
S akasztófát mond a gonosztevőre.
Kar
Halált rá – annál több marad nekünk.
Stroom
Igaz, hogy azt a hatvanhatodik
Cikk ipszilon pontjában korlátozza,
S csak a felségsértési bűnre szól.
Valóban vagy szerencse gyermeke,
E pont dicsőn megvédi életed.
De rád reccsent már a következő könyv,
Im, itt van a cselédség viszonya
Urához, mely nyíltan hivatkozik
Az első könyv pótutasítására,
Hol is tisztán szabott a büntetés:
Tiz évi fogságtól hat botcsapásig.
Kar
Lám, mily megnyugtató precízió. *
Mily tiszta, csakhogy megtalálni baj.
Stroom
De itt könnyítő környülmények vannak,
Például: nem vélem ellenkezél,
Csak gazdáddal. Húsz botot fogsz kapni,
E lánynak meg amnesztiát * adok. (Félre.)
Köszönd, galambom, ragyogó szemednek.
Mürzl
Ezért szememnek kár is volt ragyogni.
Gazdám másképpen tudta azt felszítni.
Uros
No, mondhatom, én szép ternót * csináltam.
De nem jött ingyen – megfizettem érte.
Mitrule
Eben gubát cseréltünk, úgy hiszem.
Stroom
Máder, neked még fennmarad jogod
A kártérítést rajta követelni,
De ez külön polgári pört igényel,
Ha díjait előre leteszed.
István
Elállok tőle.
Stroom
Szép nagylelküség.
István
Nem volt nagy károm.
Stroom
Hát a napmulasztás,
A fáradság, a járás és kelés,
A vádbeszéd, viszonbeszéd, ellátás
Szép összegecskét tenne, mondhatom.
István
Ingyenbe megy. Ha a pört nem gyülölném,
Inkább keresném a szomszédomat,
Kukoricámat aki megrabolta.
Stroom
Te Urossal tehát kiegyezél,
Pöregyeséged díja tíz huszas.
Tessék letenni. A kukoricát
Mi illeti, – (Könyvekben keres.) csodálatos dolog,
Ez egy eset még nincs a törvénykönyvben,
No, majd csinálok róla egy fapátenst. * –
Tehát, uram, elsőbb is kérdezem –
Hogy alaposan járjak el e tárgyban,
Nem hebehurgyán, mint itten szokás volt –
Csak a gyümölcs, vagy a szár is szenvedt kárt?
István
Természetes, csak a kukorica.
Stroom
No, látod-e, még ez nem nagy dolog,
Mert itten mondja a paragrafus,
Hogy ültetményben tett hibát könyíti,
Ha csak gyümölcse sértetett, nem a törzs.
István
Mennykő üssön meg – hagyjuk ezt, uram.
Nem szóltam semmit, itt van a tíz húszas.
Isten velünk.
Stroom
Nem úgy, fel van már adva
Az ügy, s kell folynia, ha valamennyi
Papírgyár készítménye elfogy is,
Ha az utósó inged megy bélyegre,
Ha a hámból kidőlök, mint szamár,
S székemre tízedik utódom ül,
Ki mostan még csak hallgatni tanul,
De néked igazat kell kapnod, és
Testálhatsz e pörről mint vagyonodról,
Ha közbe nem jő a végső itélet
Amnesztiája.
István
Rettentő öröm!
Kar
Strófa
Óh, mester! Kérlek mindenekre,
Mi szent előtted, sérthetetlen: *
A császárnak fogadására *
És az oktrojált alkotmányra, *
A német egység jóvoltára,
Spenátra és sárgarépára.
Antistrófa
Ne kezdj, ne kezdj polgári pört el,
Tudod, az a pedáns görög kor,
Pogányos klasszicitásával,
Időt s tért mi szűkre szabott ki,
Melyben komédiája játszik,
S milyen nagyot helyez a szépben.
Második Strófa
Hogy fér belé két emberélet,
Hogy járjuk Ponciust, Pilátust, *
Midőn még fel sem is találtuk
A civilrechtet * – romantizmust,
A puskaport és az ásítást,
Népünk későbbi hívatását.
Második antistrófa
Kérünk hát, mester, hadd el, hadd el,
Ki jőne komédiát nézni,
Hogy végét unokája lássa,
Kit még otthon nem is csinált meg,
Vagy hogy csináljon a darab közt,
Butára sülne el, óh, félek. –
Stroom
Legyen buta, csak jó polgár legyen.
Ki mondja azt, hogy a lángész szükséges?
Az államban eszünk nekünk elég van,
S gondoskodunk eléggé a tömegről.
Annak nem is kell a fej, csak azért,
Hogy sógorom, a kalapos megéljen.
Aztán ne hidd, hogy úgy lesz csak buta,
Ha a színházban készül. Gondoskodtunk
Már oly rendszerről és oly eszközökről,
Hogy készüljön bár a Sion hegyén,
Butává nemesül. Hidd el nekem. –
Kar
Hát a jó ízlés, a klasszicitás
Nevében kérlek, hadd el azt a pört.
Stroom
Fitymálom a jó ízlést, klasszicizmust.
Törik-szakad, a pörnek folyni kell.
Kar
Jaj nékünk, ámde néktek még jajabb.
Stroom
Fogjunk munkához. Mindenekelőtt
Hozzuk tisztába a bevezetést.
Hol passzusod *?
István
Nincs.
Stroom
Vajh mi szörnyüség.
De legalább, reménylem, el vagy látva
Tartózkodási jeggyel.
István
Nem vagyok.
Stroom
Nem útazol hát, s nem tartózkodol.
Mi vagy te hát? – Hol a keresztlevél?
István
Nincs.
Stroom
Úgy, tehát még tán születve sem vagy,
S szomszédaiddal már pörölni mersz,
A rendetlenség itten végtelen,
Szörnyű rossz a politikus kormányzat,
Pedig mindennél ez elébb való.
De jótállok, hogy talpra állítom. –
Hallgasson addig a magánypanasz
És -sérelem, számára nincs fülem.
Az egyes veszhet, hogyha nyér a köz.
István
S ki az a köz, ha mind vesztünk miatta?
Stroom
A köz azon nagy eszme és kapocs,
Mely egyesít, s mit én képviselek.
Kar
S mi véled, mester. Nélkülünk mi sem vagy.
Stroom
Szerencse, hogy gyanítva e hiányt,
Hoztam magammal mindenik egyénre
Vagy ötven ív rubrikázott papírost,
Előlegesen, úgy hiszem, elég lesz.
Itt néktek az igazolási jegy,
A marhapasszus, fegyverengedély –
Névösszeírás, birtokív, adókönyv,
Keresztlevél, oltási bizonyítvány.
István
De nem vagyunk beoltva.
Stroom
Mit se tesz,
Csak a rubrika jól legyen betöltve.
De halljátok tovább, s örvendjetek:
Katonaságtól felmentő levél,
Pótlék-adó, dohányra engedély
És borboléta. * Ím, itt a cselédkönyv.
Községi bizonyítvány. Később jőnek
Tájékozásul a kormánylapok,
Hetenként egy szekérrel. –
Kar
Óh, pihenj meg.
Elég áldás ez egy lélegzetedre,
Megfúlsz belé. –
Cselédek
Félek, hogy mink fulunk meg.
István
Hová teendjük e tenger papírost?
Stroom
Egy részét mindenik magával hordja.
S elég nagy e ház hívatalszobának.
István
S mi hol lakunk?
Stroom
E kis, kedélyes ólban.
De folytassuk csak. E pótutasítás
Szükséges mindeniknek; nélküle
Létezni sem lehet.
István
S mi azt hivők,
Hogy létezünk. Szép herézisben * voltunk.
Stroom
Kegyelmesen megengedi új adónem:
Személykereset. Mindenekre szóló.
Mürzl
Bomolj meg, rám ugyancsak mit se szól,
Hazádba tán való ily kereset,
Itt a személy nem hoz be.
Stroom
Hát ingyen megy?
Tessék elhinni, még jobb kedvelem. –
De most a taksákat fizessétek le,
Aztán a többit.
István
Honnan győzzük ezt?
Szegénységünktől ennyi nem telik.
Inkább kérnénk kevesb kormányzatot,
Hogy nékünk is maradjon valami. –
Stroom
Nincs ám, mivel henyék vagytok nagyon,
Csak úgy dolgoztok, hogy megéljetek;
De én mindenre jó adót vetek,
Mentől nagyobbat, s hogy megéljetek
Még orrotokkal is kell túrnotok
A földet. Így virul fel az ipar.
István
S mi hasznunk, hogyha többünk nem marad,
A munka nem nagyon kedves mulatság.
Stroom
Nekem lesz hasznom, s néktek károtok sem,
Önzsírotokban fuldokoltok úgyis,
De én hoztam civilizációt,
S egy érvágás egészséges leend.
Imé, minek e fityegő ruha? (Leveszi a mentét.)
Esernyő is tesz ily szolgálatot.
Mi haszna e szárnyaknak itt, le vélek. (Levágja az atilla végeit.)
E paszománt – pénzül fog kamatozni.
Lám, mennyi van csak itt meggazdálkodva.
Minek sarkantyú?
István
Nem járunk kutyán.
Stroom
Gyalog jár, aki bír, ki nem bír, fekszik.
Vagy mért a csizsma is, nagy fényüzés.
Im, a civilizáció nevében
Megajándékozlak e fapapuccsal,
Ez olcsó, és örök időkre tart.
Meg, amint hallom, tik gatyát is hordtok
Mire való az – én nélkűlözöm,
S mi úr vagyok mégis – le a gatyával.
Janó
Úgy látszik, a paradicsom kezdődik,
Mezítelen fogunk maradni benne.
István
Jaj nékem, holnap István napja van,
Házunknak ünnepe, így menjek-é
Templomba?
Stroom
István? Hát mi ember az?
István
Ő alkotá e házat, s rendezé
A konstitúciót. *
Stroom
Ah, el vele,
E dekrétummal ím, kasszírozom.
Ezentúl Zsófia * lesz ünnepünk,
Kendervetések védőszente ez,
S a kender minden rendnek talpköve.
Kormányoz, mert papírt szolgáltat nékünk,
Igazságot tesz a kötél képében,
S pénzül forog, ha bankóvá silányul.
István
Mi az a bankó? Vagy mankó talán,
Olyannak támasz, aki járni nem tud.
De nékünk jó ám konstitúciónk. *
Stroom
Megint e lázongó szót mondod el.
Miért nem mondod, jó az octroink *?
Többé ne halljam. Íme, itt a bankó.
Jobb pénz, mint amit eddig bírtatok.
A húszas mától kezdve mit sem ér,
Csak én veendem még el kegyelemből
Adóba, s tikteket ezzel fizetlek.
István
Csodálatos – de mégis pénz, ha mondja.
Mitrule
Ki tudja, mit rejt, ámde pénznek látszik.
Uros
Talán csak pénzünk párticédulája. *
Carlo
Beszélhet nékem, a rongy rongy marad.
Stroom
No, lássátok, mi sok dicső reform,
De még koránt sincs vége.
Cselédek
Jaj nekünk!
Stroom
Mi célra e fehér buzakenyér,
Midőn haszontalan dobjátok el
Szemétre a kukorica csutakját.
Én gépet hoztam azt megőrleni,
Jóllaktok véle, s a buzát adóba
Adjátok. Lám, mi egyszerű eszközlés.
István
Hát hogyha a csutak menne adóba?
Kar
Jaj, el ne vállald.
Stroom
Szörnyü butaság.
Hisz abbul áll éppen financiális *
Munkám előnye, hogy értéktelen
Lomot értékesítsz, ha megeszed,
S az értékes tárgy nékem megmarad.
De ezt oly könnyen fel nem foghatod,
Olvasd el e tárgyról e szakmüvet,
Ámbár rövid, de jól ki van merítve. (Egy fóliánst * ad át.)
István
Inkább csak elhiszem, hisz jól tudom,
Zsebemből, millyen jól ki tudsz merítni. –
De engedelmet kérek elvonulni,
Szégyenlek még tovább e lány előtt
Úgy állni, mint zilált madárijesztő. (Elvonul a kutyaólba.)
Mitrule
Hát a bankó igazán pénz, uram?
Stroom
Pénz, hogyha mondom, s jaj, ki kétkedik.
Janó
S hát az adó kinek zsebébe megy?
Uros
Mondd, mit kapunk belőle?
Stroom
Nyugtatót. *
Uros
S a pénzt?
Stroom
Segédeim a kormányzatban.
Mitrule
Leszünk segédeid.
Stroom
És ki dolgozik?
Tán én? Nekem hivatásom nagyobb,
Te szánts, te vess, vannak nekem segédim.
Elő – elő! (Nehányan a karból lejőnek.)
Ezek birák leendnek,
Méltóságos, megfontolt férfiak,
Büdösek bár, de még ez mit se tesz.
E fürge nép lesz a polícia,
Mely béfuródik száz rekesz * dacára,
S kevéssel több piszkot hagy hátra, mint
Ételt. – Finánc meg e szemérmetes
Piaci légy lesz. Ez a kis bogár,
Melynek hátulja fénylik, * fogja a
Pátenseket kiadni s magyarázni.
Im, a tanítónk itt ez éji had,
Sötétséget keresve, meg penészt.
E nagybajúszú, nagyszájú gyerek,
Ki úgy csörtet, hogy szinte félelem,
Ez lesz házamnak véde, támasza.
Mindnyájatoknak itt a pápaszem,
A gravitást * megadja néktek az,
S ki dolgotokba fúrakodni mer,
Közös boszúnk választott célja lesz.
Uros
Nézzétek, ott a hídról most esett
A sárba egy ökör – jerünk kihúzni.
Stroom
Avagy te lettél-é polícia?
Ki engedé meg az avatkozást?
Mikor fog egyszer a rend már bejőni?
Maradj. – Barátim, menjetek oda,
A protokollt vigyétek magatokkal,
Rendesen járjatok el ügyetekben,
Hogy lássa e nép, hogy mi a kormányzat. (A kar el.)
Janó
S mi lesz az ígéretből, szép uram:
Hogy sorsunkat javítani fogod.
Hogy egyiránt urak leszünk mindnyájan?
Stroom
S nem vagytok-é? Ki több a többinél?
Tán pénze van, ide vele, nem tudtam.
Janó
Amint látom, csizmadiát fogánk.
Uros
Pogányt fogánk, és most visz a pogány.
Stroom
Csitt, lázadó, vagy egy paragrafust
Rád olvasok, hogy meg nem köszönöd.
Tartsátok a szent amuletteket
Hiven őrizve, s várjatok nyugodtan,
Nagy terveim már érni kezdenek.
(A kar jő az ökörbőrrel.)
Janó
Lám, itt is hoznak egy érett gyümölcsöt.
Stroom
Amint látom, már későn jöttetek.
No, semmi sem. Csakhogy a protokoll
Rendben van, és aztán elég csinos:
Nyolc ív. Hiába, megnyugvást szerezhet,
Hogy rendes eljárás mellett döglött el.
Most el, nyugodni ennyi fáradságra. (Bemegy a házba a karral.)
Uros
Hogyan tetszik, barátim, e dolog?
Mitrule
Maradtunk volna bár a réginél,
Sajnálni kezdem régi uramat.
Janó
Vizsgáljuk át ez amuletteket,
Nincsen bizalmam már most semmihez,
Hát hogyha lóvá lettünk ebben is.
Mürzl
Nézzük meg, rég kiváncsin forgatom,
Im, itt az olló, fejtsd fel, Carlo, te.
Carlo
Egy lap papír beírva, olvassuk meg:
(Olvas.) „Óh, macskaevő,
A te szép rendeltetésed
Őrizni a civilizációt,
S a civilizáció én vagyok.”
Corpo di Bacco, * ez ajándokod hát?
Maledetto tedesco, * no, megállj!
Jó, hogy kitudtam idejekorán.
Bucsút veszek, im, a kapufélfától,
Velem csak német többé nem beszél. (El.)
Uros
Enyémben meg mily rejtélyes felírás,
Ebben talán mégiscsak van erő.
(Olvas.) „Cár dava, mi pak trazsimo.” *
Mürzl
(nevetve)
Ah, szép erő, olvasd csak megfordítva.
Uros
Ó, mi szart kap, ím, a vadrác.
Akasztófát kiszolgált vakmerő,
Kerékbe törni régtől érdemes.
Ez-é, miért gazdámat elhagyám,
Megállj, ha élek, jóvá is teszem.
Hej, gazda, gazda!
Mitrule
Hát nekem mit írt?
(Olvas.) „Ah, úgy szeretlek,
Hogy majd megeszlek.”
Megállj, farodra forrjon ez a mondat.
Tudod-e, mit tesz az, hogy cinye mintye! *
Hej, gazda, gazda!
Janó
Lássuk most enyémet:
(Olvas.) „Cso zse szi bol, dotyat Jano?
Mizer szlovák vecser, rano.
Teraz bugyes szlavni Rakuz. –
Do rityi mi zakúz.” *
Zatraceni szvinyár, ördög, pokol,
Uhor szom, * és az is leszek, míg élek.
Hej, gazda, gazda, nincsen-é füled?
Miska
Hát ez: (Olvas.) „Segíts magad tensorsodon,
Mert el van hagyva, aki másra vár.
Erőm nem bennem – marhaságtokban van.” –
No jó, segítek, csak te meg ne bánd.
Hej, gazda, gazda, jőj ki az odúból!
Mürzl
Lássuk már az enyémet is. Im, itt van:
(Olvas.) „Willst du dich gut unterhalten,
Werde ich gut aufgelegt sein.” *
Jőj, kérlek, gazdám, végünk van különben.
Uros
Hogy is tűrhettük e földönfutót
Idáig is. Hogy félheténk egymástól.
De érdemeltük ezt a bűnhödést.
István
(félig kibújva)
Mi zajt csináltok? Majd is ád a sógor,
Ha meg találja hallani.
Janó
Mi hívunk.
Megbántuk, amit véténk ellened,
Óh, jaj, bocsásd meg, és fogadj kegyedbe!
István
Ez ólba? Jőjön, aki belefér.
Csak halkan, halkan, nem leszek oka,
Ha rátok olvas egy paragrafust.
Uros
Paragrafussal mink verjük agyon,
Mit az udvarnak árnyain szedünk fel.
Miska
Vezess te, és kiverjük a világból.
István
Az istenért, mi lázadó beszéd!
Látjátok, hisz ki tudja, mit akar még;
Csak nem lehet feltenni, hogyha ember
Istennek mása, jót ne is akarjon,
Eddig még semmi jót nem leltünk benne,
Bizonnyal hát a jó mind hátra van még.
Uros
Ki még tovább vár, gyáva vagy bolond.
István
Az istenért, csak tűrelem, barátim,
Fohászkodjunk inkább a szent Istenhez,
Hogy a szivét világosítsa meg;
S végezzük így, mondjátok el utánam:
Isten, ne nézzed benne, hogy ő sváb,
Igaz, hogy az nem szép, de mégse bűn,
Aztán meg ő is a te teremtésed,
Mivégből – azt te legjobban tudod. –
Jó éjszakát – nem hallok semmit is,
Éppen most álmodom, hogy jóra fordult. (Behúzódik.)
Janó
Te vagy közöttünk első, légy vezér.
Hiszen már horkol. Óh, mit is tegyünk?
Miska
Segítsünk hát magunkon, mint maga
Tanított a sógor. Fel, jőjetek,
Rejtekben fontoljuk meg a hogyant,
Aztán cselekszünk fényes napvilágnál. (Mind el, kivéve Mürzlt.)
Mürzl
Szegény gazdám! Mondhatlan fáj, hogy így
Ellágyult minden férfiereje. –
Estende itt szoktunk volt összejönni
Néhány édes szó- s még édesebb csókra,
S most ahhelyett a kutyalyukba bújt. (Sír.)
Kihívom őt és addig biztatom,
Míg végre tán még megkeményedik.
Stroom
(sompolyogva kijő)
Óh, hölgy! Örűlök, hogy találkozánk,
Epedtem néhány édes szó után.
A sok fáradság és sok gond miatt,
Mint megterhelt villámtelep vagyok,
Melynek pozitív pólusán a láng ég.
Öledben lelnék negatív helyet,
Hol átürülve megnyugodnék keblem.
Mürzl
Kikérem én az ily trágár beszédet.
Ott szólj így, hol személykereseti
Adót fizetnek.
Stroom
Óh, te félreértesz,
Pedig reményem abban pontosult,
Hogy engem, aki Hegelt megtanultam,
E barbár házban, a nem én-világból,
Te, eszméim konkrét szubjektuma,
Ki vágyam kézzelfoghatóvá tetted,
Te egyedül fogsz engemet felfogni.
Óh, hagyjad lelkem átolvadni benned,
Ne tarts el így, merő negációval,
S én véled az üdv minden mélyeit
Kifürkészendem.
Mürzl
Menj el a pokolba,
Egy szót se értek e handabandából.
Stroom
Nem értsz? Meg fogsz majd később érteni.
Fogom használni az indukciót, *
És úgy hiszem, hamar kapacitállak. *
Mürzl
Kapacitáld, tudod, a lovadat,
Engem csak nem fogsz. Lássa meg az ember! (El.)
Stroom
E lány goromba. S rám sem hederít.
Bizonnyal tett már szeretőre szert,
Másképp magától nem taszítna így el.
No, semmi, majd segítek én azon,
Kihirdetek egy pátenst márma még.
Rövid lesz, vagy kétszáz paragrafus,
Lakatra jő minden lány országszerte,
A kulcsok nálam lesznek őrizetben,
S csak taksa * mellett adjuk ki naponta. –
Felséges gondolat! – Hogy ily késő jött.
Mi szép adó és mennyi hivatal,
Hát még a sok mellékes sportula. *
No lány, meglágyulsz majd egy hét alatt.
(Bemegy a házba, István dühösen előbúj.)
István
Mit hallok? Hát még e kis jótul is
Eltiltanál! No sógor, úgy akartad,
Hát rajtad töltöm mérgemet ezentúl.
Megállj. Lakolsz, ha villámháritómat
Már nem birom, kétségbeesve vívok.
Fel, fel, cselédim! Harcra, jőjetek;
Veszedelembe jött a hon s szabadság,
(A cselédek jőnek szaladva.)
Fel, Mürzl, zászlóul szoknyádat add,
Hozz piszkafát, te villát, légycsapót
És békanyúzót. Fogjon mindenik
Isten nevében, amit kapni tud.
Janó
Szívből megyünk. Vezess a győzelemre!
Nincs oly vitéz több, mint a hős magyar,
Ha egy kicsit későcskén ébred is.
István
No hát, utánam, jó barátaim,
Fegyverre minden, harcra, győzelemre.
Stroom
(az ablakon)
Mi ez, mi zajgás kint a csendes éjben!
István
Még kérded-é, csufos honáruló?
Stroom
Honáruló? Miért, hogy a pinát
Lakatra tettem? Vajh mi különös.
István
Sokat tűrtünk, tovább már nem lehet.
Janó
Bolondul-e vagy gúnyol a vén kópé?
Mi balgaságot mond?
István
Ne bánd, Janó,
Az az én dolgom, fogjad fegyvered;
E vén gazembert mogyoróbotokkal
Mángoljátok * meg, míg a többire
A légycsapó legalkalmasb eszköz lesz.
(A házat ostromolják s védik.)
Stroom
De mit vétettem hát mást, szóljatok.
Janó
Elmondjam-é oltott gazságaid?
Stroom
Az oltott gazság már politika,
Mint oltott vackoralma. Érted-é,
Politikát választok, amilyen kell,
Van nagyszerű, van síma, kétszinű,
De ollyan nincs, mely nem volna szabad.
Kar
Strófa
Óh, mester, látod, millyen hitvány,
Mi nyomorult a büszke ember,
Ki kebelében az egeknek
Elorzott lángjával dicsekszik.
Lenyúzhatod hátáról a bőrt,
És nyugton fogja elviselni,
Csak gyermekjátékát ne sértsd meg,
Mert mint titán zúdúl az égre.
Antistrófa
Fel, társak, új csatára bátran,
Írjunk zászlónkra minden szépet,
Hazát, erényt és szabadságot,
S harcoljunk bőrünkért s a koncért.
Hivatkozzunk igaz ügyünkre,
S készítsük az akasztófákat.
A nyertes igazságot is nyer,
Igy az igazság mindég nyertes.
István
Fel, fel, mellettünk az Isten s igazság!
Stroom
(a házban)
Ne féljetek, barátim, hát nem-e volt
Mindég mulatságunk a katonásdi,
Nem tudjuk-e Atilla, Scípió,
Napóleon minden stratégiáját.
Még azt is tudjuk, hol győztek hibából.
Aratni fogjuk a dicső babért.
Kar
Babért mi is szeretjük becsináltban,
Bizunk stratégiádban, csak vezess.
István
Ki hátrál, gyáva, társaim előre!
Stroom
Csak az ajtókhoz mind, hogy bé ne törjék,
Így rendeli ezt a stratégia.
István
Hagyjátok az ajtót – az ablakokra.
(István s cselédei bemennek az ablakokon, Stroom és a kar kifut az ajtón.)
Stroom
Gyalázat – óh, hisz a stratégiáról
Ezeknek nincs még csak fogalmuk is.
Az ablakon jőnek, s az ajtón várjuk.
Kivertek, ámde a stratégia
Szép tudománya ellen nem hibáztunk.
Kar
Csinálunk mi a te stratégiádra.
Ments meg, vagy kamra, pince odavan.
(István s cselédei is kijőnek.)
István
Csak forgassátok azt a légycsapókat.
Stroom
E fegyver nincsen a traktátusokban. *
István
E fajzat sincsen, mit nyakunkra hoztál.
Kar
Strófa
Jaj néked, föld, kesergj, jajdulj fel,
Elesett Svábia, a szent vár,
És Európa, mellyet mink oly
Szépen germán-keresztényeztünk,
Ismét csak vad pogánnyá süllyed.
Ledobja válláról az ökröt,
Amellyet szépen ráültettünk,
S megint ő ül fel az ökörre.
Antistrófa
Erdő nő a szép síma állon,
Mint elhagyott kultúrán * a gaz,
S csak erről ösmer rá az ember,
Hogy a földön most más világ van.
A gazság, szenvedés, szegénység
Örökké megmarad a régi.
Befejezés
Jaj néked, szép halványra éhült,
Aszkétikus * képed leöltöd,
Le azt az ékes salavárit, *
S nadrágtalan, pozsgás pogány léssz.
Mi lesz ebből a sok szép cikkből
Szépen felosztva paragráfra.
Mi abból a szép társas rendből,
Mely testhez illett, mint a járom,
És mint a katonakravátli, *
Hogy szinte a szem dülledt tőle.
Tudom, eszményed mentől több zaj
És annál kevesebb kormányzás.
Óh, tisztviselők szent Mekkája,
Szerencsétlen flótások vágya,
Arany gallérok Kánaánja,
Szent Svábia, ledűlsz örökre.
Miért tartád a sok tanácsost,
Ha most tanácsot mégsem adnak!
Stroom
No, gyermekim, stratégikus szempontból
Mindenki fusson, aki merre tud.
István
Itt vagytok mégis?
Kar
Nem vagyunk, uram. (Elfut.)
Stroom
Kössünk hát békét. Én önkénytesen
Lemondok minden címem- és jogomról,
Csak hagyjatok, hogy kenyerem keressem.
István
Legyen, tegyük le, gyermekim, a fegyvert,
Nagylelküség a győztest illeti.
Stroom
Igaz. (Félre.) Jó, hogy még nem civilizáltam,
Másképp most drága lenne a kötél.
István
Mit fogsz tehát már most elkezdeni?
Stroom
E klasszikus pogány komédia,
Látom, nem az én tettkörömbe vág,
Az államalkotás nem kenyerem.
Eszmém dicső volt, büszke, nagyszerű;
Az egységes, erős monarchia,
De a praxisban az enyv gyenge szer,
Csunyául szétment, amint ráütöttél.
Romantizmushoz térek vissza hát,
Keresztény művelődés tudományom,
Kozmopolitizmus * a mesterségem.
Jó, hogy megőrzém aktáim között
A sípládát. Elő, te régi társ!
István
Ez jó[l] van, húzz hát egyet rajta, sógor,
Bukfencet is hányhatsz, mi mulatunk,
S gondunk lesz rá, hogy úgy-ahogy megélj,
Mert kettőt nyertünk mégis általad:
Egy szót, mi eddig nyelvünkből hiányzott,
A huncutot * neked köszönjük, és
A drágább vívmány egy szakadhatlan pánt,
Az egyetértés, mely most összefűz.
Nem úgy, barátim?
Cselédek
Óh, igen, örökre.
Mi benned élünk, és te meg erős
Bennünk vagy.
István
Most e második szerződést *
Pecsételjük meg, nem miként az elsőt,
Vérrel, de borral. Mürzl, hozz kupákat,
Te meg játsszál romantikus danát.
Stroom
(kintorna mellett énekel)
Mikor én katona fót,
Oh, her Jézisz, majd meghót,
Nem fólt nékem egy tál kása,
Csak egész nap íres hása.
Nincs van nékem jó leni.
Itthagyom én Mátyarorszak,
Elmenem én Némedorszak,
Oh, én szegény némedi,
Nincs van nékem szeredi.
Ott lesz nékem jobb leni.
(Függöny.)
A civilizátor
Komédia Arisztophanész modorában
Szereplők
STROOM, a civilizátor
ISTVÁN bácsi, falusi gazda
JANÓ, tót, cseléd
UROS, rác, cseléd
MITRULE, oláh, cseléd
CARLO, olasz, cseléd
MISKA, magyar, cseléd
MÜRZL, német, cseléd
A kart svábbogarak képezik.
A szín István bácsi udvara, háttérben a ház, oldalt kutyaól.
Ősbemutató: Budapest, Független Színpad, 1938. december 2.
(A Zeneakadémián)
(István bácsi és cselédei mezei munkáról érkeznek.)
István
Becsűlettel bevégzők a napot.
A baj miénk, az áldás Istené.
Mind helytállátok híven, gyermekim,
Csak Uros érdemelhet megrovást,
Ki jó szándéku intésemre se
Fogadt szót, sőt gorombán válaszolt.
Ti tudjátok, mi büntetést szabott
Ily tettre rég megszentelt házirend.
Janó
Kizáratást közasztalunktól.
István
Úgy van.
Ím, hallod, Uros, ez lesz büntetésed.
Cselédek
Megérdemelte. Éljen jó urunk!
Uros
Kiszenvedem. Nem fog történni máskor.
István
Hiszen, fiam, nincs is harag közöttünk. –
Leány, teríts asztalt e hárs alatt,
Az egyszerű szűk estebédben amit
Hibát tett a szakácsné, helyrehozza
A jó kedv s jó gyomor.
Cselédek
Igaz biz az.
István
De nézzetek csak, nézzetek, barátim,
Minő istencsodája jő amott.
Janó
Komédiás talán, vagy köszörűs.
Mitrule
Garaboncás az, ördögcimbora,
Ha mint komédiás jövend közénk,
Meglátjátok, hogy minket tesz bolonddá,
Ha köszörűsként – még meg is beretvál.
István
Ily babonától ment vagyok, de mégis
Akármi az, sajátos tünemény,
Szintúgy szégyellem, s bé kell vallanom:
Aggódva nézem, amint erre tart.
Nevetnem kéne őt a pukkadásig,
Ha valami nem borzongatna végig,
S elsápadnék a rettegés miatt,
Ha valami kacajra nem késztetne.
Miska
Akármi, nemsokára kiderül,
Mert mindjárt itt lesz.
Mürzl
(ételt hozva)
Tessék, emberek!
(Leülnek egy asztal körül, Uros oldalt eszik egy fa alatt. Stroom * kutya által vont taligán, roppant halom irományon ülve megjelen, a színpad közepén megáll, s leszáll.)
Stroom
Ördöngös útak e vad tartományban.
István
Lovakra számitottak, nem kutyákra.
De szólj, ki légy, és mondd el, merre útad.
Stroom
Én Stroom vagyok, a nagy civilizátor,
A végzet az, mely engem útamon visz.
István
Ebnek hívjuk mi azt a végzetet.
Tiéd lehet, de a miénk nem az.
Stroom
Tietek is lesz, íme, elhozám.
Keletre hordom áldását nyugotnak.
István
Ez a papíros áldás ez talán.
Stroom
Igen, ez az a nagy misztérium,
Mely megvált mindenféle régi lomtól.
István
Szokatlanabb terhével új lomoknak?
Hiába, lom nélkül nincs régi ház,
Iparlovagnak új csak mindene.
Stroom
Több tisztelet árumnak, hogyha tetszik,
Ez az egyetlenegy panácea *,
Mely gyökeres gyógyítást eszközöl.
István
De hát ki itt közöttünk a beteg,
Magam s cselédim jó színben vagyunk.
Stroom
Annál veszélyesb a baj, ha nem érzzük.
István
Ha orvost hívunk, a betegség eljő.
De mondjad hát el, e szolgálatért
Minő dijat vársz?
Stroom
Óh, nem várok én.
István
Ugyé? Erővel véssz hát. Biztosabb.
Stroom
Csak a kellő adót fogadom el.
Ekként tesz az erődús öntudat.
Az alaposság elvem mindenütt.
István
Ah, Mürzl! Ez, mint látom, honfitársad.
Mürzl
Volt, már nem az, mostan házad hazám,
Te lányodul fogadtál, így atyám vagy.
Stroom
(halkan a lányhoz)
Csitt, húgom, hisz ha engemet fiúl vesz,
Szintúgy hazám lesz, ahol jól lakom. (Fennszóval.)
Igen, a nagy német haza honom!
István
És hol van az, ha kérdni merhetem.
Stroom
Mi bárgyuság. – A Rajna- és Dunánál.
István
Hát ama híres Katzenellenbogen,
A Bückeburg, Hechingen, Sigmaringen,
Schwerin, Strelitz, Reis-Schleis *, s más számtalan
Hitványság mind kiment már Áfrikába?
Vagy mint a szoknya-, ujj-, korc- és derékból
Ruhát fércelt-e valami szabó;
Mert a korc, a ránc s ujj még nem ruha. –
Stroom
A szellemegység fűzi mindezt össze.
István
Ah, úgy, tehát a németnek hazája
Az, ahol egykor puskaport csináltak,
S ma is mindenki büszkén azt hiszi,
Hogy ő vala az egyik munkatárs.
Stroom
Nagy hívatás van a német előtt.
István
Már azt betölté, a sört feltalálta,
Romantikát, nadrágot, ulmerkopfot. *
De tessék kissé asztalomhoz ülni.
Mürzl
Szivesen lát el, hidd meg, házigazdám,
Jól tartott ő már nem csak egy csavargót.
István
Te meg szűz, szállásold be ízibe
Istállóinkba végzetes lovát.
(Mürzl a fuvarral elmegy, Stroom helyet foglal.)
Stroom
Alig vagyok még kissé e helyen,
S pirulnom kell a durvaság felett,
Mely itt szokásos, e barbár vidéken,
Csak az imént is nadrágról beszéltél,
Most meg szüzet nem átallsz mondani,
Mindkettő trágár eszmékhez vezet.
István
Mi nem vagyunk még úgy civilizálva.
Stroom
Majd lesztek, hogyha isten megsegít.
De nem vesz-é el kincsem a szekérről?
István
Itt ollyanon ki sem kap.
Stroom
Fájdalom!
István
Mi haszna hát azon rakás fojtásnak?
Stroom
Hagyj csak most békét, aki kettőt boncol,
Az alaposan egynek sem felel meg.
És innen jő a félszeg * művelődés.
Aki csizsmát varr, az csiríz legyen
Utósó ízeig, mi gondja másra.
Ki a holdat kutatja, e világra
Ne légyen gondja, és aki tanít,
Őrizkedjék akármit is tanulni.
Csak egy van, mit mindennek tudni kell,
Adót fizetni engedelmesen.
Így készül a derék sok szaktudós.
István
Nem szaktudós, de túdós szag talán.
No, csak fejezzed hát be azt a sódart;
Látom, hogy értesz alapos dologhoz,
Aztán beszéljed el nagy terveid.
Az ily miszőrű munkás, egyszerű nép,
Bár rá nem ér, hogy alapos legyen,
Mert mindenik percét száz gond igényli,
És jobbra-balra foltoz, tatarol,
Hol éppen feslik, ahol dőlni készűl,
Elveszne éhen, hogyha mindég varrna,
Rongyokban járna, hogyha mindég főzne,
Elveszne lelke szellemtáp hijában,
Elnyomorodnék, hogyha nem mulatna,
S önemberségéből így csak megél.
De terveid, ha lelkesítni nem,
Mulatni mégis okvetetlen fognak.
Stroom
Készen vagyok. S most mindenekelőtt,
Szólj, jó barátom; ismered-e Hegelt *?
István
Nem én.
Stroom
Hogy érted hát meg tervemet,
Csak azt a szubjektív- és objektivet,
A pozitív- és negatívot tudnád.
Teszem, ha az ember a pozitív,
Mi kívüle van, negatív – nem ember.
Értetted-é?
István
Igen. – Ember vagyok,
Te kívülem – nem ember, vagy gazember.
Stroom
Szofizma * volt, szofizma, istenemre!
Hol a morális, a közérzet benned?
Ez nem germán-keresztény eszmelánc!
István
Hát hagyjuk abba.
Stroom
Másképp kísértjük meg,
Argumentummal a posteriori. *
István
(botot suhogtatva)
Ah, ebben már erősebb is vagyok. –
Stroom
Megint csak félreértesz, hagyjad el;
De mondd meg, ott távol miért eszik
Magányosan az az egyén?
István
Hibát tett,
S ez büntetése.
Stroom
Mily törvény szerént?
István
Bevett szokás.
Stroom
Hallatlan! Zsarnoki.
Hogy volna így biztos személy s vagyon,
Hogy tudja meg: mi a szabad, mi nem?
István
Igen kevés van, ami nem szabad,
A többiben tesz, aki mint akar.
Stroom
Hamis, hamis tan, aztat kell megírni,
Hogy mit szabad, a többi tiltva van.
Ha én intézném e ház dolgait,
Kitárnám a törvényt, mely mint a nap,
Világos s jóltevő, majd lenne rend.
Uros
Bölcsen beszél – tán mártir is vagyok.
Stroom
Hát itt a többi milly állásban él?
István
Ezek cselédim, munkálnak velem
A ház javára, és én díjazom,
Amint mindenki érdemelni tud.
Az tót, ez rác, amaz oláh, olasz,
E lányka német, én magyar vagyok.
Stroom
S e sok derék nemzet megtűri-e,
Hogy a magyar parancsol mindnyájoknak?
István
Nem a magyar, de a gazda parancsol.
Stroom
Ha én intézném e ház dolgait,
Majd másképp lenne mindez, minden nemzet
Egyenlően van jogosítva élni.
Cselédek
Ez nem bolond – mondott ám valamit.
István
Hisz tőlem élhet, hogyha otthon él,
De házamban csak én parancsolok.
Stroom
Mindenkinek az háza, ahol él.
Cselédek
Szépen beszélsz, az isten tartson érte.
Stroom
S mért van csizsmában az, bocskorban ez?
Ha én intézném e ház dolgait,
Egyenjogúság lenne mindenütt,
Ha meztelláb is kéne járnia.
Cselédek
Miért is tűrjük, prófétánk, ne hagyj el!
István
(gyürekezve)
Hálátlanok – kitudtok-e lakomból?
Nem voltam-é mindég igaz apátok!
De hogyha úgy van, jőjön, aki mer,
Ökölre hát, házamból mind kihánylak.
Prófétátokkal. – Nos, elő, legények.
Stroom
(közbelépve)
Megálljatok – nem jöttem én ide,
Hogy nyílt erőszakkal kivánjak élni.
István
Csak mézes méreg-, gyáva cselszövénnyel.
Stroom
Eszmét hoztam, civilizációt
Rendezni jöttem. Paradicsomot
Állítani, melyben nyer mindenik,
És senki nem veszt.
István
Különös dolog.
De mondhatom, paradicsomodról
Nem nagy fogalmam. Hátha abban is
Oly paradicsom-almák termenek,
Melyektől a fog elvásul, s csodáljuk,
Ádám apánk mért adta értök üdvét.
De elmegyek, hogy mérgemet kifújjam. (El.)
Uros
Most szólhatunk, hogy elment az öreg.
Mondd, mit nyerünk mi, hogyha hozzád állunk?
Janó
De jól igérj, másképp nem alkuszunk,
Nem rossz dolgunk volt, azt elhiheted,
A te kegyedre éppen nem szorultunk.
Stroom
Hagyjátok a ház gondjait reám,
S várjátok békén a nagy dolgokat.
Ím, mindeniknek hoztam egy ereklyét.
Ez amulett az üdvnek záloga,
Nyakon hordjátok, és megjő gyümölcse.
(Az amuletteket szétosztja.)
Cselédek
Az alku áll.
Stroom
Fogjunk tehát dologhoz.
Jerünk a házba, nézzük a leltárat.
(Mind a házba mennek. István visszatér.)
István
Folytassuk most az értekezletet. –
Itt senki sincs, jerünk tehát utánuk.
Mi az, bezárva? Hej! Eresszetek be!
Stroom
(az ablakon)
Ki háborít házunkban?
István
Hát a gazda.
Alkudni jöttem.
Cselédek
Későn, megvagyon már.
István
Hirem nélkül. – Felgyújtom ezt a házat,
Ördög, pokol – ki itt az úr kivűlem?
Cselédek
Add meg magad. Hisz minden jókat ígér.
Magadnak téssz kárt, s minket is megölsz,
Várj türelemmel.
Stroom
És bízzál szavamban,
Te léssz az úr ezentúl is, barátom,
Csak azt ne bánd, hogy én parancsolok.
István
Ha úgy van, lássuk hát, mit tudsz mutatni.
Sokat igérsz civilizációddal,
Meglátjuk, jóllakunk-e mind belőle,
Avagy csak úgy, miként a kócevő. * –
Légy hát intézőnk, istenem segítsen,
Ha jól megy, én csak gondomról tevék le.
(Svábbogarak jőnek hosszú menetben úti málhával, porontyokkal, s ablakon, ajtón a házba mennek.)
Kar
Strófa
Dicsérünk, mester, aki nékünk
Ma ismét új házat szereztél.
Hiven járunk el ügyeidben,
Befurakozva minden zugba,
Mi, a civilizációnak
Ellentállhatlan hordozói.
Antistrófa
Mi csak erény a házi körben,
Mind a mi művünk. Éberségre
Szoktatjuk a hanyag gazdasszonyt,
És tisztaságra kényszerítjük,
Nem hagyjuk, hogy megavasodjék
A készlet, híven felfaljuk mind.
Második strófa
Hiában üldöz, pusztít a sors,
Százezren kelnek fel utánunk,
A végzet szentelt eszközéül
Napszámunkat betöltve híven.
Dicsérünk, mester, aki nékünk
Ma ismét új házat szereztél.
Második antistrófa
Óh, háladatlan az emberfaj!
Pusztít és útál, ahová csak
A civilizációt vittük.
De mi, hajh, szent szemtelenséggel
Megyünk, mert tudjuk, új világrészt
Csak féreg alkot, nem oroszlány.
István
Mi fajzat ez? – Gonosz lelkek talán,
De nem, a lélek bár elkárhozott,
Nemességének hordja bélyegét.
Csatázhatunk vele, s ha elbukunk,
Csak szenvedés érhet, gyalázat nem.
E hitvány fajjal, mely sárból terem,
Utálatosan hemzseg, s oly büdös,
Mely küzdni gyöngeségében nem ért,
S csak a tömegnek szemtelenségével
Foglal tért, s hint cudar dögleletet,
Csatázni sem lehet. Mi lesz mindebből?
Cselédek
(az ablakon)
Ez már nekünk is kezd nem tetszeni.
(Stroom és a cselédek kijönnek a házból.)
Stroom
A leltár megvan. Most aktáimat
Hozzátok. Aztán mindenekelőtt
Itélek Urosnak nevezetes
És bonyolult ügyében, hogy lássátok,
Mi az igazság, mit nem ismerétek.
(Az aktákat hozzák, s az asztalra halmozzák. Stroom elibek ül és ír. A többiek körűle állnak.)
Uros
Az én ügyem se nem nevezetes,
Se bonyolult, s már régtől vége is van.
Stroom
Addig nincs vége, míg nem akarom.
István
Hisz büntetését is kiállta már.
Stroom
Azon barbár eljárás mit se számít. –
De oly sok a teendőm, hogy ezúttal
Szóbélileg végzek csak, röviden.
Imé, készen van a protokol * is,
Még csak nehány csekélyebb pont hibázik,
Mit most kipótlunk. Az egész csekélység,
Tizenhat ív – meg is van bélyegezve.
István
Megbélyegezve – mint gonosztevők!
Stroom
A kétfejű sas van mindenik íven,
Uros fizet tizenhat jó huszast.
Uros
Nincsen szükségem a képes papírra.
Stroom
De nékem a huszasra annál több van.
Kar
(az ablakon)
De nékünk a huszasra annál több van.
Uros
De hát miért sas, és mért kétfejű.
Hol dög van, a sas, mondják, ott gyülekszik,
S nem tetszik nékem az olyan igazság,
Mely mind előre, mind hátra tekint.
Stroom
Haszontalan okoskodol, fizess! –
Uros
Ha már éppen kell.
Stroom
Nem kell, de muszáj.
Lám, mily hiányos nyelv az a magyar –
Hogy lenne képes kulturális nyelvnek,
Muszája sincs. – Kell – mintha kérdené,
Kell-é? Ki kérdi, ha mondom: muszáj.
E szót: muszáj, jól meg kell ám tanulni.
S úgy értsétek, ha mindjárt kérdem is,
Kell-é, az is mindég muszájt jelent,
Konkrét példája az önkénytes kölcsön.
István
Mi ördög az?
Stroom
Az a jövő zenéje
Preludiumából * egy kis akkord. *
De visszatérve barbár nyelvetekre,
Hogy értené meg Hegelt az a nép,
Mely így beszél: Embernek és nem nek Ember.
Hisz annak észjárása mind hibás.
Előbb való a birtok, mint az ember,
Ezért nem lesz, lám, semmi a magyarból.
De hát, dologra. Halljuk a tanúkat.
Az első Mürzl.
Mürzl
Én mit sem tudok.
Stroom
Azt akkor mondjad, hogyha kérdezem.
Hogyan hívnak hát?
Mürzl
Most mondtad magad.
Stroom
Ha mondtam is, mindegy, most kérdezem.
Így rendeli a törvény tizedik
Könyvének hatvanhatodik cikkében
A hatvanharmadik paragrafus.
Kar
Mi óriási törvénytudomány!
Stroom
Hogyan hívnak hát?
Mürzl
Mürzl.
Stroom
Más neven?
Mürzl
Zielarsch. *
Stroom
Ah, régi jó család, örűlök.
Kaptál-e már vagy huszonöt botot?
Mürzl
Uram, mit gondolsz, nálunk hölgyeket
Nem szoktak verni.
Stroom
Ez előitélet.
Legjobb sikerrel én régtől gyakorlom.
Hát nem kaptál. – Voltál-e katona?
Mürzl
Mit gondolsz, ah, mi kérdés!
Stroom
Voltál, vagy nem?
Mürzl
Leány vagyok.
Stroom
Sackerment, * voltál, vagy nem?
Itt a rovat, azt bé kell tölteni.
Mürzl
Nem voltam.
Stroom
Így, most kérdem, hogy miket tudsz.
Mürzl
Semmit sem.
Stroom
Ez gyanús válasz nagyon.
Meglátjuk később, cinkos nem vagy-é.
Janó, te lépj elő most, hogy neveznek.
Janó
Rityitma.
Stroom
Jó hangzású név ez is.
Hát tégedet?
István
Magyar.
Stroom
Mi parvenű * név!
Vad származás, no mindegy, megjavítjuk.
Máder leszesz. Így – még csak ez hibázott,
Most már kimondom az itéletet.
(Könyveket forgat.)
A nyolcadik kötet harmincadik
Cikkében harmadik paragrafus
Az engedetlenség bünéről szól.
S akasztófát mond a gonosztevőre.
Kar
Halált rá – annál több marad nekünk.
Stroom
Igaz, hogy azt a hatvanhatodik
Cikk ipszilon pontjában korlátozza,
S csak a felségsértési bűnre szól.
Valóban vagy szerencse gyermeke,
E pont dicsőn megvédi életed.
De rád reccsent már a következő könyv,
Im, itt van a cselédség viszonya
Urához, mely nyíltan hivatkozik
Az első könyv pótutasítására,
Hol is tisztán szabott a büntetés:
Tiz évi fogságtól hat botcsapásig.
Kar
Lám, mily megnyugtató precízió. *
Mily tiszta, csakhogy megtalálni baj.
Stroom
De itt könnyítő környülmények vannak,
Például: nem vélem ellenkezél,
Csak gazdáddal. Húsz botot fogsz kapni,
E lánynak meg amnesztiát * adok. (Félre.)
Köszönd, galambom, ragyogó szemednek.
Mürzl
Ezért szememnek kár is volt ragyogni.
Gazdám másképpen tudta azt felszítni.
Uros
No, mondhatom, én szép ternót * csináltam.
De nem jött ingyen – megfizettem érte.
Mitrule
Eben gubát cseréltünk, úgy hiszem.
Stroom
Máder, neked még fennmarad jogod
A kártérítést rajta követelni,
De ez külön polgári pört igényel,
Ha díjait előre leteszed.
István
Elállok tőle.
Stroom
Szép nagylelküség.
István
Nem volt nagy károm.
Stroom
Hát a napmulasztás,
A fáradság, a járás és kelés,
A vádbeszéd, viszonbeszéd, ellátás
Szép összegecskét tenne, mondhatom.
István
Ingyenbe megy. Ha a pört nem gyülölném,
Inkább keresném a szomszédomat,
Kukoricámat aki megrabolta.
Stroom
Te Urossal tehát kiegyezél,
Pöregyeséged díja tíz huszas.
Tessék letenni. A kukoricát
Mi illeti, – (Könyvekben keres.) csodálatos dolog,
Ez egy eset még nincs a törvénykönyvben,
No, majd csinálok róla egy fapátenst. * –
Tehát, uram, elsőbb is kérdezem –
Hogy alaposan járjak el e tárgyban,
Nem hebehurgyán, mint itten szokás volt –
Csak a gyümölcs, vagy a szár is szenvedt kárt?
István
Természetes, csak a kukorica.
Stroom
No, látod-e, még ez nem nagy dolog,
Mert itten mondja a paragrafus,
Hogy ültetményben tett hibát könyíti,
Ha csak gyümölcse sértetett, nem a törzs.
István
Mennykő üssön meg – hagyjuk ezt, uram.
Nem szóltam semmit, itt van a tíz húszas.
Isten velünk.
Stroom
Nem úgy, fel van már adva
Az ügy, s kell folynia, ha valamennyi
Papírgyár készítménye elfogy is,
Ha az utósó inged megy bélyegre,
Ha a hámból kidőlök, mint szamár,
S székemre tízedik utódom ül,
Ki mostan még csak hallgatni tanul,
De néked igazat kell kapnod, és
Testálhatsz e pörről mint vagyonodról,
Ha közbe nem jő a végső itélet
Amnesztiája.
István
Rettentő öröm!
Kar
Strófa
Óh, mester! Kérlek mindenekre,
Mi szent előtted, sérthetetlen: *
A császárnak fogadására *
És az oktrojált alkotmányra, *
A német egység jóvoltára,
Spenátra és sárgarépára.
Antistrófa
Ne kezdj, ne kezdj polgári pört el,
Tudod, az a pedáns görög kor,
Pogányos klasszicitásával,
Időt s tért mi szűkre szabott ki,
Melyben komédiája játszik,
S milyen nagyot helyez a szépben.
Második Strófa
Hogy fér belé két emberélet,
Hogy járjuk Ponciust, Pilátust, *
Midőn még fel sem is találtuk
A civilrechtet * – romantizmust,
A puskaport és az ásítást,
Népünk későbbi hívatását.
Második antistrófa
Kérünk hát, mester, hadd el, hadd el,
Ki jőne komédiát nézni,
Hogy végét unokája lássa,
Kit még otthon nem is csinált meg,
Vagy hogy csináljon a darab közt,
Butára sülne el, óh, félek. –
Stroom
Legyen buta, csak jó polgár legyen.
Ki mondja azt, hogy a lángész szükséges?
Az államban eszünk nekünk elég van,
S gondoskodunk eléggé a tömegről.
Annak nem is kell a fej, csak azért,
Hogy sógorom, a kalapos megéljen.
Aztán ne hidd, hogy úgy lesz csak buta,
Ha a színházban készül. Gondoskodtunk
Már oly rendszerről és oly eszközökről,
Hogy készüljön bár a Sion hegyén,
Butává nemesül. Hidd el nekem. –
Kar
Hát a jó ízlés, a klasszicitás
Nevében kérlek, hadd el azt a pört.
Stroom
Fitymálom a jó ízlést, klasszicizmust.
Törik-szakad, a pörnek folyni kell.
Kar
Jaj nékünk, ámde néktek még jajabb.
Stroom
Fogjunk munkához. Mindenekelőtt
Hozzuk tisztába a bevezetést.
Hol passzusod *?
István
Nincs.
Stroom
Vajh mi szörnyüség.
De legalább, reménylem, el vagy látva
Tartózkodási jeggyel.
István
Nem vagyok.
Stroom
Nem útazol hát, s nem tartózkodol.
Mi vagy te hát? – Hol a keresztlevél?
István
Nincs.
Stroom
Úgy, tehát még tán születve sem vagy,
S szomszédaiddal már pörölni mersz,
A rendetlenség itten végtelen,
Szörnyű rossz a politikus kormányzat,
Pedig mindennél ez elébb való.
De jótállok, hogy talpra állítom. –
Hallgasson addig a magánypanasz
És -sérelem, számára nincs fülem.
Az egyes veszhet, hogyha nyér a köz.
István
S ki az a köz, ha mind vesztünk miatta?
Stroom
A köz azon nagy eszme és kapocs,
Mely egyesít, s mit én képviselek.
Kar
S mi véled, mester. Nélkülünk mi sem vagy.
Stroom
Szerencse, hogy gyanítva e hiányt,
Hoztam magammal mindenik egyénre
Vagy ötven ív rubrikázott papírost,
Előlegesen, úgy hiszem, elég lesz.
Itt néktek az igazolási jegy,
A marhapasszus, fegyverengedély –
Névösszeírás, birtokív, adókönyv,
Keresztlevél, oltási bizonyítvány.
István
De nem vagyunk beoltva.
Stroom
Mit se tesz,
Csak a rubrika jól legyen betöltve.
De halljátok tovább, s örvendjetek:
Katonaságtól felmentő levél,
Pótlék-adó, dohányra engedély
És borboléta. * Ím, itt a cselédkönyv.
Községi bizonyítvány. Később jőnek
Tájékozásul a kormánylapok,
Hetenként egy szekérrel. –
Kar
Óh, pihenj meg.
Elég áldás ez egy lélegzetedre,
Megfúlsz belé. –
Cselédek
Félek, hogy mink fulunk meg.
István
Hová teendjük e tenger papírost?
Stroom
Egy részét mindenik magával hordja.
S elég nagy e ház hívatalszobának.
István
S mi hol lakunk?
Stroom
E kis, kedélyes ólban.
De folytassuk csak. E pótutasítás
Szükséges mindeniknek; nélküle
Létezni sem lehet.
István
S mi azt hivők,
Hogy létezünk. Szép herézisben * voltunk.
Stroom
Kegyelmesen megengedi új adónem:
Személykereset. Mindenekre szóló.
Mürzl
Bomolj meg, rám ugyancsak mit se szól,
Hazádba tán való ily kereset,
Itt a személy nem hoz be.
Stroom
Hát ingyen megy?
Tessék elhinni, még jobb kedvelem. –
De most a taksákat fizessétek le,
Aztán a többit.
István
Honnan győzzük ezt?
Szegénységünktől ennyi nem telik.
Inkább kérnénk kevesb kormányzatot,
Hogy nékünk is maradjon valami. –
Stroom
Nincs ám, mivel henyék vagytok nagyon,
Csak úgy dolgoztok, hogy megéljetek;
De én mindenre jó adót vetek,
Mentől nagyobbat, s hogy megéljetek
Még orrotokkal is kell túrnotok
A földet. Így virul fel az ipar.
István
S mi hasznunk, hogyha többünk nem marad,
A munka nem nagyon kedves mulatság.
Stroom
Nekem lesz hasznom, s néktek károtok sem,
Önzsírotokban fuldokoltok úgyis,
De én hoztam civilizációt,
S egy érvágás egészséges leend.
Imé, minek e fityegő ruha? (Leveszi a mentét.)
Esernyő is tesz ily szolgálatot.
Mi haszna e szárnyaknak itt, le vélek. (Levágja az atilla végeit.)
E paszománt – pénzül fog kamatozni.
Lám, mennyi van csak itt meggazdálkodva.
Minek sarkantyú?
István
Nem járunk kutyán.
Stroom
Gyalog jár, aki bír, ki nem bír, fekszik.
Vagy mért a csizsma is, nagy fényüzés.
Im, a civilizáció nevében
Megajándékozlak e fapapuccsal,
Ez olcsó, és örök időkre tart.
Meg, amint hallom, tik gatyát is hordtok
Mire való az – én nélkűlözöm,
S mi úr vagyok mégis – le a gatyával.
Janó
Úgy látszik, a paradicsom kezdődik,
Mezítelen fogunk maradni benne.
István
Jaj nékem, holnap István napja van,
Házunknak ünnepe, így menjek-é
Templomba?
Stroom
István? Hát mi ember az?
István
Ő alkotá e házat, s rendezé
A konstitúciót. *
Stroom
Ah, el vele,
E dekrétummal ím, kasszírozom.
Ezentúl Zsófia * lesz ünnepünk,
Kendervetések védőszente ez,
S a kender minden rendnek talpköve.
Kormányoz, mert papírt szolgáltat nékünk,
Igazságot tesz a kötél képében,
S pénzül forog, ha bankóvá silányul.
István
Mi az a bankó? Vagy mankó talán,
Olyannak támasz, aki járni nem tud.
De nékünk jó ám konstitúciónk. *
Stroom
Megint e lázongó szót mondod el.
Miért nem mondod, jó az octroink *?
Többé ne halljam. Íme, itt a bankó.
Jobb pénz, mint amit eddig bírtatok.
A húszas mától kezdve mit sem ér,
Csak én veendem még el kegyelemből
Adóba, s tikteket ezzel fizetlek.
István
Csodálatos – de mégis pénz, ha mondja.
Mitrule
Ki tudja, mit rejt, ámde pénznek látszik.
Uros
Talán csak pénzünk párticédulája. *
Carlo
Beszélhet nékem, a rongy rongy marad.
Stroom
No, lássátok, mi sok dicső reform,
De még koránt sincs vége.
Cselédek
Jaj nekünk!
Stroom
Mi célra e fehér buzakenyér,
Midőn haszontalan dobjátok el
Szemétre a kukorica csutakját.
Én gépet hoztam azt megőrleni,
Jóllaktok véle, s a buzát adóba
Adjátok. Lám, mi egyszerű eszközlés.
István
Hát hogyha a csutak menne adóba?
Kar
Jaj, el ne vállald.
Stroom
Szörnyü butaság.
Hisz abbul áll éppen financiális *
Munkám előnye, hogy értéktelen
Lomot értékesítsz, ha megeszed,
S az értékes tárgy nékem megmarad.
De ezt oly könnyen fel nem foghatod,
Olvasd el e tárgyról e szakmüvet,
Ámbár rövid, de jól ki van merítve. (Egy fóliánst * ad át.)
István
Inkább csak elhiszem, hisz jól tudom,
Zsebemből, millyen jól ki tudsz merítni. –
De engedelmet kérek elvonulni,
Szégyenlek még tovább e lány előtt
Úgy állni, mint zilált madárijesztő. (Elvonul a kutyaólba.)
Mitrule
Hát a bankó igazán pénz, uram?
Stroom
Pénz, hogyha mondom, s jaj, ki kétkedik.
Janó
S hát az adó kinek zsebébe megy?
Uros
Mondd, mit kapunk belőle?
Stroom
Nyugtatót. *
Uros
S a pénzt?
Stroom
Segédeim a kormányzatban.
Mitrule
Leszünk segédeid.
Stroom
És ki dolgozik?
Tán én? Nekem hivatásom nagyobb,
Te szánts, te vess, vannak nekem segédim.
Elő – elő! (Nehányan a karból lejőnek.)
Ezek birák leendnek,
Méltóságos, megfontolt férfiak,
Büdösek bár, de még ez mit se tesz.
E fürge nép lesz a polícia,
Mely béfuródik száz rekesz * dacára,
S kevéssel több piszkot hagy hátra, mint
Ételt. – Finánc meg e szemérmetes
Piaci légy lesz. Ez a kis bogár,
Melynek hátulja fénylik, * fogja a
Pátenseket kiadni s magyarázni.
Im, a tanítónk itt ez éji had,
Sötétséget keresve, meg penészt.
E nagybajúszú, nagyszájú gyerek,
Ki úgy csörtet, hogy szinte félelem,
Ez lesz házamnak véde, támasza.
Mindnyájatoknak itt a pápaszem,
A gravitást * megadja néktek az,
S ki dolgotokba fúrakodni mer,
Közös boszúnk választott célja lesz.
Uros
Nézzétek, ott a hídról most esett
A sárba egy ökör – jerünk kihúzni.
Stroom
Avagy te lettél-é polícia?
Ki engedé meg az avatkozást?
Mikor fog egyszer a rend már bejőni?
Maradj. – Barátim, menjetek oda,
A protokollt vigyétek magatokkal,
Rendesen járjatok el ügyetekben,
Hogy lássa e nép, hogy mi a kormányzat. (A kar el.)
Janó
S mi lesz az ígéretből, szép uram:
Hogy sorsunkat javítani fogod.
Hogy egyiránt urak leszünk mindnyájan?
Stroom
S nem vagytok-é? Ki több a többinél?
Tán pénze van, ide vele, nem tudtam.
Janó
Amint látom, csizmadiát fogánk.
Uros
Pogányt fogánk, és most visz a pogány.
Stroom
Csitt, lázadó, vagy egy paragrafust
Rád olvasok, hogy meg nem köszönöd.
Tartsátok a szent amuletteket
Hiven őrizve, s várjatok nyugodtan,
Nagy terveim már érni kezdenek.
(A kar jő az ökörbőrrel.)
Janó
Lám, itt is hoznak egy érett gyümölcsöt.
Stroom
Amint látom, már későn jöttetek.
No, semmi sem. Csakhogy a protokoll
Rendben van, és aztán elég csinos:
Nyolc ív. Hiába, megnyugvást szerezhet,
Hogy rendes eljárás mellett döglött el.
Most el, nyugodni ennyi fáradságra. (Bemegy a házba a karral.)
Uros
Hogyan tetszik, barátim, e dolog?
Mitrule
Maradtunk volna bár a réginél,
Sajnálni kezdem régi uramat.
Janó
Vizsgáljuk át ez amuletteket,
Nincsen bizalmam már most semmihez,
Hát hogyha lóvá lettünk ebben is.
Mürzl
Nézzük meg, rég kiváncsin forgatom,
Im, itt az olló, fejtsd fel, Carlo, te.
Carlo
Egy lap papír beírva, olvassuk meg:
(Olvas.) „Óh, macskaevő,
A te szép rendeltetésed
Őrizni a civilizációt,
S a civilizáció én vagyok.”
Corpo di Bacco, * ez ajándokod hát?
Maledetto tedesco, * no, megállj!
Jó, hogy kitudtam idejekorán.
Bucsút veszek, im, a kapufélfától,
Velem csak német többé nem beszél. (El.)
Uros
Enyémben meg mily rejtélyes felírás,
Ebben talán mégiscsak van erő.
(Olvas.) „Cár dava, mi pak trazsimo.” *
Mürzl
(nevetve)
Ah, szép erő, olvasd csak megfordítva.
Uros
Ó, mi szart kap, ím, a vadrác.
Akasztófát kiszolgált vakmerő,
Kerékbe törni régtől érdemes.
Ez-é, miért gazdámat elhagyám,
Megállj, ha élek, jóvá is teszem.
Hej, gazda, gazda!
Mitrule
Hát nekem mit írt?
(Olvas.) „Ah, úgy szeretlek,
Hogy majd megeszlek.”
Megállj, farodra forrjon ez a mondat.
Tudod-e, mit tesz az, hogy cinye mintye! *
Hej, gazda, gazda!
Janó
Lássuk most enyémet:
(Olvas.) „Cso zse szi bol, dotyat Jano?
Mizer szlovák vecser, rano.
Teraz bugyes szlavni Rakuz. –
Do rityi mi zakúz.” *
Zatraceni szvinyár, ördög, pokol,
Uhor szom, * és az is leszek, míg élek.
Hej, gazda, gazda, nincsen-é füled?
Miska
Hát ez: (Olvas.) „Segíts magad tensorsodon,
Mert el van hagyva, aki másra vár.
Erőm nem bennem – marhaságtokban van.” –
No jó, segítek, csak te meg ne bánd.
Hej, gazda, gazda, jőj ki az odúból!
Mürzl
Lássuk már az enyémet is. Im, itt van:
(Olvas.) „Willst du dich gut unterhalten,
Werde ich gut aufgelegt sein.” *
Jőj, kérlek, gazdám, végünk van különben.
Uros
Hogy is tűrhettük e földönfutót
Idáig is. Hogy félheténk egymástól.
De érdemeltük ezt a bűnhödést.
István
(félig kibújva)
Mi zajt csináltok? Majd is ád a sógor,
Ha meg találja hallani.
Janó
Mi hívunk.
Megbántuk, amit véténk ellened,
Óh, jaj, bocsásd meg, és fogadj kegyedbe!
István
Ez ólba? Jőjön, aki belefér.
Csak halkan, halkan, nem leszek oka,
Ha rátok olvas egy paragrafust.
Uros
Paragrafussal mink verjük agyon,
Mit az udvarnak árnyain szedünk fel.
Miska
Vezess te, és kiverjük a világból.
István
Az istenért, mi lázadó beszéd!
Látjátok, hisz ki tudja, mit akar még;
Csak nem lehet feltenni, hogyha ember
Istennek mása, jót ne is akarjon,
Eddig még semmi jót nem leltünk benne,
Bizonnyal hát a jó mind hátra van még.
Uros
Ki még tovább vár, gyáva vagy bolond.
István
Az istenért, csak tűrelem, barátim,
Fohászkodjunk inkább a szent Istenhez,
Hogy a szivét világosítsa meg;
S végezzük így, mondjátok el utánam:
Isten, ne nézzed benne, hogy ő sváb,
Igaz, hogy az nem szép, de mégse bűn,
Aztán meg ő is a te teremtésed,
Mivégből – azt te legjobban tudod. –
Jó éjszakát – nem hallok semmit is,
Éppen most álmodom, hogy jóra fordult. (Behúzódik.)
Janó
Te vagy közöttünk első, légy vezér.
Hiszen már horkol. Óh, mit is tegyünk?
Miska
Segítsünk hát magunkon, mint maga
Tanított a sógor. Fel, jőjetek,
Rejtekben fontoljuk meg a hogyant,
Aztán cselekszünk fényes napvilágnál. (Mind el, kivéve Mürzlt.)
Mürzl
Szegény gazdám! Mondhatlan fáj, hogy így
Ellágyult minden férfiereje. –
Estende itt szoktunk volt összejönni
Néhány édes szó- s még édesebb csókra,
S most ahhelyett a kutyalyukba bújt. (Sír.)
Kihívom őt és addig biztatom,
Míg végre tán még megkeményedik.
Stroom
(sompolyogva kijő)
Óh, hölgy! Örűlök, hogy találkozánk,
Epedtem néhány édes szó után.
A sok fáradság és sok gond miatt,
Mint megterhelt villámtelep vagyok,
Melynek pozitív pólusán a láng ég.
Öledben lelnék negatív helyet,
Hol átürülve megnyugodnék keblem.
Mürzl
Kikérem én az ily trágár beszédet.
Ott szólj így, hol személykereseti
Adót fizetnek.
Stroom
Óh, te félreértesz,
Pedig reményem abban pontosult,
Hogy engem, aki Hegelt megtanultam,
E barbár házban, a nem én-világból,
Te, eszméim konkrét szubjektuma,
Ki vágyam kézzelfoghatóvá tetted,
Te egyedül fogsz engemet felfogni.
Óh, hagyjad lelkem átolvadni benned,
Ne tarts el így, merő negációval,
S én véled az üdv minden mélyeit
Kifürkészendem.
Mürzl
Menj el a pokolba,
Egy szót se értek e handabandából.
Stroom
Nem értsz? Meg fogsz majd később érteni.
Fogom használni az indukciót, *
És úgy hiszem, hamar kapacitállak. *
Mürzl
Kapacitáld, tudod, a lovadat,
Engem csak nem fogsz. Lássa meg az ember! (El.)
Stroom
E lány goromba. S rám sem hederít.
Bizonnyal tett már szeretőre szert,
Másképp magától nem taszítna így el.
No, semmi, majd segítek én azon,
Kihirdetek egy pátenst márma még.
Rövid lesz, vagy kétszáz paragrafus,
Lakatra jő minden lány országszerte,
A kulcsok nálam lesznek őrizetben,
S csak taksa * mellett adjuk ki naponta. –
Felséges gondolat! – Hogy ily késő jött.
Mi szép adó és mennyi hivatal,
Hát még a sok mellékes sportula. *
No lány, meglágyulsz majd egy hét alatt.
(Bemegy a házba, István dühösen előbúj.)
István
Mit hallok? Hát még e kis jótul is
Eltiltanál! No sógor, úgy akartad,
Hát rajtad töltöm mérgemet ezentúl.
Megállj. Lakolsz, ha villámháritómat
Már nem birom, kétségbeesve vívok.
Fel, fel, cselédim! Harcra, jőjetek;
Veszedelembe jött a hon s szabadság,
(A cselédek jőnek szaladva.)
Fel, Mürzl, zászlóul szoknyádat add,
Hozz piszkafát, te villát, légycsapót
És békanyúzót. Fogjon mindenik
Isten nevében, amit kapni tud.
Janó
Szívből megyünk. Vezess a győzelemre!
Nincs oly vitéz több, mint a hős magyar,
Ha egy kicsit későcskén ébred is.
István
No hát, utánam, jó barátaim,
Fegyverre minden, harcra, győzelemre.
Stroom
(az ablakon)
Mi ez, mi zajgás kint a csendes éjben!
István
Még kérded-é, csufos honáruló?
Stroom
Honáruló? Miért, hogy a pinát
Lakatra tettem? Vajh mi különös.
István
Sokat tűrtünk, tovább már nem lehet.
Janó
Bolondul-e vagy gúnyol a vén kópé?
Mi balgaságot mond?
István
Ne bánd, Janó,
Az az én dolgom, fogjad fegyvered;
E vén gazembert mogyoróbotokkal
Mángoljátok * meg, míg a többire
A légycsapó legalkalmasb eszköz lesz.
(A házat ostromolják s védik.)
Stroom
De mit vétettem hát mást, szóljatok.
Janó
Elmondjam-é oltott gazságaid?
Stroom
Az oltott gazság már politika,
Mint oltott vackoralma. Érted-é,
Politikát választok, amilyen kell,
Van nagyszerű, van síma, kétszinű,
De ollyan nincs, mely nem volna szabad.
Kar
Strófa
Óh, mester, látod, millyen hitvány,
Mi nyomorult a büszke ember,
Ki kebelében az egeknek
Elorzott lángjával dicsekszik.
Lenyúzhatod hátáról a bőrt,
És nyugton fogja elviselni,
Csak gyermekjátékát ne sértsd meg,
Mert mint titán zúdúl az égre.
Antistrófa
Fel, társak, új csatára bátran,
Írjunk zászlónkra minden szépet,
Hazát, erényt és szabadságot,
S harcoljunk bőrünkért s a koncért.
Hivatkozzunk igaz ügyünkre,
S készítsük az akasztófákat.
A nyertes igazságot is nyer,
Igy az igazság mindég nyertes.
István
Fel, fel, mellettünk az Isten s igazság!
Stroom
(a házban)
Ne féljetek, barátim, hát nem-e volt
Mindég mulatságunk a katonásdi,
Nem tudjuk-e Atilla, Scípió,
Napóleon minden stratégiáját.
Még azt is tudjuk, hol győztek hibából.
Aratni fogjuk a dicső babért.
Kar
Babért mi is szeretjük becsináltban,
Bizunk stratégiádban, csak vezess.
István
Ki hátrál, gyáva, társaim előre!
Stroom
Csak az ajtókhoz mind, hogy bé ne törjék,
Így rendeli ezt a stratégia.
István
Hagyjátok az ajtót – az ablakokra.
(István s cselédei bemennek az ablakokon, Stroom és a kar kifut az ajtón.)
Stroom
Gyalázat – óh, hisz a stratégiáról
Ezeknek nincs még csak fogalmuk is.
Az ablakon jőnek, s az ajtón várjuk.
Kivertek, ámde a stratégia
Szép tudománya ellen nem hibáztunk.
Kar
Csinálunk mi a te stratégiádra.
Ments meg, vagy kamra, pince odavan.
(István s cselédei is kijőnek.)
István
Csak forgassátok azt a légycsapókat.
Stroom
E fegyver nincsen a traktátusokban. *
István
E fajzat sincsen, mit nyakunkra hoztál.
Kar
Strófa
Jaj néked, föld, kesergj, jajdulj fel,
Elesett Svábia, a szent vár,
És Európa, mellyet mink oly
Szépen germán-keresztényeztünk,
Ismét csak vad pogánnyá süllyed.
Ledobja válláról az ökröt,
Amellyet szépen ráültettünk,
S megint ő ül fel az ökörre.
Antistrófa
Erdő nő a szép síma állon,
Mint elhagyott kultúrán * a gaz,
S csak erről ösmer rá az ember,
Hogy a földön most más világ van.
A gazság, szenvedés, szegénység
Örökké megmarad a régi.
Befejezés
Jaj néked, szép halványra éhült,
Aszkétikus * képed leöltöd,
Le azt az ékes salavárit, *
S nadrágtalan, pozsgás pogány léssz.
Mi lesz ebből a sok szép cikkből
Szépen felosztva paragráfra.
Mi abból a szép társas rendből,
Mely testhez illett, mint a járom,
És mint a katonakravátli, *
Hogy szinte a szem dülledt tőle.
Tudom, eszményed mentől több zaj
És annál kevesebb kormányzás.
Óh, tisztviselők szent Mekkája,
Szerencsétlen flótások vágya,
Arany gallérok Kánaánja,
Szent Svábia, ledűlsz örökre.
Miért tartád a sok tanácsost,
Ha most tanácsot mégsem adnak!
Stroom
No, gyermekim, stratégikus szempontból
Mindenki fusson, aki merre tud.
István
Itt vagytok mégis?
Kar
Nem vagyunk, uram. (Elfut.)
Stroom
Kössünk hát békét. Én önkénytesen
Lemondok minden címem- és jogomról,
Csak hagyjatok, hogy kenyerem keressem.
István
Legyen, tegyük le, gyermekim, a fegyvert,
Nagylelküség a győztest illeti.
Stroom
Igaz. (Félre.) Jó, hogy még nem civilizáltam,
Másképp most drága lenne a kötél.
István
Mit fogsz tehát már most elkezdeni?
Stroom
E klasszikus pogány komédia,
Látom, nem az én tettkörömbe vág,
Az államalkotás nem kenyerem.
Eszmém dicső volt, büszke, nagyszerű;
Az egységes, erős monarchia,
De a praxisban az enyv gyenge szer,
Csunyául szétment, amint ráütöttél.
Romantizmushoz térek vissza hát,
Keresztény művelődés tudományom,
Kozmopolitizmus * a mesterségem.
Jó, hogy megőrzém aktáim között
A sípládát. Elő, te régi társ!
István
Ez jó[l] van, húzz hát egyet rajta, sógor,
Bukfencet is hányhatsz, mi mulatunk,
S gondunk lesz rá, hogy úgy-ahogy megélj,
Mert kettőt nyertünk mégis általad:
Egy szót, mi eddig nyelvünkből hiányzott,
A huncutot * neked köszönjük, és
A drágább vívmány egy szakadhatlan pánt,
Az egyetértés, mely most összefűz.
Nem úgy, barátim?
Cselédek
Óh, igen, örökre.
Mi benned élünk, és te meg erős
Bennünk vagy.
István
Most e második szerződést *
Pecsételjük meg, nem miként az elsőt,
Vérrel, de borral. Mürzl, hozz kupákat,
Te meg játsszál romantikus danát.
Stroom
(kintorna mellett énekel)
Mikor én katona fót,
Oh, her Jézisz, majd meghót,
Nem fólt nékem egy tál kása,
Csak egész nap íres hása.
Nincs van nékem jó leni.
Itthagyom én Mátyarorszak,
Elmenem én Némedorszak,
Oh, én szegény némedi,
Nincs van nékem szeredi.
Ott lesz nékem jobb leni.
(Függöny.)